„A név változhat, de a játékszabályok maradnak" - “Changing the Name Doesn’t Change the Game.”
„A korrupció, amely akkora, mint Magyarország maga – A játékok és a bábmesterek lelepleződnek” |
„Lüszi felbecsülhetetlen mosolya – egy kisiklott életút” |
„A Megaszar megszégyeníti az ártatlanságot” |
„Lüszi, a túlélő” |
„Örülni tudok a mások örömének, Akkor is, ha erre soha
nem is kérnek, Nem akarok semmikor rosszat senkinek,
Mosolyt is küldök harag nélkül bárkinek, Mindezt érdek
nélkül, vidáman, megteszem, Ez így igazságos mindenkor,
úgy hiszem." . . . „pedig, szerintem, nem kell tölem félni."
- Tóth Lücienne Edit "Lüszi" (2012.06.)
Megjegyzés: Habár kritizáltam bizonyos embereket, névszerint Caramel, akit sosem szerettem igazán, kiváltképp ebben a szövegben, Lüszi továbbra is támogatja őt avval, hogy megosztja a videóit. Amiket ebben a szövegben írtam, kizárólag az én gondolataim.
"Caramel kibabrált Lüszivel" - ez tény. "Caramel egy gyáva fattyú". Ez a véleményem, vagy a valós helyzet, a tények alapján?
Amikor a TV2 Megasztárja először került műsorra, egyik legnagyobb rajongója lettem; nemcsak azért, mert nagyszerű lehetőség volt magyar nyelvtudásom fejlesztésére, hanem hogy végre jobban megismerkedhettem a magyar kultúrával és a fiatal tehetségekkel. Hogy támogatásunkat kifejezzük, a feleségem és én 2007-ig már 3 Megasztár gálán részt vettünk, sőt, sok autogramot is begyűjtöttem a népszerű énekesektől akkori fiatal tanítványom számára.
Sajnálatos módon a következő évad teljesen megváltoztatta hozzáállásomat ehhez a „játékhoz”, egy játékhoz, amely inkább nevezhető egy kegyetlen megtévesztésnek, mint egy olyan műsornak, amit jó szívvel ajánlanék bárkinek. A Megasztár 4 szervezetlen és korrupcióval szennyezett volt, telis-tele lejárató-kampányokkal az olyanok ellen, akik nem „úsztak az árral”. Különösképp kegyetlenül elbánt egyik kedvenc sztárpalántámmal, a 13 éves Tóth Lüszivel, aki véleményem szerint kivételesen ragyogó, tehetséges és könnyed volt – nevetségessé tették és elbagatellizálták, s a média és a közvélemény felváltva csámcsogott rajta – a Hamupipőke-sztori valósággá vált és engem visszataszított a sok „felnőtt” nemtörődömsége és a Lüszi iránti támogatás teljes hiánya.
Egyszer egy politikus azt állította: „Csak az döglött halak úsznak az árral”, s ez az állítás nálam megállja a helyét - nem vagyok az az ember, aki úgy úszik az árral, hogy tudja, hogy az rossz irányba tart. Ha a verseny szabályszerűen zajlott volna, Lüszinek komoly esélye lett volna a győzelemre, de igazság szerint sem neki, sem másnak nem volt esélye, már ha a tehetséget vesszük alapul. A játék kimenetele a kezdetektől el volt rendezve, ki volt találva én végig megpróbáltam felhívni a figyelmet és a tények egyre tisztábbá váltak az idő előrehaladtával. Habár 2012-ben rámutattam a TV2 szerkesztői gárdájának és a Király családnak a visszaéléseire, ahelyett, hogy megpróbálták volna jóvátenni a dolgot, ismét lecsaptak Lüszire, csak hogy nekem ártsanak.
Még mindíg parancsolóan, még mindíg sértegetve, még mindíg elhallgatva a tényeket, a TV2 hatalom éhes bábjai és bábmesterei a pénzügyi manipulációkon és a csalárdságokon keresztül tartják fent hatalmukat, éreztetik befolyásukat, gátlástalanul meghatározva magának a játéknak a szabályait – a legpiszkosabb dolgot a Megasztár 2012 –es döntője alatt követték el, Viktor és a vezetőség, Lüszi ellen, hogy jól érezze magát, és ellenem is – a média, aki tudott a dologról, visszautasította, hogy tudósítson róla. De semmi gond, Lüszi jól van, és értékes mint a tiszta arany.
A Hamupipőke-sztori a valóságban eléggé gyomorforgató, s én segítettem Lüszinek megérteni, mennyire nyíltan s rosszindulatúan támadják. Lüszi ennek ellenére hihetetlenül rugalmasan reagált, túllépett azon, hogy a nem részesülhet egyenlő elbánásban a TV2 részéről. No de mit számít, ez egyébként sem az a fajta játék, aminek szívesen részese lenne, vagy cinkosa lenne bárkinek is. Ebben a játékban van egy „szegény” áldozat, akinek vannak álmai, tehetséges, okos, vannak céljai, amik, ha bizonyos dolgok a helyükre kerülnek, teljesíthetőek is, ambiciózus, de gyakran hiányzik a sok személyes támogatás. És ott van a másik oldal, egy hitvány/aljas csapat, akik azon munkálkodnak, hogy ezt az ártatlanságot elnyomják, kigúnyolják és belehajszolják az önpusztításba – több különböző módja is van az önpusztításnak. Csak találgathatunk, mi is lehet az oka ennek az alávaló játszmának egy ilyen bájos teremtés ellen: féltékenység, félelem-komplexus, hogy Ő ügyesebben hasznosítja a reflektorfényből áradó energiákat, mint ők, a csordaszellem, leszámolások és alkuk – mások kárára – és mindez azok hasznára, akiknek ez kedvező és hajlandóak részt venni benne. A való életben ez tényleg egy halálos játék.
Ez a 4. verziója a dokumentumnak, s azért írom, mert miután megosztottam munkáimat a Megasztárral és a Király családdal és sok más emberrel, a Megasztár hirtelen „megszűnt”, de kezdődött egy új vetélkedő, s valószínű ezt több is fogja követni. Az új játék címe: The Voice. Tehát, nekem is új címet kell adnom irományomnak, hangsúlyozva a tényt, miszerint „A Név Változhat, de a Játékszabályok Maradnak (Changing the Name Doesn’t Change the Game)” - vagyis céljaim és a célpontjaim ugyanazok, mint azelőtt, nem változnak, kitartok mellettük.
Ennek a dokumentumnak saját élete van és több, mint 30 oldal terjedelmű. Kiválóan megfelel angolul tanulók számára is, mert szándékom szerint nemcsak olvasóim figyelmét szeretném megtartani, hanem tananyaggal is szeretnék szolgálni haladó tanítványaim számára. Ennek ellenére ez nem szentírás, s nincs telis-tele sziporkázó kifejezésekkel csak az írás szerelméért, inkább egy pontos leírása annak, ahogy érzek, s azoknak a tényeknek, melyek egymás után kerültek napvilágra a TV2 és a Király család szakadatlan támadásairól egy olyan ember ellen, aki veszélyeztette piszkos terveik megvalósulását.
Ezt a dokumentumot verziókra osztottam. Eme 4. verzióban röviden csak a következőkről fogok írni:
- Az indok, amiért oly szenvedélyesen érdekel ez a téma (azon kívül, hogy Skorpió vagyok).
- Mit várok ettől a kampánytól?
- Nagyon rövid bemutató a többi verzióról.
1. Azért kezdtem el ilyen szenvedélyesen foglalkozni ezzel az üggyel, mert ezt a fajta játszmát sokszor láttam már lejátszódni saját szememmel, és cseppet sem egy egészséges dolog akár bárkinek is ilyenbe keveredni, akár résztvevőként, akár áldozatként – nem beszélve egy egész közösségről s egy televíziós csatornáról. Igenis hiszek abban, hogy egy ember képes változást elérni, s a TV2 bábmestereinek és bábjainak közvetlen reakcióiból itélve – hisztis gyerekként reagáltak, mint akiknek elvették a játékát – tudom, hogy ér valamit ez a harc. Szinte egyszemélyes hadsereg vagyok, de mások is csatlakoztak hozzám csendben, hitüket vesztvén. S ezek után addig szorítom a nyakukat, míg csak erőfeszítéseim célt nem érnek.
2. Remélem, hogy olvasóim bojkottálni fogják a TV2-t, de legalább az előre megrendezett vetélkedőket, a Király családot és Caramelt, valamint a bábmestereket és bábjaikat – hogy a jövőben ne lehessen helye ilyen aljas játszmáknak saját fiataljaink és józan eszünk ellen. Zombik új generációját tenyésztjük ki; lelkiismeret, szív és együttérzés nélküli zombihadsereget. Tudjátok, gyerekkoromban az USA-ban, ha valaki részt vett egy vetélkedőn, tisztában volt vele, hogy ez egy játék, hisz mindig azt tanították, hogy „nyersz vagy vesztesz, ez csak egy játék”, és „mindegy, hogy nyersz vagy vesztesz, az a lényeg, ahogy játszol”. Ezen a környéken az efféle dolgoknak nagyobb lett a tétje, elfogadottá vált, sőt még ösztönzik is, hogy a versenyt bármilyen eszközzel összezúzzák.
Kampányon egészen addig tart, míg célhoz nem érek. Ez akkor fog teljesülni, amikor
- a Megasztár 4 csalásnak a részletei napvilágra kerülnek
- a TV2 nagykutyái lemondanak, beleértve a Megasztár (mostani nevén: The Voice, A Hang) készítőit is.
- a Megasztár bábjai eltűnnek a színről, különösen azok, akik a Megasztár 6 fináléjában a „We are Family”-t énekelték – mindenki, egyet kivéve. Ezek a bolondok azt is tudták, amit percekkel előtte kiszivárogtattak – miszerint Király Viktor és Gigi énekli az „I Believe I Can Fly”-t, hetekkel azután, hogy Lüszi elénekelte. Aljas kigúnyolása volt ez Lüszi produkciójának, s én éppen elég emberrel osztottam meg ezeket az információkat ahhoz, hogy legtöbbjük tisztában legyen az utánzás tényével - a tények magukért beszélnek.
- Király Viktor az „Imitátor” és családja
- Caramel, a „szánalmas szimpatizáns”
- Patai Anna „a talpnyaló/besúgó” és családja
- Tóth Vera „a feledékeny”
- ...és a lista még hosszabb....bábok új generációja...lehet, hogy jó énekesek lesznek, lehet, hogy nem – nem is ez a fontos. A lényeg az, hogy megtanulnak egy hidegvérű és lelketlen forgatókönyvet, amely nem ad önként lehetőséget azoknak, akik nem szolgálják ki önző érdekeiket. „Valójában azok vagyunk, ahogyan akkor viselkedünk, amikor azt hisszük, senki nem figyel minket.” Lehangoló az élmény, amit ezzel a csoporttal éltem át.
4. a TV2 jóváteszi és kompenzálja amit Lüszivel és családjával tettek, vagy elismerik tehetségét s hogy egy igazi tündér.
3. Rövid bevezető az egyes verziókhoz.
Az első verziónak szintén: „Miért indítottam a 'Tóth Lüszi énekesi álma'-t (Tóth Lüszi's Dream to Sing)”, címet adtam, ez egyben egy Facebook oldal címe is, de többet foglalkozott Lüszivel és hogy merre is tart az ő élete no és a rengeteg ál-Lüszivel a Facebookon. Ez a verzió már elavult. (Április 2013-ban, szomorúan hozom a tudomásotokra, hogy ez a klubb nem működik többé, miután Lüszi arról informált, hogy ,,Soha” nem akar énekelni (egy nagy színpadon) és fenntartani a klubbot. Azt írta, ,,Nem érdekel”. Mint ahogy írom, ő az egyedüli tag a klubban. Ha törli magát belőle, a klubb megszűnik.)
A második verzió az első újracsomagolása, azzal a különbséggel, hogy már a Megasztár-botrányra s az ebben résztvevő Király családra összpontosít, s rámutat arra tényre, hogy bírósági ítélet született az ügyben, amiről a mainstream média természetesen mélyen hallgat. Szintén felfedi gyerekek igen kiterjedt hálózatát, akik több, mint 14 hamis Tóth Lüszi profil mögül játsszák a Kapj-el-ha-tudsz játékot, s más lejárató oldalakat, mint pl. a „Let's Kill Tóth Lüszi” (öljük meg Tóth Lüszit), ami a mai napig él. ….. (Kattints ide, hogy láss ehez hasonlót: ‘Terrorizálva’ : A torokszorító / idegbénitő történet a szidalmazott 12 éves lány öngyilkosságáról)
A harmadik verzió hozzáteszi, hogy 2012-ben, miután Király Tamás (Király Viktor apja) engem okolt az Eurovízión elszenvedett vereségéért (igen, tudom bizonyítani), Király Viktor szántszándékkal célba vett engem és Lüszit, csak hogy minél jobban kikészítsen. Ezek után mindent megtettek azért, hogy Lüszi minél több akadályba ütközzön legnagyobb álmai megvalósításában – hogy nagyközönség előtt játszhasson és énekelhessen. Lüszinek egyébként több tehetsége és tapasztalata van, mint a sztárpalánták túlnyomó többségének; Lüszi valószínűleg népszerűbb és piacképesebb lenne bármelyiküknél, ha kapna egy kis hátszelet.
A négyes verzió hangsúlyozza, hogy annak ellenére, hogy a Megasztár brand nevét megszüntették, s új címe „The Voice” lett, a játék ugyanaz maradt s ezzel együtt a célpontjaim is ugyanazok. A következő emberekre illetve szervezetekre irányulnak: TV2, Megasztár/”The Voice”, a TV2 topmenedzserei, a régi Megasztár készítői valamint a Király család, és azok az énekesek, akik érdektelenül nem álltak ki a barátomért - „Vétkesek közt cinkos, aki néma”, s közülük sokkal közvetlen kapcsolatban álltam.
3-as Verzió
Bár sokkal több időm lenne arra, hogy illusztráljam, miért hiszem azt, hogy a Megasztár most is meg van bundázva és a közönség szavazati rendszere most is csak szemfényvesztés. Most csak arra szorítkozom, hogy visszavigyelek benneteket a negyedik Megasztárhoz, 2008-ba, amikor egy 13 éves gyerek majdnem a győzelemig emelkedett (de szárnyaszegetten hullott vissza) ebben a kegyetlen játékban, ami a legkevésbé sem volt tehetségkutatásnak nevezhető, inkább egy durva népszerűségi versenynek, amelyben minden valószínűség szerint a pénz beszélt, függetlenül a "civil áldozatoktól".
A jelenleg szereplő énekesek közül kettő, mint például Király Viktor és Caramel (Lüszi imádta Caramelt) ugyan megnyerték a népszerűségi versenyt, de alulmaradtak az éneklési versenyben. Ha a bírák a fenti versenyzők éneklési és előadói színvonalukat valóban professzionális szinten értékelték volna, majdnem biztos, hogy egyikük sem kapott volna ennyi lehetőséget. Ezzel szemben Lüszi megnyerte az ének kategóriát, amelyben indult, de a népszerűségi versenyben alulmaradt. Természetesen a népszerűség sokkal fontosabb, különösen egy olyan piacon, amely egy előre kiválasztott tehetség-csoportot erőltet rá a közönségre. És a közönség a sugallatot követve - mint jólnevelt birkák a vágóhídra menve - átveszi ezt a nevetséges és helytelen viselkedést, mely áthatja a tömegeket.
A Megasztár egy átverés - Üdvözlünk a TV2 és Királyék Világá-ban - a szervezett bűnözés leleplezése - Tóth Lüszi emlékére
Figyelem: Ebben a dokumentumban található információk célja semmi esetre sem a versenyzők, a szervezők vagy ártatlan résztvevők lejáratása. A cél a Megasztár hitvány természetének és a korrupt, elfogult és megvezetett szavazati rendszernek bemutatása. Ugyanakkor megosztom veletek egy fiatal, nagyon tehetséges és karizmatikus barátomnak, Lüszinek a történetét, akit a fenti átverés áldozata lett. Lüszi maga nem írta alá ezt a dokumentumot.Bár sokkal több időm lenne arra, hogy illusztráljam, miért hiszem azt, hogy a Megasztár most is meg van bundázva és a közönség szavazati rendszere most is csak szemfényvesztés. Most csak arra szorítkozom, hogy visszavigyelek benneteket a negyedik Megasztárhoz, 2008-ba, amikor egy 13 éves gyerek majdnem a győzelemig emelkedett (de szárnyaszegetten hullott vissza) ebben a kegyetlen játékban, ami a legkevésbé sem volt tehetségkutatásnak nevezhető, inkább egy durva népszerűségi versenynek, amelyben minden valószínűség szerint a pénz beszélt, függetlenül a "civil áldozatoktól".
A jelenleg szereplő énekesek közül kettő, mint például Király Viktor és Caramel (Lüszi imádta Caramelt) ugyan megnyerték a népszerűségi versenyt, de alulmaradtak az éneklési versenyben. Ha a bírák a fenti versenyzők éneklési és előadói színvonalukat valóban professzionális szinten értékelték volna, majdnem biztos, hogy egyikük sem kapott volna ennyi lehetőséget. Ezzel szemben Lüszi megnyerte az ének kategóriát, amelyben indult, de a népszerűségi versenyben alulmaradt. Természetesen a népszerűség sokkal fontosabb, különösen egy olyan piacon, amely egy előre kiválasztott tehetség-csoportot erőltet rá a közönségre. És a közönség a sugallatot követve - mint jólnevelt birkák a vágóhídra menve - átveszi ezt a nevetséges és helytelen viselkedést, mely áthatja a tömegeket.
„A magyar birkaemberek” |
„A Király család és az ő gengszter útjaik” |
Lüszi segít a bábmestereknek tönkretenni az ártatlanságát és a tehetségét” |
„Az ártatlanság letiprása és a bábgyártás” |
Nagyon nehéz elkönyvelni azt a kegyetlenséget és szívtelenséget, amely oly mélyen ivódott bele ezekbe az emberekbe, és amely még ennyi idő után is döbbenettel tölt el. A Megasztár 6 fináléjában, 2012 május 26-án, Király Viktor és Gigi együtt énekelték az "I Believe I Can Fly" c. számot (1996-ban az R&B énekese, R. Kelly adta elő), melyet Lüszi 2012 április 18-án énekelt. Láthattátok, én azóta osztom meg veletek ezt a dalt, mióta előadta, sokszor meg is hallgattam és megemlítettem neki pár apró kiejtési hibát, melyeknek már akkor tudatában volt. Megdicsértem. Kívánom, hogy az egész világ lássa ezt a kivételes lányt, megismerje a közvetlenségét és tehetségét - ezt a véleményemet megosztottam Viktorral, Caramellel és a többiekkel, hetekkel a finálé előtt.
Tavaly, kb. egy hónappal Lüszi 16-ik születésnapja előtt megkérdeztem Caramelt, vajon akar-e boldog szülinapot kívánni Lüszinek - gondoltam, meglepem ezzel Lüszit. A kérésemet válaszra sem méltatta, csak azután írt egy választ miután megmutattam neki, hogy Király Tamás felhívott és megfenyegetett, melyben elmondta nekem, hogy már előzőleg említette, hogy kedveli Lüszit, ami egy hazugság – valójában sosem mondta, hogy kedveli őt - mert ez volt az első alkalom, amikor egyáltalán válaszra méltatott. Bevallom, alkalmanként megpróbáltam noszogatni és küldtem neki személyes üzeneteket és videókat róla, melyeket Lüszi osztott meg másokkal - Lüszi olyan nagylelkű és egyszerűen megbecsülhetetlen az a tény, hogy még akkor is hajlandó valakinek esélyt adni, amikor az illető szíve irígy, kukacos. Azóta egyetlen választ sem kaptam Carameltől.
Azonban az Eurovíziós "kísérlete" után, a legnagyobb meglepetésemre, váratlanul felfedeztem, hogy Caramel felvette az egész Király családot a barátai közé - így adta el a lelkét? Volt egyáltalán lelke? Mindegy, azért elküldtem neki a felvételt, melyen Lüszi a "I Believe I Can Fly" c. számot énekelte. Cseppet sem lepett meg, hogy válaszra sem méltatott. Vártam egy darabig, de akkor újabb kapcsolatokat kezdeményezett és üzenetek kezdett küldözgetni annak a reményében, hogy valaki lesz olyan tisztességes, hogy elfogadja, hogy Lüszi egy hivatásos énekes szintjére emelkedett. Én személy szerint nem óhajtok semmilyen hírnevet szerezni, nem óhajtok senkit sem megbántani a szándékai miatt, kivéve azokat, akik elszánták magukat, hogy elgáncsolják a barátomat; de Lüszi helye a színpadon van, méghozzá a megfelelő társaságban - nem pedig a jelenlegi társaságban - ez tény. Caramel helyzete pedig - nekem legalábbis úgy tűnik, hogy megkötötte az alkut velük.
Hát igen, valójában egy kisebbfajta csoda történt és tény, hogy újabban ismét elkezdek hinni a jóban, és a Jóistenben is - ezek az események indították be ezt az új gondolatot bennem. Ez akkor történt, mikor a feleségemmel a Normafa Parkon sétáltunk keresztül és mikor megemlítette, hogy a Megasztárnak a szomszédos hotel ad otthont. Erre rögtön megkértem, álljunk meg itt. Beszéltem Zolival, egy producerrel, aki beleegyezett, hogy elfogadj és foglalkozik Lüszi történetével, amelyhez az általam készített dokumentumokat és az ő CD-jét is átadom neki. Átadtam neki egy ajándék CD-t és a papírokat. Gondoltam magamban "Hűha, mi az esélyem, hogy találkozom ezekkel a fiúkkal?". Gondoltam, hogy az új adminisztráció egy klasszissal jobb lesz, és mivel Király apja elmondta nekem, hogy semmi köze sincs a Megasztárhoz, vagy Lüszihez, úgy véltem, ezúttal van reális esélyem. Továbbá, ezt a videót sokkal több mint 100 emberrel osztottam meg, mind Magyarországon mind külföldön.
Tegnap este Viktor, amikor Lüszi dalát patetikus utánzattal adta elő, határozottan felállította a lécet. De most mi mindkettőjüket Caramellal hasonlítjuk össze, akiről Lüszi azt mondta, hogy jobb nála, bár én ezzel nem értek egyet, mind Viktor, mind Lüszi javára. Ennek ellenére ők nem hívták meg Lüszit a fináléra és elénekelték azt a dalt, amit Lüszi előtte szíve minden melegével adott elő. Most Lüszi beiratkozott egy zeneiskolába, ahol igazi profikkal tanul együtt. Itt élvezi azokat az előnyöket, amiket a tehetsége adott neki, szemben az őt lejáratókkal.
Mindezek ellenére, mivel a polgári kultúra teljes mértékben hiányzik a Királyokból, Lüszit egy 4 éves szerződés aláírására kényszerítették, mely szerződés annyit ér, mint egy ragyogó gyémántkristály a rásütő fénysugár nélkül - egyetlen egy telefonhívást sem fog kapni. Mindez azok után, amit vele a Megasztár művelt, azt a szemétséget, amelynek egyetlen sztár sem volt alávetve, sem előtte sem utána. Ennek most már lassan 4 éve … A “Let’s Kill Tóth Lüszi” Facebook oldal pedig, úgy tűnik, még mindig a mantra a Megasztár köreiben.
Kezjük Caramellal. Caramel álkapcsa engem egy kilazult síneken futó vonatra vagy egy kihalt pusztán döcögő régi szovjet tragacsra emlékeztet. Látszik az erőlködése, látszik, hogy megpróbál énekelni, miközben le-fel mozog az álkapcsa az arca ráncai mögött annak érdekében, hogy valami olyasmit produkáljon, amit valaki hallani szeretne ahelyett, hogy egyszerűen csak énekelne és hagyná, hogy a dalban megfogalmazott érzések magával ragadják. Amikor egy szomorú vagy egy örömteli dalt énekel, az arckifejezése ugyanolyan, nem tükrözi a dalt, leginkább azt a benyomást kelti, hogy valamit ki kell sajtolnia magából.
Ami Viktort, "az Imitátort" illeti, hasonlítsd össze az általa és Lüszi által előadott “I Believe I Can Fly” című számot és dönts magad. Egyáltalán nem úgy tűnik, hogy el szeretne énekelni egy neki tetsző dalt, és egész biztos hogy nem az eredeti előadó miatt énekli, inkább Lüszi ellen. Ez a fiú elég gyatrán utánozza Michael Jacksont, ugyanolyan gyatrán, mint Lüszit. Itt egy srác, aki ezüstkanállal a szájában született és sztárrá lett az apja pénztárcájának a segítségével. Elnyújtott arca, sárgáss, csorba fogai, az egész mosdatlan és borotválatlan megjelenése talán azt sugározza, hogy ő a "rossz fiú", de azért nem ártana arcot mosnia mielőtt fellép a színpadra. Rémesen énekel, erőltetett és megjátszott arckifejezéssel, megpróbál érzelmeket mutatni anélkül, hogy lenne neki, megpróbál szerelmes gondolatokat közvetíteni és magasra "repülni", sztárrá válni. A közönség valóban csodálja, vagy csak elviseli? Gyakran alkalmazza azt a trükköt, hogy félmeztelen és nagyon szexis táncosokkal együtt lép fel, ami kompenzálja az énekesi tehetség hiányát. Ebben az esetben az ember biztosra veheti, hogy a sex teszi jobban eladhatóvá a számot, mint az ő hangja és a család mindent megvesz neki, ami pénzért kapható. Ugyanakkor a nemtörődöm közönség válasza: "ez csak egy show, öreg, csak egy show" - ami teljesen alkalmatlan családi közvetítéshez és ez az, mivel Király Tamás számol - egy teljesen meghülyített közönség.
Aztán itt van Király Tamás, aki a zsinórokat húzogatja a háttérben, (”Puppet Master”), valamint az egész Megasztár adminisztrációja; ők biztosították, hogy Tóth Lüszit csak egy szempillantásig lehetett látni a videón a speciális effektusok közepette és semmi több. Egyáltalán meghívták őt? Kinek a családjáról van szó? Ez az egész dolog engem a ”The Munsters” TV programra emlékeztett (amerikai, szörnyetegeket felvonultató TV sorozat - ford.). A régi Megasztár előadók együtt énekelték a „Mega Család”, – egy család vagyunk (Sister Sledge) c. számot… "...I got all my sisters with me...Ev'ryone can see we're together...(bla, bla, bla) ["mindegyik nővérem itt van velem … mindenki láthatja mennyire összetartozunk .. blabla"]. Bár, mindegyiken éreztem az őszinteség hiányát, az ürességet a szívükben, és hogy csak a bűn és a pénz csábítja őket. Talán Patai Anna lógott ki a sorból, ha nem is teljesen tudatosan, vagy Dávid, akit szintén átvertek - ami nem is volt titok. Látta valaki közületek a "A Szovjet története" ["The Soviet Story"] c. filmet, melyben a közönség tapsol, miközben csontsovány hullákat dobálnak egy tömegsírba? Talán nem ilyen hátbaszúrást szenvedett el a 16 éves Lüszi, melyet a marslakók nyelvén, kódolva így magyaráztak: "ők valóban egy család - de ő nem tartozik közéjük"? Nekem így tűnt a dolog!
Ez a csoportosan énekelt dal egy pofon volt Lüszinek - ezt 100 százalékos biztonsággal állítom. Először is bocsánatok szeretnék kérni tőled, Lüszi. Figyelmeztettél, hogy ne terjesszem a te CD-det, de nem hallgattam rád. Ez a csoport által énekelt dal, az "We are Family (Egy család vagyunk)", egy nagyon szimpla dal volt egy ilyen "halom tehetségnek", de az üzenetét nem lehetett nem észrevenni. Az eddig ebben az országban bemutatott tehetségkutató versenyek közül ez volt az egyetlen előadás, ahol a sztárok, akik napról napra felléptek, még csak nem is tettek kísérletet valamiféle közös koreográfiára, nem figyeltek az öltözetükre és nem próbáltak a mindennapitól eltérően viselkedni. Nem, őket egyszerűen csőbe húzták, felvitték a színpadra, mint egy negyedikes osztályt, azért, hogy csupán egy üzenetet közvetítsenek. Közben Király Tamást annyira elborította a rosszindulat, hogy a hivatásos tanácsadókra sem hallgatva csak az üzenetre koncentrált és folyamatosan elfeledkezett a show-ról. Egyik tanítványomat idézve: "Úgy tűnt, hogy az utolsó pillanatban valakinek az eszébe jutott összedobni ezt, minden tartalom vagy cél nélkül" - ezt azelőtt mondta, mielőtt mondtam neki, hogy részemről igenis határozott célja volt. A tanítványom azt mondta: "nagyon gyenge volt".
Szeretnék még pár szót szólni a jelenlegi zsűriről is. Bár egyiküket sem ismerem személyesen, kedves embereknek tűnnek, de semmi esetre sem képzett döntőbírók. Tanulhatnának néhány ötletet a Csillag Születik c. műsorból vagy részt vehetnének az általam tartott határozott-személyiség-formáló előadásaimon. Az még elmegy, hogy megkritizálnak előadókat és kis részletekbe kötnek bele, de az már nem, hogy fals reményekkel táplálnak különben reménytelen előadókat, sem pedig az, hogy lényeges döntéseket hoznak téves alapokon.
Most pedig foglalkozzunk Lüszivel. Lüszi dalát lejjebb megtalálod. Ő egy kedves énekes, aki természetes bájjal énekel, és aki meleg szeretettel szórakoztatja a közönséget, kölcsönös tiszteletet ébresztve egymásban. Ugyanakkor az előadása teljesen összhangban van uralkodó életérzésével - a győztes előadó szenvedélyével és elszántságával - bátran üzeni nekem és másoknak, hogy igenis életben van, és a szívbemarkoló, szimfonikus és drámai refrénben elmondja nekünk a sztoriját, átérezve a győzelmet és a problémákat -Lüszi jól van és visszatért! Kisebb kiejtési hibáktól eltekintve az előadása komoly figyelmet érdemel. Ezt elvenni tőle … nem is találok szavakat erre … erre az ördögi tettre, mely nagyon felháborított. Kérlek, döntsetek magatok.
„Bűncselekmények és elkendőzésük leleplezése” |
Azonban az Eurovíziós "kísérlete" után, a legnagyobb meglepetésemre, váratlanul felfedeztem, hogy Caramel felvette az egész Király családot a barátai közé - így adta el a lelkét? Volt egyáltalán lelke? Mindegy, azért elküldtem neki a felvételt, melyen Lüszi a "I Believe I Can Fly" c. számot énekelte. Cseppet sem lepett meg, hogy válaszra sem méltatott. Vártam egy darabig, de akkor újabb kapcsolatokat kezdeményezett és üzenetek kezdett küldözgetni annak a reményében, hogy valaki lesz olyan tisztességes, hogy elfogadja, hogy Lüszi egy hivatásos énekes szintjére emelkedett. Én személy szerint nem óhajtok semmilyen hírnevet szerezni, nem óhajtok senkit sem megbántani a szándékai miatt, kivéve azokat, akik elszánták magukat, hogy elgáncsolják a barátomat; de Lüszi helye a színpadon van, méghozzá a megfelelő társaságban - nem pedig a jelenlegi társaságban - ez tény. Caramel helyzete pedig - nekem legalábbis úgy tűnik, hogy megkötötte az alkut velük.
„A magyar elit gyalázatos útjai” |
„Nem, ők nem jó emberek!” |
Tegnap este Viktor, amikor Lüszi dalát patetikus utánzattal adta elő, határozottan felállította a lécet. De most mi mindkettőjüket Caramellal hasonlítjuk össze, akiről Lüszi azt mondta, hogy jobb nála, bár én ezzel nem értek egyet, mind Viktor, mind Lüszi javára. Ennek ellenére ők nem hívták meg Lüszit a fináléra és elénekelték azt a dalt, amit Lüszi előtte szíve minden melegével adott elő. Most Lüszi beiratkozott egy zeneiskolába, ahol igazi profikkal tanul együtt. Itt élvezi azokat az előnyöket, amiket a tehetsége adott neki, szemben az őt lejáratókkal.
„Hogyan gyártsunk egy nemzetnyi zombit a TV és a Rádió segítségével?” |
„A magyar bábmesterek és Te, a bábjuk, a közönségük” |
„Bárcsak megértené Lüszi!” |
Ez a csoportosan énekelt dal egy pofon volt Lüszinek - ezt 100 százalékos biztonsággal állítom. Először is bocsánatok szeretnék kérni tőled, Lüszi. Figyelmeztettél, hogy ne terjesszem a te CD-det, de nem hallgattam rád. Ez a csoport által énekelt dal, az "We are Family (Egy család vagyunk)", egy nagyon szimpla dal volt egy ilyen "halom tehetségnek", de az üzenetét nem lehetett nem észrevenni. Az eddig ebben az országban bemutatott tehetségkutató versenyek közül ez volt az egyetlen előadás, ahol a sztárok, akik napról napra felléptek, még csak nem is tettek kísérletet valamiféle közös koreográfiára, nem figyeltek az öltözetükre és nem próbáltak a mindennapitól eltérően viselkedni. Nem, őket egyszerűen csőbe húzták, felvitték a színpadra, mint egy negyedikes osztályt, azért, hogy csupán egy üzenetet közvetítsenek. Közben Király Tamást annyira elborította a rosszindulat, hogy a hivatásos tanácsadókra sem hallgatva csak az üzenetre koncentrált és folyamatosan elfeledkezett a show-ról. Egyik tanítványomat idézve: "Úgy tűnt, hogy az utolsó pillanatban valakinek az eszébe jutott összedobni ezt, minden tartalom vagy cél nélkül" - ezt azelőtt mondta, mielőtt mondtam neki, hogy részemről igenis határozott célja volt. A tanítványom azt mondta: "nagyon gyenge volt".
Szeretnék még pár szót szólni a jelenlegi zsűriről is. Bár egyiküket sem ismerem személyesen, kedves embereknek tűnnek, de semmi esetre sem képzett döntőbírók. Tanulhatnának néhány ötletet a Csillag Születik c. műsorból vagy részt vehetnének az általam tartott határozott-személyiség-formáló előadásaimon. Az még elmegy, hogy megkritizálnak előadókat és kis részletekbe kötnek bele, de az már nem, hogy fals reményekkel táplálnak különben reménytelen előadókat, sem pedig az, hogy lényeges döntéseket hoznak téves alapokon.
„Lüszi áldozatul esett?” |
2. Emmène-moi (feat. Lucy & Jean-Lin)
3. Friends (feat. Lucy Toth)
4. Tóth Lüszi's "I Feel Happy"!
5. "Tóth Lüszi's Dream to Sing Fan Club" on Facebook Where You Can Find More Photos and Videos!

6. Renaud Schmitt - Lüszi's Producer
7, Annyi dal van bennem még - "Tóth Lüszi az iskolánk 20.szülinapi partián"
8. Les soldats disparus - Jean-Lin Scherrer (Lüszi's Duet partner

Lüszi a barátnőjével lófrál, és a facebook kiírásokban a hatás kedvéért ilyesmiket kérdez, „Jó színésznő lennék, ugye?”
----------------Szünet-------------------------------------------------------------------------
Cikkek erről:
Titokzatos idegen karolná fel Tóth Lüszit: - Mommo - Kiadás datum (?)..Tóth Lüszi Franciaországban lesz sztár..Hatalmas bravúrt hajtott végre...Nem hoztak szerencsét a toplistás dalok Tóth Lüszinek...Lüszi: Franciaországban leszek sztár...Renaud Schmitt (31) készen áll, hogy igazi sztárt faragjon belőle..Lüsziért eddig nem kapkodtak a magyar kiadók..a kislány nem sokáig élvezhette a sikert, ehelyett támadások hadával ...Ügyvédhez fordul Tóth Lüszi anyukája, Edit. A Megasztár legfiatalabb versenyzőjének szülei felháborítónak tartják, hogy a TV-vel kötött szerződés szerint kislányuknak akár késő este vagy hétköznapokon is fel kell lépnie....
Miért a torzítás?
"Bizalmas információk" - Kifakadt Tóth Lüszi édesanyja - Károly, Karola - Tóth Lüszi édesanyja a napokban könnyeivel küszködve rontott rá egy újságíróra, mivel az bizalmasan közölt információkat jelentetett meg. A Megasztár legfiatalabb, 13 éves versenyzőjét most már többen is féltik a szórakoztatóipartól.
Drámai! Az RTL Klub megalázott sztárjának mamája szerint Tóth Lüszit tönkretehetik, és sárba döngölhetik! - Storyline - 2008. október 29., szerda 06:45 - ...Utasi Árpi édesanyja is tart attól, hogy fiához hasonlóan a kislányt is megpróbálja majd tönkretenni a bulvársajtó...
Balogh Imi kiborult! - 2008. november 6., csütörtök 09:00 - Edit, az egyik napilap hasábjain arról beszélt, hogy a Megasztár egyik stábtagja, és Balogh Imi is úgy vélik, hogy nem kívánatos személy a Megasztár-házban, ahová Lüszivel beköltözött.
Bajszos Póninak csúfolják Tóth Lüszit az iskolájában - 2008.11.22. 10:35
Tóth Lüszi mamája számon kérte az iskolát: ki csúfolja a lányát!-2008. 11. 25. 08:22 - ...Nkuya Szonja, akivel Lüszi édesanyja egy alkalommal összetűzésbe is került. Az énekesnő ugyanis meg volt győződve róla, hogy Lüszi mamája számolt be a producereknek egyik ballépéséről... Egyre fokozódik az izgalom: ki nyeri majd a versenyt. Lüszivel csaknem egyidős volt a 14 esztendős, vietnámi származású Nguyen Thanh Hien is, ám ő két döntővel korábban kiesett...
Heinnel (aki a 6 helyen végzett) a Tv2 munkatársai, producerei kivételeztek, viszont Lüszit (aki a 4 helyen végzett) semmibe vették? Valaki kigolyózta édes Lüszit? Összehasonlítva a tehetségüket, megjelenésüket, a bűbájosságukat, és szívüket, Lüszi van a csúcson! Ki tenne ilyet? Néhány kérdésre megtalálod a választ itt, ám egy rosszindulatú összeesküvés kialakulóban van, amit nehéz megérteni. Féltékenység, félelem az, ami Lüszit távol tartotta a színpadtól, és más kevésbé bűbájos, tehetséges- ám de kukacos szívű emberektől? A ,,felnőttként” számontartott producerek négy év után is még haragot éreznek iránta?
Lüszi pechje - 2008. Nov. 26, szerda 15:13 - Különlegesség-e Lüszi, a Megasztár 13 éves versenyzője? Miért utálják, és ugyanakkor miért kedvelik annyian? Hol áll a tudásával nemzetközi összehasonlításban? (A szöveg végén videók az összehasonlításhoz)...- ...az egyik az, hogy a másnak "drukkolók" is érzik, itt egy kivételes tehetségről, a kedvencükre veszélyes versenytársról van szó - a másik ok a - sajnálatosan - magyar mentalitás, az irigység azzal szemben, aki valamiben kiemelkedőent teljesít...
Légyszíves nézd meg a lenti linket, hogy más csodagyerekekre rátalálj, ahol a támogatás túlnyomó részt a fiatal versenyzők javára történik / túlnyomó részt a fiatal versenyzőket támogatják, akár nyernek, akár vesztenek, tehetségesek vagy sem. Ez csak Magyarországon van, hogy lenézéssel találkozol a különleges tehetségedért, csak Magyarországon van, hogy a féltétékenység és az önző törekvések féktelenül törnek felszínre, és rendeznek ámokfutást. Természetesen használhatjuk Radics Gigit és Patai Annát mint kivételek, ahol TV2 és a búlvársajtó mint a Blikk, megtalálják a hírverés módját a talpnyaló / izgatott zombik szórakozásának – és ahol a birkák követik. Csak Magyarországon van, hogy megtalálják a legkisebb közös nevezőt abban, hogy kihasználják a gyerekeket és a felnőttek balgaságát – ahol a ,,túl fiatal vagy, ahoz hogy ilyen színpadon szerepelj” jelenség hirtelen nem kívánatossá válik és eltapostatik.
Child Prodigy Music1
Child Prodigy Music2
Child Prodigy Music3
Súlyos vádak Király Viktor ellen - 2008-12-23 09:22:17 - Blikk - ...érkezett az utolsó percekben Viktorra a Megasztár döntőjében, mintegy 52 millió forint értékben...
Mi rossz ez képpel? Dávid eladta a szívét az ördögnek? Ismerem Őt annak ellenére, hogy sohasem beszéltünk. "Facebook-on" keresztül lettünk barátok, tagja lett a "Tóth Lüszi's Dream to Sing" csoportnak, miután Lüszi szívére támadtak, célozztak a Megasztár 6 döntő alatt! Most már tudom, hogy miért viselkedtek így. Dávid mosolya fortéllyal lett eltakarva? Ezért nem válaszolt nekem? Máris kapzsiságból eladta a lelkét a pénznek, gödörben hagyva a tisztességes énjét?
Ki igazolja, hogy ez az 52 millió forint, ami szavazatokra költöttek (216.667 szavazatra) – amiket csak néhány perc alatt hoztak létre- tényleg igazi emberektől származik? Ha mégsem, úgy egy fillért sem juttattak vissza és még minimális büntetést sem szabtak ki. Ki ellenőrizte a pénz visszatérítését? Milyen sávszélesség képes kibírni egy ilyen váratlan terhelést? Mivel Király Tamás azt mondta nekem, hogy technikai hiba okozta a problémát, úgy Viktor egy félreértés során jutott győzelemhez, amit kétségtelenül nem érdemelt meg.
Albérlettel szúrják ki a Megasztár győztesének szemét - 2008. december 24., szerda 09:20 - terabithia
Fekete Dávid fehér autót kap Friderikusztól - 2009.01.04. 10:29 - Csak Dávid volt Friederikusz kedvenc versenyzője? Ez nem gyanús?
Vajon csak azért adta Frideriusz Dávidnak az autót, mert a kedvence volt? Dávid volt Friderikusz egyedüli kedvence? Ez vajon nem gyanús? Vajon miért kérdezte meg Friderikusz Lüszit a világ előtt, hogy nem ő a magyar Brittney Spears-e? Kért-e valaha elnézést ezért, vagy akár csak egy percig is érzete-e emiatt szomorúnak magát? Valaki netán felbíztatta, megbízta evvel Friderkuszt?
Aljas átverés! A TV2 miatt ...- Bakó Istvánné - 2009-04-16 15:50:37, csütörtök - Aljas átverés! A TV2 miatt hiúsult meg a megasztáros koncertje...
Mit Nyíregyháza tudott, a közvélemény nem volt hajlandó elismerni, vagy érdekelni?
Szörnyű! Tóth Lüszi el fog tűnni a süllyesztőben! - 2009. május 7. csütörtök 11:39 - HírExtra - Nagyon úgy néz ki, hogy Tóth Lüszi nagylemeze csak álom marad, mert senki sem akarja azt kiadni...Most úgy néz ki, hogy hiába lett ő 2009 legjobb hangja, legalábbis a TV2 szerint, ennek ellenére még rögös utat kell bejárnia ahhoz, hogy sztár lehessen. Azt is mondhatnánk, hogy még messze áll a sikertől...
Személyit kapott Tóth Lüszi - Blikk - 2009-09-05 05:55:00 - ahogy Király Viktor papája mondta: gyereknek felnőtt, felnőttnek gyerek. Most nem is foglalkozom az énekléssel, a családra, barátokra és a lovakra koncentrálok. Talán később újra visszatérek a popszakmába - mondta Lüszi.
Lüszi jövője tényleg a családja, szervezetek és azok kezében van, akik őt elsősorban becsapták?
Visszakapják pénzüket a Megasztár 4 hoppon maradt szavazói: - 2009.09.23. Jogi Fórum / GVH - ...A korábbiakkal szemben a Megasztár 4 című, a TV2-n sugárzott tehetségkutató műsor 8., a Fináléba jutásról döntő adásában megváltoztak a szavazás szabályai – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Az ügyben a hatóság jogsértést azonban nem állapított meg, mivel a TV2-t működtető MTM-SBS Zrt. valamint a Megasztár műsorát készítő Interaktív Kft. vállalta, hogy kártalanítja a felesleges szavazatokat leadó nézőket....
A gyanú és a pletykák igazak voltak? Király Tamás, Király Viktor apukája kínálja a kenőpénzt? Az adminisztráció elfogadja? Miért volt Király Tamás még mindig ott Megasztár 6 finálé alatt 2012-ben, amikor már egy hónappal azelőtt azt mondta nekem, hogy: "Nem volt semmi közöm a Megasztárhoz mostanában"? Miért nem volt ez a hír általános a médiák műsoraiban? Mi történt? Ki vett részt ebben? Miért volt Lüszi kénytelen elfogadni a hamis szerződést? Miért van Király Tamás és Király Vikor újjlenyomata mindenhol a TV2-ben, ha egy hónappal a Megasztár finálé előtt azt mondta nekem, hogy már nincs köze a Megasztárhoz, és nem érdekli Lüszi vagy én? Miért nem került nyilvánosságra ezt követően információ a médiában? Például, a nyíregyházi eset, vagy a technikai problémáról szóló részletek, amelyek megtörténtéről Király Tamás mesélt nekem ( IT hálózati mérnők háttérrel rendelkezem, és tudom, hogy ennek a problémának az előfordulása eléggé valószínütlen) Miért? Miért nem érzekezett egy szavazat sem, mióta a a szavazási rendszer meghibásodott? Más sorozatokat miért nem értékeltek?
A Tv2 visszafizeti a Megasztár 4 sms-einek árát - 2009. szeptember 23., szerda 13:31 - INDEX - A Gazdasági Versenyhivatal vizsgálata után a Tv2 visszafizeti az emelt díjas hívások és sms-ek árát annak, aki a hetedik döntő vége és a zsűri egy héttel későbbi döntése közben szavazott Király Viktorra. Mivel teljesen feleslegesen fizettek szavazatonként 240 forintot.
És mi volt pontosan a probléma? Milyen szerver parkot használtak? Ki volt a felelős? Mikor vették észre? A Megasztár rendszer-adminisztrátora miért nem vette észre? Tudom miért! Ezek csak retorikai kérdések.
Lüszi: Franciaországban leszek sztár! - Blikk - 2010-03-05 04:00:00 - Scherer Zsuzsanna - Kaposvár - Tóth Lüszi (15) nagy lépésre szánta el magát: miután itthon nem kellett senkinek, külföldön próbál karriert csinálni....„Tíz éve vártam erre a hangra!" – vallotta a zeneszerző Lüszi anyukájának...
Nos, ha összehasonlítjuk Lüszi videoját és CD-jét másokéval, bárki azt kérdezné rögtön „Hogy tudják kritizálni Lüszi anyagait, míg másokat, akik sokkal rosszabbak, engednek szerepelni?” Lefizettek valaki azért, hogy Lüszi karrierjének keresztbe tegyen?
Tóth Lüszi csillaga végleg kialudt az égen? - 2010. március 05. | 07:33 - ...első lemezére Kasza Tibi írja a zenét, Caramel pedig a szöveget, de nem lett belőle semmi....
Tóth Lüsziből „gagyi" Lucianne lett? - 2010.11.03 08:29 - Két éve után megjelent Tóth Lüszi első, hivatalos videoklipje, melyet közel hétezren tekintettek meg - Számos negatív kritika érte azonban a fiatal lány produkcióját, olyannyira, hogy le kellett tiltani egyes hozzászólásokat a videómegosztón. Sokan magát a klipet is gagyinak találják.
Igen? Akkor nemsokára összehasonlítjuk, oké? Én nem vagyok elfogult, viszont a botrányok mint egy rákos betegség elterjesztenek az egész országban.
Ilyen szexi lett Tóth Lüszi - Blikk - 2011-01-04 13:06:00 - A fiatal énekesnő tizenhárom évesen tűnt fel a tehetségkutató műsorban, akkor több támadás is érte...
Tóth Lüszike megúszta - rosszabbul is járhatott volna - 2011. ÁPRILIS 26. | 17:31 - STOP
Az LGT a Voice 24 legjobb énekesével énekel - LGT és a Voice együttmüködnek! Azt jelenti, hogy Eszenyi Enikőn keresztül adtam Tóth Lüszi CD-jét Presser Gábornak. . Ez azt jelenti, hogy már tudta és benne volt ebben a maffia-típusú szervezetben teljes mértékben?
A teljes Király család benne van! A teljes Caramel család benne van! Dávid is benne van! Tóth Vera is benne van! Patai Anna teljes családja benne van! Király Tamás Facebook barátja Falusi Mariann, így hát ő is benne van (Mutasd meg barátaidat, megmondom ki vagy!) Mester Tamás is benne van, hiszen ő egészen biztosan tudott a botrányról és a Megasztár 6 szervezői egyéb, más szívességet kértek cserébe. Néhány zsűri tag azt állította a show idején, hogy Viktor határozottan jobb volt, és nem történ megvesztegetés- engem ez erőssen emlékeztet a Keresztapa című filmben elhangzottakra, mikor a Keresztapa azt mondta a fiának ,,A férfi, aki a találkozót megszervezte, áruló”. Már majdnem minden egyes sztárral felvettem a kapcsolatot, akiket ebben az írásomban meg is említek ílyen vagy olyan módon, mégcsak nem is válaszolt egyikük sem. Akiket meg is említek az írásomban, még akkor sem válaszoltak, habár tudták ki vagyok és mi a küldetésem- hogy tönkretegyem a TV2 producereinek, zombiainak és zombi mestereinek játszmáját, míg Lüszi nevét életben tartom.
Ez egy igazán ördögi, rákos betegség ami a magyar kultúrában szétterjedt (mellesleg egy mási érv az ellen, hogy tartosítsuk a rákos megbetegedést és a megbetegedett kultúrát). Fenyő Miklós nyílvánosan meghívta a koncertjére, de valahogy Király Viktor is ott lógott a nyakukon. Vajon Király Viktor meghívása is nyílvánosan történt? Mert nem hallottam róla. Biztos vagyok benne, hogy Lüszit ez hátrányosabb helyzetbe hozta. Ettől kezdve kétlem, hogy Lüszi és családja nagyon kedvelné Miklóst, mint ahogy én sem támogatom őt. Valójában, egy magyar színészt, zenést és előadóművészt sem támogatok már- visszataszítóak számomra.
Végül, miért van kapcsolatban Nguyen Thanh Hien, aki csak a 6. helyen végzett, producerekkel, fodrászokkal, más neves sztárokkal és a TV2 stábjával és a Király családdal, míg Lüszi nincs, aki ebben a tisztességtelen, csaló rendszerben is a 4. helyen végzett?
Új információ:
**
The following photo is a frame taken from Lüszi’s ’I Feel Happy’ debut video that has been heavily criticized by both the media and Hungarian public. To me, it’s certainly no worse than any other, and it shows a very natural and simple talent—Lüszi is very photogenic. Anyway, the producer of this video is French while Lüszi is Hungarian, so their common language is English.
I first saw this photo taken from the video on the ’Let’s Kill Tóth Lüszi’-s Facebook page and was curious as to how criticism could come of this. The phone message reads simply, ’Hello Lüszi, let’s meet today at 2pm on Las Palmas street (Street)’. The video link is on http://www.demotivalo.net/ (demotivating, a Hungarian page), and the title reads ’azt tetteted, hogy angol vagy és úgy "forgatsz" (you pretend to be British or filming)’. It may sound trivial until you read the comments below them (18 comments, all but one is harshly negative), and 5 or so copies of it on other blogs. Many have commented negatively on the amount of effort and money I’ve put forward on this blog, but what kind of people would make such an effort to destroy another child/person who is innocent of any kind of charges volleyed against her?
Magyaroknak büszkének kell lennie magára!! Nézetek meg a kommentéket!!
DEMOTIVÁLÓ - azt tetteted, hogy angol vagy és úgy "forgatsz"
Nos, ami ezt a linket illeti, a hozzáfűzött megjegyzések voltak a legzavaróbbak, bár mielőtt elkaphattam volna őket, már nem voltak elérhetőek. Ma, 2013.április 22-én, minden egyes ehhez kapcsolódó cikket elkaptam és lementettem, hogy bemutassam ezeknek az embereknek a mentalitását (más cikkeket sokkal dühítőbbek voltak, sajnos ezeket már utólag nem találtam meg), ha mások úgy döntenek, hogy eltávolítják förtelmes próbálkozásaikat, hogy írjanak valami tárgyilagosat, ami az erejük ostoba pocsékolása, egy média megjelenés és egy általános illendőség. Számomra lényeges pont az is, hogy bebizonyítsam, hogy hány más bejegyzés másolja ezt a butaságot:
A cikkhez tartozó bejegyzés így szól:
AZT TETTETED, HOGY ANGOL ÉS ÚGY "FORGATSZ"
Legalább a telefon menújét változtattad volna angolra.
Lüszi producere is látta ezt. Le lett neki fordítva. ,,Igen, 18 bejegyzés kötött csak egy pozitív. Az emberek mindent ízekre szednek, és megragadnak minden esélyt, hogy kritizálják. Ez hihetetlen….”
Az összes következő link a fenti másolása. Mint ahogy a maiak, egyiknek sincs bejegyzés listája (egy kicsit gyanús is, gondolnám, látni, hogy milyen sok felnőtt érzi szükségesnek, hogy jelentéktelen dolgokat közöljön a ,,Let's Kill Tóth Lüszi (Öljük meg Tóth Lüszi-t)” Facebook oldalon. Egyik sztárnak sem kellett ezt elviselnie, és egyik sztár sem- vagy ahogy én hívom, Zombik- sem a szüleik sem szólták ellene semmit sem. Semmi baj, Lüszi olyan tiszta és egészséges mint az arany.
Ó igen, az új példaképeink! Most komolyan, példaképnek állítanád őket, hogy a gyerekeid felnézzenek és hasonlítsanak rájuk? Tolvai Renátát és Nguyen Thanh Hien-t a TV2 és a Király család támogatja, megmutatva evvel a sötét erők hatalmát, csábítóan és megvetéssel.
És oka van annak, hogy a Blikk c. újság által támogatott Szabó Győző és Király Linda a Duettben együtt dolgoztak – szívességet a szívességért. És miért énekelt Hien and Király Victor is ebben. Uramisten! Sosem hallgattam meg még őket, a mai napig, néha a híreket hallva követem a sorsukat; mialatt ma reggel további információk után kutattam, ez találtam - ne nekem higyj – igazán rémes – kattints Hien és Király Viktor linkjére – ítéld meg magad. ,, A magyar történelem legnagyobb amatőr sikertörténetről beszélünk”, ez lenne a helyénvaló főcím. Egy valós világban esélye sem lenne, csak egy súlyosan rosszul működő és korruptban – egy igénytelen és eltorzított, átlag alatti előadókkal, kivéve, ha az Apu Bábúja pénztárcájához kötődö szálak mozdítanák előre.
Még évek múlva is erőfeszítéseket téve, hogy egy kisminkelt, kivakolt, megkeményedett sminket tegyenek egy elhízott, kimázolt disznóra—nem sikerül, és nem fog sikerülni nekik. Még azt hiszik, hogy dögösek. Nézd meg légyszíves a videót. Hol van itt a kritika? Valójában rosszak, hijján vannak bármely képességnek, hogy piaci értéket érjenek el. Mégis ott vannak, mert a pénzes manipulatorok visszautasítják, hogy beismerjék, rosszul csinálják, inkább mintsem hogy őszintén vállalják a kihívást és a megmérettetést.
A Hang kétségbeejtő próbálkozása, hogy felhívja magára a közönség figyelmét!
Meztelen táncosnős műbalhéval teper a nézettségért a The Voice - A ,,Tóth Lüszi Project” ennek lett az áldozata?
2013.01.04. 10:30 - sixx
Az RTL Klub összejátszik a TV2-vel. Túl sok a közvetett bizonyíték, hogy ne vegyük figyelembe a tényeket. További következtetéseim is vannak, amiket itt most nem tudnék könnyedén összefoglalni. Ennek, bár, ez a szomorú igazság, csak egy példája az új Telenor reklám (2013) Caramellel, Tóth Verával, és Tóth Gabival a főszerepben az RTL klubbon, egy másik, hogy Tóth Gabriella (TV’2-s Megasztár 2) az X-Faktor 2013 (RTL Klub) zsűrijének tagja, és hogy ezek a show-k miért olyan hasonlóak természetükben, felépítésükben, jellemzőikben.
RTL Klub TV2
X-Faktor Megasztár
Csillag Születik Énekes Iskolája
Való Világ Éjjel Nappal
stb.
Hébe-hóba néztem az RTL Klubb késő esti mozifilmjeit és a szombat reggeli rajzfilmeket, de SOHA TÖBBET! Tudom nagyon jól, hogy ez túl hasonlóan, megvetéssel nézi le az egészséges Magyarországot, habár, hogy mentséget találjak magam számára, az a mondat jár a fejemben, hogy nem volt olyan rossz- de az igazat megvallva, AZ VOLT! Megpróbálok elkerülni minden TV2 showt, így az RTL Klub-ot nézem, kényszerítve, hogy a Telenor reklámját nézzem, úgyanannak a témának a felhasználásával, ugyanazokkal a TV 2-s együgyű zombifigurákkal. Így ez év májusától a kampányom mindkét állomás ellen indul, nem csak a TV2 ellen.
Biztosak lehetünk bennek, hogy a TV csatornák össze vannak kapcsolva, így az elfogultságuk kétségtelenül az ilyen bolondok kezében van, mint egy kartel, amit a pénz manipulátorok, és a politikusok irányítanak. Ezt a diót nehéz lesz feltörni, de nem lehetetlen, ahogy szándékomban áll bemutatni.
2013 Márciusában felfedeztem, hogy Tóth Vera Lüszi barátja lett a facebookon, ami röviddel azután történt, hogy írtam Tóth Gabinak (nem tudom, van e kapcsolat közötte). Nagyon örültem neki. Ezután áprilisban felfedeztem, hogy Vera többé már nem a barátja. Ezen elképedtem, mert rendszerint, legalábbis én senkit nem teszek ki a barátaim közül, csak ha erősen csalódok benne, vagy valami más jelentős dologért. Lüszi nem az az ember, aki idióta meghívókat küld, ezt az eszetlen játékot játszva. Utána nem sokkal, újra, Vera, a testvére, Caramel, el kezdtek feltünedezni a mamlasz (plazma) tévémen. Elképzelhető, hogy a bábok és mestereik egyezséget kötöttek, és egy kis jóindulattal ezt még elnézik egymásnak.
Bár egy új meglepetés közeleg, hónapokig tart, mire összegyűjtöm, amire szükségem van.
Egy kis ízelítő belőle:
"A Letter From My Boss: Hello Petró Károly from Lakihegy Rádió" (Angolról magyarra forditás)
*Skype Conversation with RadioHalley
*Tóth Vera válaszolt erre a bejegyzésre (2013 Október 7-én) miután elküldtem a facebook oldalára. Nézd meg, milyen is ő, és ő a legeredményesebb magyar példány. Nyílvánvaló, hogy nem értette meg a lényeget. Nem érdekel, ha keményen dolgozol Vera, akkor is a ,,médiamajma” vagy.
Nézd csak meg ezt a másik izléses hölgyet, aki a magyar tv és rádió színvonala / elvárásai szerint aranyat érdemel:
Vera Tóth
https://www.facebook.com/verus.toth85
Mindenki ugyanonnan, ugyanazokkal az esèlyekkel indult. Ennyi baromságot sem olvastam már régóta... Jézusom. Jézusom... Ha Lüszinek híresnek kell lennie, akkor az lesz, mert a sorsa úgy akarja. Pont ezzel a sok faszsággal teszik tönkre az egyébként sem létező karrierjét. Nem a Megasztárral van baj, hanem azokkal akik utàna kezükbe vették a sorsàt. Èn nem nyertem semmit, nem vittem haza az eredményhirdetés után semmit. A Kemény munka és megbizhatóság volt az ami miatt működöm és nem vagyok médiamajom. Ezzel az erővel Lüszi is az, hisz ugyanúgy aláírta azt a szerződèst. Mit tudja maga én miben dolgozom és mikről döntök a hétköznapjaimban.Mit hőzöngjek hangosan és hibáztassak mást ha nem sikerül valami? Megmondom, hogy kell. Úgy, hogy mindenki csendben marad és magával foglaljozik és csinálja a dolgát és törekszik arra , hogy jobb és jobb legyen. Ez működik hosszútávon és nem a fröcsögés kedves Chris. Sajnálom, hogy beletesz egy ilyen csomagolásba. Magának fogalma sincs dolgokról.., viszlát! Vera
És, hogy mi a válaszom? – Kétségtelenül, „ez nem Amerika."
Valójában, csak bemutatom, ahogy a magyar kultúra felhalmozza az önimádatot, amit belenevelnek a kúltúrán átszűrődő embergyűlöletbe.
Ez a történet többé már nem Lüsziről szól, hosszú ideje nem róla szólt már. Remélve, hogy habár visszavezettem őt az útjára, ösztönöztem, hogy a feladatait még jobban végezze. Amikor az édesanyja Edit felhívott néhány évvel ezelőtt, hogy elmondja, hogy az akkor 15 éves Lüszi nem az a személy akit én gondoltam, és ,,gonosznak” nevezte valójában – akkori 22 éves bartájával Jánossal együtt, három napig tartott a látogatásom, a saját költségemen, Budapestről Kaposvárra, 2 éjszaka egy hotelben, stb. Jutalom nélkül, gondold meg, csak ülni és beszélni Lüszivel és Edittel egész hétvégégén. Nagy meglepetés volt a feleségemnek, mert nem tudott a titokról addig, amíg a kocsihoz nem sétáltunk, az első dolog, amit mondott, hogy nincs erre pénzünk, valójában egy kicsit fel voltam kavarodva – nem én fizetem a számlákat, mindent odaadok neki, amit kersek, ismerve a keresetem csekélységét, de pontosan nem ismerve, milyen csekély is. Nos, hagy tisztázzam, nem vagyok egy gazdag ember abban az értelemben, de valójában úgy éreztem, tudok segíteni, és akartam segíteni.
Keményen megpróbáltam már Lüszit leszoktatni a dohányzásról és távoltartani a bartájától, mert röviddel a Megasztár után elvette a szüzességét, ivott és dohányzott vele már egy ideje, hogy találkoztam vele. Egyébként mikor először léptem kapcsolatba vele, azt láttam, hogy az ,,alkohol”, ,,alkohol”, ,,alkohol” és a ,,semmi köze hozzá (nem a te dolgod)” – ez volt az a hely, ahol megtanultam ezt a kifejezést. A profil képén nagy sötét szemüveggel és bőrdzsekivel volt. A feltöltött képei legtöbbször parti képek, a barátjának a szemei vérvörösek, és kedveli a FIDESZT (az én érettségi szintem sokkal rosszabb volt ebben a korban, tehát kijelentem, hogy én sem vagyok egy angyal; így újra, a ,,lehetőségek földjéről” jőve tanár vagyok Magyarországon, ami a korai éveim eredményéről mindennél többet kell, hogy mondjon). Amikor bemutatkoztam, elmondtam neki, hogy megvettem a CD-jét és nagyon tetszik. Az legeslegelső megjegyzése az volt ,,Ne másold le, vagy nagy bajba fogsz kerülni”, ami hókon csapott, meglepett. Az ő Facebook profilja és az a valaki, akit meg akartam ismerni, messze-messze távolt voltak attól a valakitől, akit a CD borítómon láttam, vagy attól a valakitől, akit a Megasztárban láttam – ilyesztő volt egy kicsit, de kitartottam mellette.
Ez volt a második alkalom, hogy láthattam, az első itt az irodámban volt. Nagyszerűt beszélgettünk, és jól elboldogultunk. Leültünk és sétáltunk egyet, elszívtunk néhány szál cigarettát, de győzködtem, hogy hagyjon fel vele, határidőt adattam neki, és ő is adott nekem egyet. Egyetértettem vele, hogy fogadjuk el a barátját, mivel már több mint egy éve együtt voltak. Megígértem, hogy tanítok neki angolt, és ő nagyon lelkes volt, de most már értem, nem gyakran kísérli meg betartani az ígéretét a valóságban, ha csak nem illeszkedik pontosan az ő szűk világába.
Ám, amikor itt volt az ideje, hogy a feleségem és én induljunk, a mamája azt kérdezte tőlem, hogy beszéltem e Lüszivel, mint ahogy kérte. Azt feleltem ,,Igen”, azt válaszolta ,,Köszönöm”. Utána még azt mondtam, Lüszi csak egy tinédzser, és hirtelen Edit hisztérikussá vált és fenyegetőzött, hogy Lüszit és Jánost egyedül hagyja a házban, hogy elköltözik egy hotelba, állítva, hogy mindenki a lánya mellett van- ez egy perccel azután volt, hogy a feleségem képeket készített a csodálatos ebédünkről, és csak egy perccel azelőtt, hogy terveztük, elhagyjuk a várost. Bátorítottam, hogy hagyja abba Lüszi fenyegetését, de a veszekedés annyira felforrósodott, hogy Lüszi és én kimentünk és elszívtuk az utolsó cigarettáját (nem vagyok egy redszeres dohányos, de kértem tőle.)
Itt volt az ideje, hogy a feleségem és én induljunk. Lüszi visszakísért bennünket a hotelhez, ideges volt, hogy hazamenjen, miután mi elmentünk; sajnálatosan nem volt több időm, hogy vígasztaljam őt. Sosem mondtunk megfelelő búcsút Editnek, és idegesen indultunk el Kaposvárról. Hazafelé, a feleségem azt mondta, hogy sosem akar visszamenni ahoz a hisztérikához. Alkalmanként üzentem Editnek, de azóta sem hallottam egy bátorító szót tőle, csak azt, hogy Lüszi és én megaláztuk őt, így el kellene őket felejtenem.
Ezen a napon, Lüszi pártjára álltam, bízva benne, hogy még derekasabb lesz, mint amit mutatott éveken át. Időnként zavartam őt, tudom, de segíteni akartam neki a megjelenésében, és a vállalásaiban.
Volt még egy másik idős ember, akit ezen keresztül ismertem meg. Imrének hívták, és ő több melegszívű levelet írt, hogy bíztassa Lüszit, ezeket a dokumentum végén közzétettem. Kizárólag azért csatlakozott a Facebook-hoz, hogy támogassa Lüszit, és az egyike azoknak a maréknyi embernek Magyarországon, akik ténylegesen megvették a CD-t. Barátok lettünk, és néhányszor beszéltünk Skype-on, de ő és Lüszi forró vitába keveredtek és ő eltünt – biztos vagyok benne, hogy Lüszi szétcsapta a fejét, mint ahogy velem tette; ő egy jó srác. Imre és én legelőször tapintatos javaslatokat tettünk hónapok alatt, arról hogy meg kellene változtatnia a parti képeit, többet amin cigarette van kezeiben. Könyörögtünk neki, hogy hagyja abba azokat a bizonyos nyers motívumokat a viselkedésében, olyannyira hogy megkérdeztem tőle, hogy nem cigány-e, amire együttérzően válaszolt egy ,,Nem”-mel. A dohányzása, a csiszolatlan kommunikációs képességei, a fájdalmasan rossz barátságai csak egy néhány volt azok közül, amik Irét és engem aggasztottak avval az emberrel kapcsolatban, akiről azt gondoltuk, hogy illedelmes, éles eszű, okos, és gyönyörű.
Lüszi büszke volt arra, hogy lázadó, aki gátlástalanul elszánt volt abban, hogy megmutassa az embereknek milyen gyönyörűen nézett ki, hogy milyen csodálatos volt partizni cigarettával és piával, hogy megmutassa a világnak, ő az egyetlen, aki áthághatja a fiziológia szabályait, hogy a cigaretta és az éneklés csak neki valahogy összeegyeztethető, hogy ez nem akadályozhatta a legcsodálatosabb hangját, abban az időben ragaszkodott hozzá, hogy meg akarta tartani. Legbelül valahol, habár, tudta, hogy elvetette a pusztulás magját az éneklési kilátásainak, több mással együtt. Lüszi kérte a többieket, hogy rúgjanak bele, és ő rúgást kapott.
Másik dolog, amivel sürgettük, hogy részletesen dolgozza ki CD-jét: ami az ő véleménye volt erről, az átjön/ érződik a termék alkotásán, ez ilyen fajta dolog. Egyszerűen meghökkentünk az ő elkülönülésén a bemutatkozó CD-jével kapcsolatban, bár újra és újra azt állította, folytatja az éneklési tevékenységet és a színészi tevékenységet. A legtöbbünket halálos izgalom fogna el egy ilyen gyönyörű produkció elindításakor, viszont nem ezt a lányt. Lüszi egy tapodtat sem mozdult a mi majdnem egyirányú beszélgetéseinkben, így erőssebb szavakat kezdtünk el használni, nem tartott neki sokáig, hogy nekifeszüljön a két legnagyobb rajongójának – nem fanatikusok, de nyugtalankodó barátok, támogatók és rajongók. Én mellette maradtam, ő eltűnt a színről.
Kutatást is végeztem ezért a dokumentumért, és támogattam őt, kiálltam mellette, amikor mások kritizálták őt, kűzdöttem vele, amikor a barátai többsége ,,like”-olja a képeket és viselkedéseket, mint amit a kép is mutat lent, és sosem kértem semmit viszont, kivéve, hogy hagyja abba a dohányzást. Volt egyszer egy tanítványom, aki opera énekes volt, mindíg bekötött torokkal jot, csak mint bármelyik zenész óvatosan beburkolná akármelyik törékeny hangszerét; Lüszi habár egy vegyes felvágott, és belül kűzd, amit értek, hogy ott is voltam; csinál dolgokat, amelyek nem tesznek jót kivételes énekesek szokásainak, és valójában azoknak a nótáját fújja ,akik azt akarták, hogy tragédia történjen – azoknak a nótját fújja, akik ebben a forgatókönyvben szerepelnek. Néhányan azt mondták, hogy ez a dokumentum bántani fogja őt, az ellenkezőjét merem állítani erről. Tudok-e többet ártani mint a tv és a rádio, a Király család, és amit már ő maga is megtett? Hajoljak meg és csatlakozzam az emberi birkákhoz, és ne vegyek tudomást arról a botrányról, ami olyan nagy mint Magyarország maga?
Mostanában, (2013 Október első hete) Lüszi a következő képet posztolta. Azt gondoltam, hogy abbahagyta a dohányzást- legalább egy talán két évvel ezelőtt. Veszekedtünk a több mint egy évig fokozódo dohányzás és alkohol iránti szendvedélyéről, 2009-től 2010-ig, vagy talán 2011, és néhány hónappal később azt mondta, hogy befejezte – nem pontosan az első hazugsága ilyen dolgokról. Nincs mentség az ellenséges viselkedésére velem szemben, mert tudja, hogy hasonló szendvedélyeim voltak, megértem, és csak remélem, hogy újra összpontosít, csak mert rengeteg lehetőség van benne. A démonjai folytatják az üldözését, bár, elrejtőzve minden egyes mosolya mögé.
Sosem dőltem be a közömbösségének, de ezen a napon fanatikusnak nevezett (2013. Október 09), amit igazán nem mondanék, hogy az vagyok- talán egy kicsit őrült. Talán azért nevezett ennek, mert ez volt az első alkalom, hogy megmutattam neki ezt a dokumentumot és mondtam neki, hogy olvassa el, és megfenyegettem avval, hogy teszek valami olyat evvel a képpel, amit nem fog szeretni. Az otthoni emberek gyakran neveznek ,,Őrült Chris (Crazy Chris)” – nek, bár nem ismerik egymást, de jó okuk van rá, feltételezem. Nem vagyok fanatikus, de van kitartásom, és attól tartok, hogy Lüszi mosolya valami valós, de néha egy zsáknyi trükkel keverve, mintahogy akármelyik közeli barátja tudja igazolni.
Itt van Lüszi, 2013 októbere. A magyar országos járvány, a hozzáállás, és a beszűkült figyelem, a kommunikációs képesség, az őszinteség hiánya mind beleivódtak a vérébe, hasonlóan azokhoz a zombikhoz, akiket itt említek, és hasonlóan amilyen én az ő korában voltam – makacs és bolond. Nos, valójában ki az őrült ebben. Már néhány éve abban reménykedem, hogy beérik a feje lágya.
Voltak mások is, akik jobb utat mutattak nekem, de nem törődtem túl sokat magammal, hogy megértsem, ki és hogyan csinált bolondot és áldozatot belőlem. Lüszinek szembe kell néznie a tettei következményeivel, mint ahogy már eddig is kellett. Bizonyos tekintetben már érett, feltételezem, de nem mindenütt, nem osztályoznám túl nagyra a ragyogását, és bájosságát, a tudatosságát és kisugárzást – nem mondanám, hogy ő minden hiba nélküli, mint lehetőségei szerint lehetne, mint a rendszeres tanítványaim, akik kommunikációt és marketinget tanulnak tőlem. Az eredményességem mások segítésében céljaik elérésében, rendkívül magas, és reméltem, hogy Lüszi megbízik bennem, legalább egy kicsit.
Lüszi még erőfeszítést sem tett, hogy eladja a CD-jét, de szándékosan még nehezebbé tette mások számára, hogy eladják, és így csökkent azok támogatása is, akik kiadták, és másoké is, leginkább az enyémet, attól, hogy terjesszem – Egy CD-t sem tudtam eladni, így végül a személyes költségemen terjesztettem. Nem a CD-ről van szó, vagy Lüszi énekléséről. Nem erről. Lüszi egészséges fiatal lánnyá való éréséről van szó, aki nem tesz szükségtelen erőfeszítéseket, hogy korlátozza az ő képességeit és lehetőségeit – ő hajthatatlanul visszautasította ezt a stílust. Azt mondja, tovább kell tanulnia, ami jól, de ez még nem a végső cél, ahova talán menni szeretne, tisztán látszik, hogy még nincs túl a vitán ami eltávolítja annyira messze azoktól, akik egyszer kezüket-lábukat törték azért, hogy támogassák őt, jelentősebb visszajelzés nélkül. Lüszi szándékosan tett lépéseket, hogy negative karmát teremtsen a jövőbeli tervei számára. Mindent egybe véve, 180 fokban fordult el ezektől a céloktól, és azt mondja, hogy nem akar erről beszélni velem, sem másoktól, akik tudnak változtatni. Talán más terve van a jövőre nézve, amit én nem látok, de a viselkedése nem elfogadható sokakkal szemben a támogatói köréből.
Lüszi szeret filozofálni. Már a filozófiák gyakran tünnek bölcsnek, egészségesnek, és nőiesnek, ismerve mindent, tudom, úgy tűnik, mint a valós kapcsolat elvesztése attól aki Lüszi igazából, ez azért van, mert szeretetreméltóbbnak és tehetségorientáltabbnak tartja magát a rossz sokásaival és az intézmény ellenes gyakorlatával. Például volt egy lovas fényképe a középső újját mutatva a levegőbe néhányszor. Ha valakinek a szüleje lennék, nem akarnám, hogy ilyen gesztust tegyen, vagy ilyen emberekkel lógjon, akik így viselkednek. A cigizős kép lent - több mint 10 like-ot kapott rá, majdem rögtön a közzétételt követően, és még a nagybátyja is viccelt vele, hogy ő "Pocahontas"; nos ez megint nem olyan valaki, akit a gyermekem számára követendő példának szeretnék.
Biztosan látszik az erős különbség a kép és mások megosztásai között. A lényeg, hogy a barátat nem érdekli, a családját sem törődik vele, és én újra veszekedtem vele. Mint ahogy az utóbbi hónapokban, a kapcsolatunk egyszerűen egyirányú utca volt, de ezen a napon egy utlimátummal viszonszom ezt.
Az apjának problémája van az alkohollal, az anyja erős dohányos, és Lüszi úgy látszik, kényszeresen hazudik, különböző bajokba keveredik a rossz szokásai és a barátja miatt röviddel a Megasztár után, otthon és az iskolában, és nem tudom, meddig tartott, de jó hosszan elnyúló időszak. Lehet, hogy csak egy igazi tinédzser, de a nem érdekellek-kel, és a hagyj békénekkel felém, aki ő olyan hozzáértőnek és színpadra valónak gondoltam, éppen olyan mint az ellentéte az elbeszéléseimnek, mint ahogy reméltem, és valójában sosem beszéltek még így velem az életemben, anélkül, hogy valamilyen formában ne ütöttem volna az illetőn.
A magyar helyzet összetörte a szívem és Lüszi egyre kedvezőtlenebb színben tűnt fel mind a nyilvánosság, mind énelőttem. Lüszi ugyanolyan elutasító lett mint rengeteg más magyar akivel eddig találkoztam. Igen, itt a „magyar” szót használom, mert az elutasító magatartás amit ebben az országban tapasztaltam messze nagyobb mértékű, mint amit a szülőföldemen.
Felteszem, nem volt a legjobb ötlet kiposztolni ezt a blogot a dohányzó képéről, amit a Faceboora tett fel, de annyira bántott ez a dolog, azután, hogy annyi mindenen keresztülmentünk. Annyira keveset gondol magára, rám és Jean-linre, a duettpartnerére, vagy Renaudra, Bettyre meg más felnőttekre. Rengetegszer átbeszéltük már ezt. Tehát mindenekelőtt szeretném kihangsúlyozni olvasóim előtt, hogy Lüszi egy sajnálatos rejtvény marad számomra, aminek sajnos nagy részét már ismerem. Lehet, hogy nagyszerű, önközpontú élete lesz, de ez tragikusan mutatja és egyben önmagában hordozza a magyar kultúrát valahol.
Ennek ellenére én még mindig imádkozom érte és minden jót kívánok neki. Ki fogom nyomtatni a posztereimet és elajándékozom a 14 darab megmaradt CD-t (körülbelül 300 dollárt és többszáz munkaórát fordítottam eddig erre és egymagam 35 darab CD-t osztottam szét), de nem látom már értelmét tovább erőltetni a dolgot és segíteni őt megérteni, hogyan válassza ki a neki megfelelő emberi játszmát az életben, hogy saját egészséges játszmáit játssza, hogyan kommunikáljon elegánsabban és hogy hagyja abba a dohányzást. A sorsa mindig is az ő kezében volt, s noha néhányan azt állították, hogy a munkám árthat a jövőjének, én úgy gondolom, hogy már most elég gyenge lábakon áll. Azonban a korrupció, aminek a közepében Lüszi és én találtuk magunkat, meg kell, hogy szűnjön, és meg is fog, munkám és a közönségem segítségével.
Lüszi arról panaszkodott, hogy én a saját magam reklámozására használom őt. Valóban, rajta van a neve a posztereken és ezen a blogon, igen, de...ez vajon jó vagy rossz reklám nekem? Nem vagyok benne biztos, hogy annyira jó, de ennek ellenére ott van. Lehet, hogy azt szeretném, hogy az emberek emlékezzenek a cégem nevére és megtalálják a blogomat de ha negatívan gondolnak rá, engem sem fognak keresni. Vagy talán szeretném, ha tudnák az emberek, ki az, aki harcol ennek a birodalomnak a megdöntéséért. De egyet biztosan akarok: azt hogy az emberek megtudják, egy ember is megváltoztathaja a világot, minden ellenvéleménnyel szembemenve, amit hallottam eddig a tevékenységemről. Szintén szeretném, hogy az emberek lássák a különbséget, hogy hogyan állt a kezdetekkor a színpadon s hogyan teszi ezt mostanában, s hogy ez az egész miképpen rántja le az álarcot erről a világról.
Tóth Vera is egy azok közül, akik szerint a tevékenységem csak árt Lüszinek, de ezt én kétlem. Arra céloz, hogy nekem szőnyeg alá kéne söpörnöm és elfelejtenem a botrányoknak ezt az egész hálózatát. Szerintem azonban munkám semmiképpen sem árthat többet Lüszinek, mint kapcsolata a TV-vel és a rádióval, sőt annál sem, amennyi kárt saját magának okoz. De megint kiemelném, nem is biztos, hogy ő ennek része kíván lenni. Olybá tűnik nekem, hogy Lüszi dohányzása és nemtörődömsége hátráltatja őt képességeinek fejlesztésében, mint például az éneklés, a zongorázás, az angol és francia tanulmányai, a színpadi előadások, az üzleti prezentációk és marketing, a management, a csapatépítés és –játék, a kapcsolainak ápolása és így tovább – a gazdaság átlátása nem a legnagyobb erőssége. Vajon képes lesz újra megerősíteni magát ezekben? Ezt nehéz megmondani, de az nyilvánvaló, hogy a visszaélés és korrupció, aminek részese volt az elmúlt években, megrengette az életét és sok áldozatot követelt tőle és a családjától.
Hogy összegezzem, Lüszi szándékosan szabotálta a saját karrierjét és támogatottságát, s elkezdett lefelé csúszni, pont ahogy azt egyesek várták, mint a madár, aminek útközben megnyesték a szárnyát. Lüszi kiemelkedő tehetsége és lendülete, bölcsessége, állhatatossága és hangja, támogatói bázisával egyetemben a történelem süllyesztőjében végezte, s nem kellett hozzá az én „segítségem”.
Lüszi tudja, hogy senkit nem tud bolonddá tenni és nem kerülheti el az alapvető fiziológiai károkat, amit a dohányzás és az ivás okoz, különösen, ha egy énekes torkáról, tüdejéről, ereinek rugalmasságáról, egészségéről valamint kinézetéről, stb. van szó – én már elárasztottam információval ezekről, olyan információkkal, amit valószínűleg ha akarna, sem tudna elolvasni mivelhogy angolul van. Senki nem fog szemet hunyni ezek felett, s ő maga is tudja, hogy egy egész ország nevet majd rajta, ha ilyen reszelős hanggal próbál majd előadni – ahogyan már meg is tette. Ez vajon tartós marad? Mindenki tudja, hogy a dohányzáshoz nem kell különleges tehetség, pedig ez valójában csak egy bolond beteges vágya hogy elromoljon.
Sajnálatos módon a BLIKK felmérése szerint Lüszi már ellógott egy előadásról, amire 350 ember ment el, hogy hallja őt. Csak az idő fogja megmondani, hogy a kár, amit okozott magának, végleges –e vagy sem, de ez az oka a rejtőzködésének, sőt, továbbmegyek, ez az oka annak, hogy hátat fordított egy jó modorú, idősebb alaknak, akinek jelentős forrásai vannak, s hasonszőrű tehetséges társainak, akik valaha ott voltak kényére-kedvére. Talán az egésznek az oka az, hogy fél a sikertől, ezzel ellentétben a gondtalan tehetség napjai már régen elmúltak.
A TV2 managementje, a Király család, Caramel, Patai Anna, Eszenyi Enikő, Presser Gábor, Nguyen Thanh Hien, Bencsik Tamara, Mester Tamás, Friderikusz, hírportálok, Fekete Dávid, a technikusok, a rádió, a bulvármagazinok és a TV általában véve belenevelték ebbe a nárcizmusba, mintha csak egy tonna tégla szakadt volna egy 13, 14, 15, 16, és 17 éves gyerek nyakába, és senki nem vállalja vagy érzi a felelősséget. Tényleg úgy tűnik nekem, hogy ez vezető szerepet játszott Lüszi igencsak kétes kimenetelű döntéseiben, vgay hogy milyen barátokat választott az elmúlt 6 évben. Nehéz átérezni, azt amit Lüszi, de tény, hogy továbbra is posztol aranyos képeket lovakról és barátokról s mindig bűbájosan mosolyog.
Csapatban dolgozni nem mindig könnyű: a csapat maga olyan erős, mint a leggyengébb láncszeme, és sajnos ebben a csapatban Lüszi sokat veszített profizmusából. Lüszinek még fel kell mutatnia némi állhatatos tehetséget, felesleges volt hidakat felégetnie. Az rendben van, hogy nem akarja ezeket csinálni többé, de hogy szánt szándékkal tönkreteszi a lehetőségeket maga körül, és bántja azokat, akik igazán szeretik, az már más tészta. Úgy tűnt valaha, neki van az egyik leggyönyörűbb hangja és legremekebb hozzáállása az egész országban, de sajnos ezek szemmel láthatólag valahol elvesztek az út során. Meglehet Renaud egy vesztest kért meg arra, hogy szerpeljen a debütáló CD-jén, s meglehet, Lüsziből is egy vesztes lett, pontosan ahogy tartottam tőle, de talán a történet még sikeresen is végződhet, ha sikerül megbuktatnom ebben a gátlástalan korrupcióban résztvevő szervezetek többségét.
...Magyarország magának okozott istencsapásairól többet is megtudhatunk, ha megnézzük a magyar „profi” futball ligát (Viktor Orbán, leading from Hungary’s stadiums) – most néztem a magyar-holland meccset 2013 októberében – nevessünk vagy sírjunk? Vagy pillantsunk rá Magyarország parlamenti köreinek az állapotára. Húha...és a tetteink következményei? ...vagy mi is van azzal a busszal, ami belemegy a Dunába? Illegális és veszélyes, csak egy újabb mutyi amit a Dunai vízi utak top főnökei hoztak tető alá.
A blog magyar és angol nyelvű linkjei a weboldalam első lapján találhatóak, ahol az új olvasók ha megnevezik Lüszi CD-jéről mind a 10 számot, jelentős kedvezményt kapnak. Nem kell semmit vásárolni, csak felsorolni a 10 számot a debütáló albumáról - s 2 McDonalds menüvel egyenértékű árengedményt kapnak 5 perces munkáért. Ha ez az én bulim lenne, és az én CD-m, már az első hónapban többszázat tudnék eladni belőle. De több, mint 3 év alatt senki nem élt a lehetőséggel.
Mindent egybevéve, biztos, hogy soha nem fogok elmenni egyetlen koncertjére sem, ha egyáltalán lenne még ilyen, de azt szintén biztos, hogy olyan magyar előadáson sem fogok résztvenni, amihez az itt említettek bármelyikének a leghalványabb köze is van. Ebben a kutatásban begyűjtöttem és tanulmányoztam színészek, színésznők, énekesek és TV és rádió munkatársak Facebook profilját, valamint dolgoztam is néhányukkal. Szeretnétek tudni, kik Geszti Péter barátai? A profilján nagyon keveset árul el, de van egy képe néhány lájkkal – biztos, hogy ezen lájkok legtöbbje közeli barátaitól származnak. Keresztes Ildikó feljelentett a Facebooknál, amikor megosztottam vele ezt a blogot (k:;*!!), de nemcsak ő, hanem sokan mások is. Nekem kellett bizonyítanom a személyazonosságomat, hogy visszakapjam a fiókomat. Tanulmányozom egy ideje a TV, a hírek és a rádió összefonódásait, valamint híres magyar közszereplőkét – és az én nézőpontomból bizony pokolian bűzlik.
Még mindig reménykedem benne, hogy Lüszi kinyitja a szívét és olyan ember lesz, aki valóban más, igazi példakép mások számára. Éles kontrasztban áll vele például az a 13 éves Rion Page, aki az amerikai X-Factor legújabb szenzációja, igazán inspiráló látni mennyire kedves és izgalmas a hozzáállása, annak ellenére, hogy majdnem vak a fél szemére és egyik karja is mozgássérült. Ennél is fontosabb azonban, hogy fejet hajtok a zsűri és a közönség előtt, akik a jóakaratot és igazságot támogatják.
Mint ahogyan sokan mondják „ez itt nem Amerika (a régi)”, s a fűzfánfütyülő rézangyalát, jó alaposan ráléptem egy darázsfészekre ezeken a fertőzött vizeken. Még sohasem láttam ennyi erőlködéstannak érdekében, hogy nehogy véletlenül barátságosnak kelljen látszani, mint itt Magyarországon. Ahogyan a mai nap ebben a dokumentumban áll, a szándékom az, hogy megmutassam a rákot, a gyorsan terjedő rákot, ami azoknak az embereknek halálát okozza majd, akiket úgy hívunk, magyarok. A villamoson utazva teljesen nyilvánvalóvá válik, hogy valami elveszett a magyar emberek lelkéből. Megvetem a magyar TV-t, rádiót, és ezeknek a befolyásos kultúráját, ami súlyosbítja és kihasználja ezt negativitást a saját személyes céljaira. Természetesen vannak jó barátaim Budapesten és vidéken is és sok dolog, amit értékelek ebben az országban, meg vannak tanítványaim, akiket szeretek, de kívülálló szemével nézve, uramatyám, sok feltakarítanivalónk van.
S most gyerekek, kiposztolom nektek azt az smst (korhatáros közönségem miatt picit módosítottam), amit legutoljára küldtem Lüszinek (2013.10.08.): „Kérlek olvasd el: Amikor megtalálod a megfelelő társat, valószínű, nem fog dohányozni. Amikor gyereket vársz majd, abbahagyod, mert a korai terhesség alatt is káros a dohányzás. Talán nem akarsz énekelni – oké. Az arcod ráncos lesz, a fogaid sárgák. A hangod már most (sz*r), az anyukád és mások szerint is. A tanulmányi eredményeid középszerűek. A tanáraid nem lesznek rád mérgesek, mert büdös vagy. Majdnem mindenki, akivel bulizni jársz, 5 év múlva már sehol sem lesz. A legjobb barátaid pedig megöregszenek és túl elfoglaltak lesznek, hogy érdekelje őket. A közönyösséged szánalomra méltó. Lehet, hogy elérsz valahová, de mire odaérsz, álmaid csomagja teljesen ki lesz már ürítve. Ne töröld ki ezt a szívedből. A költészeted vajon csak üres fecsegés, vagy valóban jelent valamit? .... ’Az angyalod vagyok, s te az enyém’.
Dolgoztam már jónéhány híres vagy népszerű emberrel ebben az országban, és ugyanúgy fizetnek, mint a többiek. Más szóval nem ájulok el túlságosan tőlük, csak végzem a munkámat. Tehát, szerinted annyira fontos vagy nekem, és megszállottan foglalkozom veled?...ne áltasd magad, Lüszi! Nagyon nem szeretném kiszúrni a rózsaszín lufidat, de hadd mondjam mégegyszer, félrevezettek. Szimpatikus lettél nekem, szerettem volna, ha értékes barátokká válunk egymás életében, ez minden.
Egyértelmű volt, hogy szükséged van némi útmutatásra, arra hogy találj néhány egészségesebb barátot, és egy kis plusz támogatást. Szerettem volna az az ember lenni, akire számíthatsz, de persze sokkal könnyebb volt felrúgni az angol/kommunikáció/előadásmód/pszichológia óráinkat illető megegyezést, ezáltal nekem is több szabadidőm lett. Soha nem kényszerítettelek semmire, kivéve, hogy szedd le a dohányzós partiképeidet a Facebookról – hisz csak 15 voltál, s a legutóbbi cigarettás posztot – és hogy hagyd abba a dohányzást! Ingyen ajánlottam neked fel a szolgáltatásaimat, hát most nézzük, mennyi is jött volna össze az óráidból: 3 év, 52 hét egy évben, 156 óra plusz a házi feladat javítása, 90 percre számolt 4600 Ft-os alapdíjjal – összesen 717 600 Ft érték, teljesen ingyen. És mit kértem cserébe? Semmit, kivéve, hogy légy legalább nagyjából jó kislány, ne dohányozz és dolgozz okosan. Nem is az bánt, hogy nem éltél az ajánlattal, hanem hogy semmi hálát nem kaptam cserébe. Mutatott bárki más valaha feléd ekkora gesztust?
Miután Lüszi egyik Facebook ismerőse – szerintem egy új barát lehet – posztolt egy régi Megasztár videót az oldalára, írtam neki, hogy küldenék egy ingyen CD-t (több, mint 10 euró értékben, plusz postaköltség). El is küldtem, de Lüszi szintén posztolt, nyilvánosan és nagyon goromba módon – nekem nincs meg, mert letiltottam őt, de a fenyegetés utolsó szava a rendőrség volt. Üdv.
Hát, reménykedtem és kitartó voltam...őrült? Igen. Fanatikus? Nem. Hogy reagáljak a megjegyzésedre, Vera, a problémám nem az, hogy nem tudok eleget, hanem, hogy túl sokat tudok. A kutatásaimat, amiket ebben a dokumentumban összegyűjtöttem, fel lehetne (lehetett volna) használni jogilag is a TV2 és a Király család, valamint más médiacégek ellen, de Lüszi családja nem vette figyelembe a tanácsaimat.
Mivel olyan büszke vagy a rossz szokásodra, Lüszi, biztosítva, hogy maradék esélyeid is semmivé foszoljanak az éneklésre, s szükségét érzed, hogy még meg is oszd többezer Facebook ismerősöddel, igyekszem segíteni neked elterjeszteni azáltal, hogy megosztom ezt a blogot ott és ahol csak tudom, a megalapozatlan fenyegetéseid ellenére. A legutolsó dolog amit szeretnék, az, hogy egy önámító, apatikus, hálátlan, méltánytalan, beképzelt, egykori sztárocska csecsemőnek nézzen; ennek ellenére az ajánlatom a mai napig áll, ha megváltozik a viselkedésed – én még mindig szeretlek. Isten irgalmazzon mindannyiunknak – Lüszinek szeretettel – legjobb barátok!
Válaszolva tehát az állításaidra, miszerint ez a dokumentum a neveden van, valójában nincs. Utal rád bizonyos tekintetben, mert úgy láttam, kihasználják a sebezhetőségedet, különlegesnek láttalak, magamat láttam benned, amikor annyi idős voltam, mint te. Persze közben fel is fed jónéhány visszásságot Magyarország „tehetség”kutatóinak szereplőivel kapcsolatban – nyertesek és vesztesek, ragadozók és zsákmányaik, s hogy hogyan is működik Magyarországon ez az elfajult rendszer. Hozzád hasonlóan soha nem értettem, hogyan működnek az ilyen játékok, vagy hogy egyáltalán belekeveredtem egybe. Veled ellentétben viszont soha nem állt mögöttem senki, hogy folyamatosan bátorítson arra, hogy szélesebb látószöből lássam a világot, sem senki a köreimen kívülről, aki mondta volna, hogy rázzam gatyába magamat.
With dreams faded, I have learned to accept a reduction in my life to teaching students absorbed in this Balkan lifestyle, a movie here, a horse riding lesson there, but this wasn't my first choice. I had hoped that I could not only unravel the games for you, but to encourage you to move above them. You've moved beyond them in your own way, but not above them. The best of luck to you, but this fight continues, as it has for years now without you; your story will still be told as I see it, and these "contests” will be made bankrupt with my efforts – that I promise; and unlike you, I make an effort to abide by my vow. "What is a man without his word?”
Ahogyan álmaim szertefoszlottak, megtanultam elfogadni életem „lefokozását”, azt, hogy ilyen balkáni életmódot megszokott embereket tanítsak. Itt egy mozi, ott egy lovaglóóra, de ez nem az eredeti tervem volt. Abban reménykedtem, hogy nemcsak feltárom, bemutatom neked a játékokat, de bátorítalak is, hogy fölébük emelkedj. A magad módján kívülre kerültél. De nem fölé. Sok szerencsét neked, de a harc folytatódni fog, mint ahogy pár éve már tart, nélküled; a történetedet így is úgy fogják mesélni, ahogyan én látom, és ezek a „versenyek” csődbe mennek majd az én erőfeszítéseimmel – ezt megígérhetem; és veled ellentétben én legalább megpróbálom tartani a szavam. Mit ér az ember a megtartott szó nélkül?
Most, hogy kiadtam magamból ezeket, lépjünk tovább, rendben? A szöveg néhány része, mely Lüszit promótálja, tán nem pont ide való, de a történet abban egyedülálló, hogy nemcsak Lüszi, de az én átváltozásomat is remekül megmutatja. Nemcsak egy nagyon sötét alvilágba vezet, mely oly mélyen beette már magát a magyarok önáltató kultúrájába, hanem betekintést enged Magyarország közelmúltbéli történelmébe, mely az Első Világháború előtt kezdődött, s tán segít megérteni, hogy mi, emberek, hogyan is jutottunk idáig.
Lüszi bármikor megfordíthatja kapcsolatunkat, ha felébred, s ez még időben történik, de a lélegzetemet nem fogom visszatartani. Ez a szöveg amúgy sem erről szól, hanem valami sokkal nagyobbról ennél. Kutatásaim, dokumentációim és állításaim hűen tükrözik, hogy továbbra is reménykedem fiatal barátomért, természetesen. Azonban azt is kimondják, hogy ez a veleszületett önámítás kultúrája nem kell, hogy fennmaradjon (ellentétben sok magyarral, aki makacsul ragaszkodik a „hagyományokhoz”), hanem ki kell irtani. Ezenkívül az a vágy is vezérel, hogy feljesszem a logikai és íráskészségemet, a fogalmazókészségemet, hogy pontos legyen a fordítás és hogy magam is tanulhassak a magyarra fordítás folyamatából, sőt, akár tanítványaim is. Az sem lenne baj, ha valaki olyant is felvilágosítanék vele, aki szeretné felszínre hozni a ésszerűséget és a jó emberi tulajdonságokat a saját lelkében és az ország falai között is.
Kicsapott, bukott diák lett Tóth Lüszi - Blikk - 2013. 12. 02.
Lüszi Reacts after I Show Her the Latest BLIKK Article and ask her . . .
Sms, amit Eszenyi Enikőnek írtam 2013. 12. 15-én.
Kedves Enikő!
Remélem, ez az üzenet jó egészségben talál. Ezúttal szeretnélek megkérni hogy olvasd el a blogomat újra, mert sok fordítási hibát azóta javítottam. Weblapom fő oldalán találod mediaaccess.hu, vagy a google-ban: (RTL Klub +) A TV2 és a Király család átverés – Tóth Lüszi emlékére. Az a következtetést vonom le kutatásaimból, hogy a zsűri tudott a korrupcióról és a visszaélésekről a végső döntés előtt, tehát mindannyiótokat felelősnek talállak, és elvárom, hogy helyrehozzátok a károkat, amit neki okoztatok. Lüszinek problémái vannak. Új kampányom jövő héten kezdődik. Nem számít, mennyire jelentéktelennek tűnik, a harc még messze nem ért véget. Búék – Chris (barátok)
Saját kezűleg kézbesített válaszom a Story Online (2014. 02. 18, szerda) és a Blikk (2014. 02. 19, csütörtök) magazinok vonatkozó cikkeire, épp időben a 2014-es Dal fináléja előtt, ahonnan egy magyar csapat elutazik majd a Koppenhágai Eurovíziós dalfesztiválra.
Spekuláció, de nem pusztán spekuláció!
2014 Dal – a magyar Erovíziós Dalfesztivál gyanakvással és ellentmondásokkal ér véget – 1. ByeAlex szerint a zsűri „logikátlan” döntést hozott, azzal hogy, nem választották be a New Level Empire-t az első négy közé, melyből egy, Magyarországot fogja képviselni a nemzetközi versenyen. Hadd fordítsam le én: a zsűri döntésével kapcsolatban valami bűzlik; a választék igen gyenge volt, hacsak nem... – AZ EUROVíZIÓS DALFESZTIVÁL MEGFERTŐZŐDÖTT A KORRUPCIÓVAL?
2. Király Tamás Facebook posztja Rúzsa Magdiról, miután vesztett a 2014-es Dalon: „Tetszik a "mű"vésznő, habár én inkább egy orrhangú kóristának hívnám. Ha lehetősége lenne újraszületni, még akkor is vérátömlesztésre lenne szüksége, hogy megközelítse Lindát. Opportunista seggnyaló!” Nem elég, hogy Kállay-Saunders András és a felesége is, Tolvai Renáta TV2 és a Király család bűnözői körének ivadékai? Nem valószínű tehát, hogy András igencsak kívánatos fejőstehén lesz mindkét bábmester família számára? – EGYMÁSNAK LEHET –E VAJON UGRASZTANI A TV2-T ÉS A KIRÁLY CSALÁDOT?
3. Február 22-én szombaton délután 3:30-tól 6:30-ig kint álltam a hidegben a 2014-es Dalnak helyszínt adó MTVA egyes és kettes stúdiója előtt 6 darab 105X80 cm-es transzparenssel a kezeimben, tiltakozva a finálé ellen, mivel Viktor is ott volt, és véleményem szerint a magyar Eurovíziós Dalfesztivál korrupció áldozata lett. Egészen addig álltam itt, amíg egy nő a stábból szó szerint megtámadott a posztereimmel együtt, kirángatva őket a tartóikból és a kezemből, azt kiabálva, hogy beviszi őket, hívja a rendőröket és beperel, és azt is mondta, hogy amit csinálok, illegális, bár sosem magyarázta el, pontosan mire is gondolt. Szerencsére erős fickó vagyok, megtámadni ilyen módon nem túl bölcs és sikerre vezető vállalkozás. (Hungister Zrt, Show and Game Kft, 1037 Kunigunda utja 64, Studio 1-2) – AZ EUROVíZIÓS DALFESZTIVÁL MUNKATÁRSÁNAK VISELKEDÉSE JELZI A LEPLEZÉST? ROHADT KOMMUNISTÁK!
Az rendben lenne, ha egy olyan transzparenst tartanék fel, ami kifejezi a szeretetemet a Király bűnözőcsalád felé? De az nem, hogy olyan táblákat tartok, hogy mekkora hiba lenne hagyni nyerni ezt az csirkefogót, s hogy leplezzük le a szervezett bűnözői csoport szemfényvesztését, melyet „tehetségkutatónak” neveznek – egy olyan stúdió előtt, mely állítólag „Valódi híreket” közöl? – MTVA MINT „HíR”ÜGYNÖKSÉG ÉS A „TEHETSÉG” SZPONZORA EGY OXYMORON – LEPLEZÉST SEJTEK! ROHADT KOMMUNISTÁK! MONDOM NEKTEK, OTT VANNAK MINDENHOL!
Kattints ide ha többet szeretnél olvasni erről!
-------------A Szünet vége-----------------------------------------------------------------------------
Cikkek erről:
Titokzatos idegen karolná fel Tóth Lüszit: - Mommo - Kiadás datum (?)..Tóth Lüszi Franciaországban lesz sztár..Hatalmas bravúrt hajtott végre...Nem hoztak szerencsét a toplistás dalok Tóth Lüszinek...Lüszi: Franciaországban leszek sztár...Renaud Schmitt (31) készen áll, hogy igazi sztárt faragjon belőle..Lüsziért eddig nem kapkodtak a magyar kiadók..a kislány nem sokáig élvezhette a sikert, ehelyett támadások hadával ...Ügyvédhez fordul Tóth Lüszi anyukája, Edit. A Megasztár legfiatalabb versenyzőjének szülei felháborítónak tartják, hogy a TV-vel kötött szerződés szerint kislányuknak akár késő este vagy hétköznapokon is fel kell lépnie....
Miért a torzítás?
"Bizalmas információk" - Kifakadt Tóth Lüszi édesanyja - Károly, Karola - Tóth Lüszi édesanyja a napokban könnyeivel küszködve rontott rá egy újságíróra, mivel az bizalmasan közölt információkat jelentetett meg. A Megasztár legfiatalabb, 13 éves versenyzőjét most már többen is féltik a szórakoztatóipartól.
Drámai! Az RTL Klub megalázott sztárjának mamája szerint Tóth Lüszit tönkretehetik, és sárba döngölhetik! - Storyline - 2008. október 29., szerda 06:45 - ...Utasi Árpi édesanyja is tart attól, hogy fiához hasonlóan a kislányt is megpróbálja majd tönkretenni a bulvársajtó...
Balogh Imi kiborult! - 2008. november 6., csütörtök 09:00 - Edit, az egyik napilap hasábjain arról beszélt, hogy a Megasztár egyik stábtagja, és Balogh Imi is úgy vélik, hogy nem kívánatos személy a Megasztár-házban, ahová Lüszivel beköltözött.
Bajszos Póninak csúfolják Tóth Lüszit az iskolájában - 2008.11.22. 10:35
Tóth Lüszi mamája számon kérte az iskolát: ki csúfolja a lányát!-2008. 11. 25. 08:22 - ...Nkuya Szonja, akivel Lüszi édesanyja egy alkalommal összetűzésbe is került. Az énekesnő ugyanis meg volt győződve róla, hogy Lüszi mamája számolt be a producereknek egyik ballépéséről... Egyre fokozódik az izgalom: ki nyeri majd a versenyt. Lüszivel csaknem egyidős volt a 14 esztendős, vietnámi származású Nguyen Thanh Hien is, ám ő két döntővel korábban kiesett...
Heinnel (aki a 6 helyen végzett) a Tv2 munkatársai, producerei kivételeztek, viszont Lüszit (aki a 4 helyen végzett) semmibe vették? Valaki kigolyózta édes Lüszit? Összehasonlítva a tehetségüket, megjelenésüket, a bűbájosságukat, és szívüket, Lüszi van a csúcson! Ki tenne ilyet? Néhány kérdésre megtalálod a választ itt, ám egy rosszindulatú összeesküvés kialakulóban van, amit nehéz megérteni. Féltékenység, félelem az, ami Lüszit távol tartotta a színpadtól, és más kevésbé bűbájos, tehetséges- ám de kukacos szívű emberektől? A ,,felnőttként” számontartott producerek négy év után is még haragot éreznek iránta?
Lüszi pechje - 2008. Nov. 26, szerda 15:13 - Különlegesség-e Lüszi, a Megasztár 13 éves versenyzője? Miért utálják, és ugyanakkor miért kedvelik annyian? Hol áll a tudásával nemzetközi összehasonlításban? (A szöveg végén videók az összehasonlításhoz)...- ...az egyik az, hogy a másnak "drukkolók" is érzik, itt egy kivételes tehetségről, a kedvencükre veszélyes versenytársról van szó - a másik ok a - sajnálatosan - magyar mentalitás, az irigység azzal szemben, aki valamiben kiemelkedőent teljesít...
Légyszíves nézd meg a lenti linket, hogy más csodagyerekekre rátalálj, ahol a támogatás túlnyomó részt a fiatal versenyzők javára történik / túlnyomó részt a fiatal versenyzőket támogatják, akár nyernek, akár vesztenek, tehetségesek vagy sem. Ez csak Magyarországon van, hogy lenézéssel találkozol a különleges tehetségedért, csak Magyarországon van, hogy a féltétékenység és az önző törekvések féktelenül törnek felszínre, és rendeznek ámokfutást. Természetesen használhatjuk Radics Gigit és Patai Annát mint kivételek, ahol TV2 és a búlvársajtó mint a Blikk, megtalálják a hírverés módját a talpnyaló / izgatott zombik szórakozásának – és ahol a birkák követik. Csak Magyarországon van, hogy megtalálják a legkisebb közös nevezőt abban, hogy kihasználják a gyerekeket és a felnőttek balgaságát – ahol a ,,túl fiatal vagy, ahoz hogy ilyen színpadon szerepelj” jelenség hirtelen nem kívánatossá válik és eltapostatik.
Child Prodigy Music1
Child Prodigy Music2
Child Prodigy Music3
Súlyos vádak Király Viktor ellen - 2008-12-23 09:22:17 - Blikk - ...érkezett az utolsó percekben Viktorra a Megasztár döntőjében, mintegy 52 millió forint értékben...
„Daviv hivatalosan is csatlakozott a 'maffiához'” |
Ki igazolja, hogy ez az 52 millió forint, ami szavazatokra költöttek (216.667 szavazatra) – amiket csak néhány perc alatt hoztak létre- tényleg igazi emberektől származik? Ha mégsem, úgy egy fillért sem juttattak vissza és még minimális büntetést sem szabtak ki. Ki ellenőrizte a pénz visszatérítését? Milyen sávszélesség képes kibírni egy ilyen váratlan terhelést? Mivel Király Tamás azt mondta nekem, hogy technikai hiba okozta a problémát, úgy Viktor egy félreértés során jutott győzelemhez, amit kétségtelenül nem érdemelt meg.
Albérlettel szúrják ki a Megasztár győztesének szemét - 2008. december 24., szerda 09:20 - terabithia
Fekete Dávid fehér autót kap Friderikusztól - 2009.01.04. 10:29 - Csak Dávid volt Friederikusz kedvenc versenyzője? Ez nem gyanús?
Vajon csak azért adta Frideriusz Dávidnak az autót, mert a kedvence volt? Dávid volt Friderikusz egyedüli kedvence? Ez vajon nem gyanús? Vajon miért kérdezte meg Friderikusz Lüszit a világ előtt, hogy nem ő a magyar Brittney Spears-e? Kért-e valaha elnézést ezért, vagy akár csak egy percig is érzete-e emiatt szomorúnak magát? Valaki netán felbíztatta, megbízta evvel Friderkuszt?
Mit Nyíregyháza tudott, a közvélemény nem volt hajlandó elismerni, vagy érdekelni?
Szörnyű! Tóth Lüszi el fog tűnni a süllyesztőben! - 2009. május 7. csütörtök 11:39 - HírExtra - Nagyon úgy néz ki, hogy Tóth Lüszi nagylemeze csak álom marad, mert senki sem akarja azt kiadni...Most úgy néz ki, hogy hiába lett ő 2009 legjobb hangja, legalábbis a TV2 szerint, ennek ellenére még rögös utat kell bejárnia ahhoz, hogy sztár lehessen. Azt is mondhatnánk, hogy még messze áll a sikertől...
Személyit kapott Tóth Lüszi - Blikk - 2009-09-05 05:55:00 - ahogy Király Viktor papája mondta: gyereknek felnőtt, felnőttnek gyerek. Most nem is foglalkozom az énekléssel, a családra, barátokra és a lovakra koncentrálok. Talán később újra visszatérek a popszakmába - mondta Lüszi.
Lüszi jövője tényleg a családja, szervezetek és azok kezében van, akik őt elsősorban becsapták?
Visszakapják pénzüket a Megasztár 4 hoppon maradt szavazói: - 2009.09.23. Jogi Fórum / GVH - ...A korábbiakkal szemben a Megasztár 4 című, a TV2-n sugárzott tehetségkutató műsor 8., a Fináléba jutásról döntő adásában megváltoztak a szavazás szabályai – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Az ügyben a hatóság jogsértést azonban nem állapított meg, mivel a TV2-t működtető MTM-SBS Zrt. valamint a Megasztár műsorát készítő Interaktív Kft. vállalta, hogy kártalanítja a felesleges szavazatokat leadó nézőket....
A gyanú és a pletykák igazak voltak? Király Tamás, Király Viktor apukája kínálja a kenőpénzt? Az adminisztráció elfogadja? Miért volt Király Tamás még mindig ott Megasztár 6 finálé alatt 2012-ben, amikor már egy hónappal azelőtt azt mondta nekem, hogy: "Nem volt semmi közöm a Megasztárhoz mostanában"? Miért nem volt ez a hír általános a médiák műsoraiban? Mi történt? Ki vett részt ebben? Miért volt Lüszi kénytelen elfogadni a hamis szerződést? Miért van Király Tamás és Király Vikor újjlenyomata mindenhol a TV2-ben, ha egy hónappal a Megasztár finálé előtt azt mondta nekem, hogy már nincs köze a Megasztárhoz, és nem érdekli Lüszi vagy én? Miért nem került nyilvánosságra ezt követően információ a médiában? Például, a nyíregyházi eset, vagy a technikai problémáról szóló részletek, amelyek megtörténtéről Király Tamás mesélt nekem ( IT hálózati mérnők háttérrel rendelkezem, és tudom, hogy ennek a problémának az előfordulása eléggé valószínütlen) Miért? Miért nem érzekezett egy szavazat sem, mióta a a szavazási rendszer meghibásodott? Más sorozatokat miért nem értékeltek?
A Tv2 visszafizeti a Megasztár 4 sms-einek árát - 2009. szeptember 23., szerda 13:31 - INDEX - A Gazdasági Versenyhivatal vizsgálata után a Tv2 visszafizeti az emelt díjas hívások és sms-ek árát annak, aki a hetedik döntő vége és a zsűri egy héttel későbbi döntése közben szavazott Király Viktorra. Mivel teljesen feleslegesen fizettek szavazatonként 240 forintot.
És mi volt pontosan a probléma? Milyen szerver parkot használtak? Ki volt a felelős? Mikor vették észre? A Megasztár rendszer-adminisztrátora miért nem vette észre? Tudom miért! Ezek csak retorikai kérdések.
Lüszi: Franciaországban leszek sztár! - Blikk - 2010-03-05 04:00:00 - Scherer Zsuzsanna - Kaposvár - Tóth Lüszi (15) nagy lépésre szánta el magát: miután itthon nem kellett senkinek, külföldön próbál karriert csinálni....„Tíz éve vártam erre a hangra!" – vallotta a zeneszerző Lüszi anyukájának...
Nos, ha összehasonlítjuk Lüszi videoját és CD-jét másokéval, bárki azt kérdezné rögtön „Hogy tudják kritizálni Lüszi anyagait, míg másokat, akik sokkal rosszabbak, engednek szerepelni?” Lefizettek valaki azért, hogy Lüszi karrierjének keresztbe tegyen?
Tóth Lüszi csillaga végleg kialudt az égen? - 2010. március 05. | 07:33 - ...első lemezére Kasza Tibi írja a zenét, Caramel pedig a szöveget, de nem lett belőle semmi....
Tóth Lüsziből „gagyi" Lucianne lett? - 2010.11.03 08:29 - Két éve után megjelent Tóth Lüszi első, hivatalos videoklipje, melyet közel hétezren tekintettek meg - Számos negatív kritika érte azonban a fiatal lány produkcióját, olyannyira, hogy le kellett tiltani egyes hozzászólásokat a videómegosztón. Sokan magát a klipet is gagyinak találják.
Igen? Akkor nemsokára összehasonlítjuk, oké? Én nem vagyok elfogult, viszont a botrányok mint egy rákos betegség elterjesztenek az egész országban.
Ilyen szexi lett Tóth Lüszi - Blikk - 2011-01-04 13:06:00 - A fiatal énekesnő tizenhárom évesen tűnt fel a tehetségkutató műsorban, akkor több támadás is érte...
Tóth Lüszike megúszta - rosszabbul is járhatott volna - 2011. ÁPRILIS 26. | 17:31 - STOP
Az LGT a Voice 24 legjobb énekesével énekel - LGT és a Voice együttmüködnek! Azt jelenti, hogy Eszenyi Enikőn keresztül adtam Tóth Lüszi CD-jét Presser Gábornak. . Ez azt jelenti, hogy már tudta és benne volt ebben a maffia-típusú szervezetben teljes mértékben?
A teljes Király család benne van! A teljes Caramel család benne van! Dávid is benne van! Tóth Vera is benne van! Patai Anna teljes családja benne van! Király Tamás Facebook barátja Falusi Mariann, így hát ő is benne van (Mutasd meg barátaidat, megmondom ki vagy!) Mester Tamás is benne van, hiszen ő egészen biztosan tudott a botrányról és a Megasztár 6 szervezői egyéb, más szívességet kértek cserébe. Néhány zsűri tag azt állította a show idején, hogy Viktor határozottan jobb volt, és nem történ megvesztegetés- engem ez erőssen emlékeztet a Keresztapa című filmben elhangzottakra, mikor a Keresztapa azt mondta a fiának ,,A férfi, aki a találkozót megszervezte, áruló”. Már majdnem minden egyes sztárral felvettem a kapcsolatot, akiket ebben az írásomban meg is említek ílyen vagy olyan módon, mégcsak nem is válaszolt egyikük sem. Akiket meg is említek az írásomban, még akkor sem válaszoltak, habár tudták ki vagyok és mi a küldetésem- hogy tönkretegyem a TV2 producereinek, zombiainak és zombi mestereinek játszmáját, míg Lüszi nevét életben tartom.
Ez egy igazán ördögi, rákos betegség ami a magyar kultúrában szétterjedt (mellesleg egy mási érv az ellen, hogy tartosítsuk a rákos megbetegedést és a megbetegedett kultúrát). Fenyő Miklós nyílvánosan meghívta a koncertjére, de valahogy Király Viktor is ott lógott a nyakukon. Vajon Király Viktor meghívása is nyílvánosan történt? Mert nem hallottam róla. Biztos vagyok benne, hogy Lüszit ez hátrányosabb helyzetbe hozta. Ettől kezdve kétlem, hogy Lüszi és családja nagyon kedvelné Miklóst, mint ahogy én sem támogatom őt. Valójában, egy magyar színészt, zenést és előadóművészt sem támogatok már- visszataszítóak számomra.
Végül, miért van kapcsolatban Nguyen Thanh Hien, aki csak a 6. helyen végzett, producerekkel, fodrászokkal, más neves sztárokkal és a TV2 stábjával és a Király családdal, míg Lüszi nincs, aki ebben a tisztességtelen, csaló rendszerben is a 4. helyen végzett?
„Lüszi gyönyörű a borítón, de ki is valójában Lüszi?” |
**
The following photo is a frame taken from Lüszi’s ’I Feel Happy’ debut video that has been heavily criticized by both the media and Hungarian public. To me, it’s certainly no worse than any other, and it shows a very natural and simple talent—Lüszi is very photogenic. Anyway, the producer of this video is French while Lüszi is Hungarian, so their common language is English.
I first saw this photo taken from the video on the ’Let’s Kill Tóth Lüszi’-s Facebook page and was curious as to how criticism could come of this. The phone message reads simply, ’Hello Lüszi, let’s meet today at 2pm on Las Palmas street (Street)’. The video link is on http://www.demotivalo.net/ (demotivating, a Hungarian page), and the title reads ’azt tetteted, hogy angol vagy és úgy "forgatsz" (you pretend to be British or filming)’. It may sound trivial until you read the comments below them (18 comments, all but one is harshly negative), and 5 or so copies of it on other blogs. Many have commented negatively on the amount of effort and money I’ve put forward on this blog, but what kind of people would make such an effort to destroy another child/person who is innocent of any kind of charges volleyed against her?
Magyaroknak büszkének kell lennie magára!! Nézetek meg a kommentéket!!
DEMOTIVÁLÓ - azt tetteted, hogy angol vagy és úgy "forgatsz"
Nos, ami ezt a linket illeti, a hozzáfűzött megjegyzések voltak a legzavaróbbak, bár mielőtt elkaphattam volna őket, már nem voltak elérhetőek. Ma, 2013.április 22-én, minden egyes ehhez kapcsolódó cikket elkaptam és lementettem, hogy bemutassam ezeknek az embereknek a mentalitását (más cikkeket sokkal dühítőbbek voltak, sajnos ezeket már utólag nem találtam meg), ha mások úgy döntenek, hogy eltávolítják förtelmes próbálkozásaikat, hogy írjanak valami tárgyilagosat, ami az erejük ostoba pocsékolása, egy média megjelenés és egy általános illendőség. Számomra lényeges pont az is, hogy bebizonyítsam, hogy hány más bejegyzés másolja ezt a butaságot:
„Több intelligens magyar a kirakatban” |
A cikkhez tartozó bejegyzés így szól:
AZT TETTETED, HOGY ANGOL ÉS ÚGY "FORGATSZ"
Legalább a telefon menújét változtattad volna angolra.
Lüszi producere is látta ezt. Le lett neki fordítva. ,,Igen, 18 bejegyzés kötött csak egy pozitív. Az emberek mindent ízekre szednek, és megragadnak minden esélyt, hogy kritizálják. Ez hihetetlen….”
Az összes következő link a fenti másolása. Mint ahogy a maiak, egyiknek sincs bejegyzés listája (egy kicsit gyanús is, gondolnám, látni, hogy milyen sok felnőtt érzi szükségesnek, hogy jelentéktelen dolgokat közöljön a ,,Let's Kill Tóth Lüszi (Öljük meg Tóth Lüszi-t)” Facebook oldalon. Egyik sztárnak sem kellett ezt elviselnie, és egyik sztár sem- vagy ahogy én hívom, Zombik- sem a szüleik sem szólták ellene semmit sem. Semmi baj, Lüszi olyan tiszta és egészséges mint az arany.
http://hirek.myrss.hu/hir/854670/azt-tetteted-hogy-angol-vagy-es-ugy-ampforgatszamp.html
Megvan a hozzászólások. Kattints ide, hogy lásd a hozzászólásokat!
Fake "LUCY TOTH" YOUTUBE VIDEO UNCOUTH COMMENTS
Fake "Tóth Lüszi" Illegally Uploads - I Feel Happy (Official Music Video)-Video's Scathing Review By More Proud Hungarians

„Bocs, Renáta, kénytelen vagyok megmutatni a bábgyárat” |
Vagy őt? Őt nem támogatják ilyen emberek—egy konzervatív, tisztán beszélőt, egyfelől vonzót, másfelől agyafúrtat.
„Boldog idők barátomnak – okos, tartózkodó, jómodorú” |
És oka van annak, hogy a Blikk c. újság által támogatott Szabó Győző és Király Linda a Duettben együtt dolgoztak – szívességet a szívességért. És miért énekelt Hien and Király Victor is ebben. Uramisten! Sosem hallgattam meg még őket, a mai napig, néha a híreket hallva követem a sorsukat; mialatt ma reggel további információk után kutattam, ez találtam - ne nekem higyj – igazán rémes – kattints Hien és Király Viktor linkjére – ítéld meg magad. ,, A magyar történelem legnagyobb amatőr sikertörténetről beszélünk”, ez lenne a helyénvaló főcím. Egy valós világban esélye sem lenne, csak egy súlyosan rosszul működő és korruptban – egy igénytelen és eltorzított, átlag alatti előadókkal, kivéve, ha az Apu Bábúja pénztárcájához kötődö szálak mozdítanák előre.
Még évek múlva is erőfeszítéseket téve, hogy egy kisminkelt, kivakolt, megkeményedett sminket tegyenek egy elhízott, kimázolt disznóra—nem sikerül, és nem fog sikerülni nekik. Még azt hiszik, hogy dögösek. Nézd meg légyszíves a videót. Hol van itt a kritika? Valójában rosszak, hijján vannak bármely képességnek, hogy piaci értéket érjenek el. Mégis ott vannak, mert a pénzes manipulatorok visszautasítják, hogy beismerjék, rosszul csinálják, inkább mintsem hogy őszintén vállalják a kihívást és a megmérettetést.
„Nem várhatsz csodát attól, ha kirúzsozol egy malacot” |
A Hang kétségbeejtő próbálkozása, hogy felhívja magára a közönség figyelmét!
Meztelen táncosnős műbalhéval teper a nézettségért a The Voice - A ,,Tóth Lüszi Project” ennek lett az áldozata?
2013.01.04. 10:30 - sixx
„A Tóth Lüszi projekt megkéri az árát” |
Az RTL Klub összejátszik a TV2-vel. Túl sok a közvetett bizonyíték, hogy ne vegyük figyelembe a tényeket. További következtetéseim is vannak, amiket itt most nem tudnék könnyedén összefoglalni. Ennek, bár, ez a szomorú igazság, csak egy példája az új Telenor reklám (2013) Caramellel, Tóth Verával, és Tóth Gabival a főszerepben az RTL klubbon, egy másik, hogy Tóth Gabriella (TV’2-s Megasztár 2) az X-Faktor 2013 (RTL Klub) zsűrijének tagja, és hogy ezek a show-k miért olyan hasonlóak természetükben, felépítésükben, jellemzőikben.
RTL Klub TV2
X-Faktor Megasztár
Csillag Születik Énekes Iskolája
Való Világ Éjjel Nappal
stb.
Hébe-hóba néztem az RTL Klubb késő esti mozifilmjeit és a szombat reggeli rajzfilmeket, de SOHA TÖBBET! Tudom nagyon jól, hogy ez túl hasonlóan, megvetéssel nézi le az egészséges Magyarországot, habár, hogy mentséget találjak magam számára, az a mondat jár a fejemben, hogy nem volt olyan rossz- de az igazat megvallva, AZ VOLT! Megpróbálok elkerülni minden TV2 showt, így az RTL Klub-ot nézem, kényszerítve, hogy a Telenor reklámját nézzem, úgyanannak a témának a felhasználásával, ugyanazokkal a TV 2-s együgyű zombifigurákkal. Így ez év májusától a kampányom mindkét állomás ellen indul, nem csak a TV2 ellen.
Biztosak lehetünk bennek, hogy a TV csatornák össze vannak kapcsolva, így az elfogultságuk kétségtelenül az ilyen bolondok kezében van, mint egy kartel, amit a pénz manipulátorok, és a politikusok irányítanak. Ezt a diót nehéz lesz feltörni, de nem lehetetlen, ahogy szándékomban áll bemutatni.
2013 Márciusában felfedeztem, hogy Tóth Vera Lüszi barátja lett a facebookon, ami röviddel azután történt, hogy írtam Tóth Gabinak (nem tudom, van e kapcsolat közötte). Nagyon örültem neki. Ezután áprilisban felfedeztem, hogy Vera többé már nem a barátja. Ezen elképedtem, mert rendszerint, legalábbis én senkit nem teszek ki a barátaim közül, csak ha erősen csalódok benne, vagy valami más jelentős dologért. Lüszi nem az az ember, aki idióta meghívókat küld, ezt az eszetlen játékot játszva. Utána nem sokkal, újra, Vera, a testvére, Caramel, el kezdtek feltünedezni a mamlasz (plazma) tévémen. Elképzelhető, hogy a bábok és mestereik egyezséget kötöttek, és egy kis jóindulattal ezt még elnézik egymásnak.
Egy kis ízelítő belőle:
"A Letter From My Boss: Hello Petró Károly from Lakihegy Rádió" (Angolról magyarra forditás)
*Skype Conversation with RadioHalley
*Tóth Vera válaszolt erre a bejegyzésre (2013 Október 7-én) miután elküldtem a facebook oldalára. Nézd meg, milyen is ő, és ő a legeredményesebb magyar példány. Nyílvánvaló, hogy nem értette meg a lényeget. Nem érdekel, ha keményen dolgozol Vera, akkor is a ,,médiamajma” vagy.
Nézd csak meg ezt a másik izléses hölgyet, aki a magyar tv és rádió színvonala / elvárásai szerint aranyat érdemel:
https://www.facebook.com/verus.toth85
Mindenki ugyanonnan, ugyanazokkal az esèlyekkel indult. Ennyi baromságot sem olvastam már régóta... Jézusom. Jézusom... Ha Lüszinek híresnek kell lennie, akkor az lesz, mert a sorsa úgy akarja. Pont ezzel a sok faszsággal teszik tönkre az egyébként sem létező karrierjét. Nem a Megasztárral van baj, hanem azokkal akik utàna kezükbe vették a sorsàt. Èn nem nyertem semmit, nem vittem haza az eredményhirdetés után semmit. A Kemény munka és megbizhatóság volt az ami miatt működöm és nem vagyok médiamajom. Ezzel az erővel Lüszi is az, hisz ugyanúgy aláírta azt a szerződèst. Mit tudja maga én miben dolgozom és mikről döntök a hétköznapjaimban.Mit hőzöngjek hangosan és hibáztassak mást ha nem sikerül valami? Megmondom, hogy kell. Úgy, hogy mindenki csendben marad és magával foglaljozik és csinálja a dolgát és törekszik arra , hogy jobb és jobb legyen. Ez működik hosszútávon és nem a fröcsögés kedves Chris. Sajnálom, hogy beletesz egy ilyen csomagolásba. Magának fogalma sincs dolgokról.., viszlát! Vera
És, hogy mi a válaszom? – Kétségtelenül, „ez nem Amerika."
Valójában, csak bemutatom, ahogy a magyar kultúra felhalmozza az önimádatot, amit belenevelnek a kúltúrán átszűrődő embergyűlöletbe.
Ez a történet többé már nem Lüsziről szól, hosszú ideje nem róla szólt már. Remélve, hogy habár visszavezettem őt az útjára, ösztönöztem, hogy a feladatait még jobban végezze. Amikor az édesanyja Edit felhívott néhány évvel ezelőtt, hogy elmondja, hogy az akkor 15 éves Lüszi nem az a személy akit én gondoltam, és ,,gonosznak” nevezte valójában – akkori 22 éves bartájával Jánossal együtt, három napig tartott a látogatásom, a saját költségemen, Budapestről Kaposvárra, 2 éjszaka egy hotelben, stb. Jutalom nélkül, gondold meg, csak ülni és beszélni Lüszivel és Edittel egész hétvégégén. Nagy meglepetés volt a feleségemnek, mert nem tudott a titokról addig, amíg a kocsihoz nem sétáltunk, az első dolog, amit mondott, hogy nincs erre pénzünk, valójában egy kicsit fel voltam kavarodva – nem én fizetem a számlákat, mindent odaadok neki, amit kersek, ismerve a keresetem csekélységét, de pontosan nem ismerve, milyen csekély is. Nos, hagy tisztázzam, nem vagyok egy gazdag ember abban az értelemben, de valójában úgy éreztem, tudok segíteni, és akartam segíteni.
Keményen megpróbáltam már Lüszit leszoktatni a dohányzásról és távoltartani a bartájától, mert röviddel a Megasztár után elvette a szüzességét, ivott és dohányzott vele már egy ideje, hogy találkoztam vele. Egyébként mikor először léptem kapcsolatba vele, azt láttam, hogy az ,,alkohol”, ,,alkohol”, ,,alkohol” és a ,,semmi köze hozzá (nem a te dolgod)” – ez volt az a hely, ahol megtanultam ezt a kifejezést. A profil képén nagy sötét szemüveggel és bőrdzsekivel volt. A feltöltött képei legtöbbször parti képek, a barátjának a szemei vérvörösek, és kedveli a FIDESZT (az én érettségi szintem sokkal rosszabb volt ebben a korban, tehát kijelentem, hogy én sem vagyok egy angyal; így újra, a ,,lehetőségek földjéről” jőve tanár vagyok Magyarországon, ami a korai éveim eredményéről mindennél többet kell, hogy mondjon). Amikor bemutatkoztam, elmondtam neki, hogy megvettem a CD-jét és nagyon tetszik. Az legeslegelső megjegyzése az volt ,,Ne másold le, vagy nagy bajba fogsz kerülni”, ami hókon csapott, meglepett. Az ő Facebook profilja és az a valaki, akit meg akartam ismerni, messze-messze távolt voltak attól a valakitől, akit a CD borítómon láttam, vagy attól a valakitől, akit a Megasztárban láttam – ilyesztő volt egy kicsit, de kitartottam mellette.
Ez volt a második alkalom, hogy láthattam, az első itt az irodámban volt. Nagyszerűt beszélgettünk, és jól elboldogultunk. Leültünk és sétáltunk egyet, elszívtunk néhány szál cigarettát, de győzködtem, hogy hagyjon fel vele, határidőt adattam neki, és ő is adott nekem egyet. Egyetértettem vele, hogy fogadjuk el a barátját, mivel már több mint egy éve együtt voltak. Megígértem, hogy tanítok neki angolt, és ő nagyon lelkes volt, de most már értem, nem gyakran kísérli meg betartani az ígéretét a valóságban, ha csak nem illeszkedik pontosan az ő szűk világába.
Ám, amikor itt volt az ideje, hogy a feleségem és én induljunk, a mamája azt kérdezte tőlem, hogy beszéltem e Lüszivel, mint ahogy kérte. Azt feleltem ,,Igen”, azt válaszolta ,,Köszönöm”. Utána még azt mondtam, Lüszi csak egy tinédzser, és hirtelen Edit hisztérikussá vált és fenyegetőzött, hogy Lüszit és Jánost egyedül hagyja a házban, hogy elköltözik egy hotelba, állítva, hogy mindenki a lánya mellett van- ez egy perccel azután volt, hogy a feleségem képeket készített a csodálatos ebédünkről, és csak egy perccel azelőtt, hogy terveztük, elhagyjuk a várost. Bátorítottam, hogy hagyja abba Lüszi fenyegetését, de a veszekedés annyira felforrósodott, hogy Lüszi és én kimentünk és elszívtuk az utolsó cigarettáját (nem vagyok egy redszeres dohányos, de kértem tőle.)
Itt volt az ideje, hogy a feleségem és én induljunk. Lüszi visszakísért bennünket a hotelhez, ideges volt, hogy hazamenjen, miután mi elmentünk; sajnálatosan nem volt több időm, hogy vígasztaljam őt. Sosem mondtunk megfelelő búcsút Editnek, és idegesen indultunk el Kaposvárról. Hazafelé, a feleségem azt mondta, hogy sosem akar visszamenni ahoz a hisztérikához. Alkalmanként üzentem Editnek, de azóta sem hallottam egy bátorító szót tőle, csak azt, hogy Lüszi és én megaláztuk őt, így el kellene őket felejtenem.
Ezen a napon, Lüszi pártjára álltam, bízva benne, hogy még derekasabb lesz, mint amit mutatott éveken át. Időnként zavartam őt, tudom, de segíteni akartam neki a megjelenésében, és a vállalásaiban.
Volt még egy másik idős ember, akit ezen keresztül ismertem meg. Imrének hívták, és ő több melegszívű levelet írt, hogy bíztassa Lüszit, ezeket a dokumentum végén közzétettem. Kizárólag azért csatlakozott a Facebook-hoz, hogy támogassa Lüszit, és az egyike azoknak a maréknyi embernek Magyarországon, akik ténylegesen megvették a CD-t. Barátok lettünk, és néhányszor beszéltünk Skype-on, de ő és Lüszi forró vitába keveredtek és ő eltünt – biztos vagyok benne, hogy Lüszi szétcsapta a fejét, mint ahogy velem tette; ő egy jó srác. Imre és én legelőször tapintatos javaslatokat tettünk hónapok alatt, arról hogy meg kellene változtatnia a parti képeit, többet amin cigarette van kezeiben. Könyörögtünk neki, hogy hagyja abba azokat a bizonyos nyers motívumokat a viselkedésében, olyannyira hogy megkérdeztem tőle, hogy nem cigány-e, amire együttérzően válaszolt egy ,,Nem”-mel. A dohányzása, a csiszolatlan kommunikációs képességei, a fájdalmasan rossz barátságai csak egy néhány volt azok közül, amik Irét és engem aggasztottak avval az emberrel kapcsolatban, akiről azt gondoltuk, hogy illedelmes, éles eszű, okos, és gyönyörű.
Lüszi büszke volt arra, hogy lázadó, aki gátlástalanul elszánt volt abban, hogy megmutassa az embereknek milyen gyönyörűen nézett ki, hogy milyen csodálatos volt partizni cigarettával és piával, hogy megmutassa a világnak, ő az egyetlen, aki áthághatja a fiziológia szabályait, hogy a cigaretta és az éneklés csak neki valahogy összeegyeztethető, hogy ez nem akadályozhatta a legcsodálatosabb hangját, abban az időben ragaszkodott hozzá, hogy meg akarta tartani. Legbelül valahol, habár, tudta, hogy elvetette a pusztulás magját az éneklési kilátásainak, több mással együtt. Lüszi kérte a többieket, hogy rúgjanak bele, és ő rúgást kapott.
Másik dolog, amivel sürgettük, hogy részletesen dolgozza ki CD-jét: ami az ő véleménye volt erről, az átjön/ érződik a termék alkotásán, ez ilyen fajta dolog. Egyszerűen meghökkentünk az ő elkülönülésén a bemutatkozó CD-jével kapcsolatban, bár újra és újra azt állította, folytatja az éneklési tevékenységet és a színészi tevékenységet. A legtöbbünket halálos izgalom fogna el egy ilyen gyönyörű produkció elindításakor, viszont nem ezt a lányt. Lüszi egy tapodtat sem mozdult a mi majdnem egyirányú beszélgetéseinkben, így erőssebb szavakat kezdtünk el használni, nem tartott neki sokáig, hogy nekifeszüljön a két legnagyobb rajongójának – nem fanatikusok, de nyugtalankodó barátok, támogatók és rajongók. Én mellette maradtam, ő eltűnt a színről.
Kutatást is végeztem ezért a dokumentumért, és támogattam őt, kiálltam mellette, amikor mások kritizálták őt, kűzdöttem vele, amikor a barátai többsége ,,like”-olja a képeket és viselkedéseket, mint amit a kép is mutat lent, és sosem kértem semmit viszont, kivéve, hogy hagyja abba a dohányzást. Volt egyszer egy tanítványom, aki opera énekes volt, mindíg bekötött torokkal jot, csak mint bármelyik zenész óvatosan beburkolná akármelyik törékeny hangszerét; Lüszi habár egy vegyes felvágott, és belül kűzd, amit értek, hogy ott is voltam; csinál dolgokat, amelyek nem tesznek jót kivételes énekesek szokásainak, és valójában azoknak a nótáját fújja ,akik azt akarták, hogy tragédia történjen – azoknak a nótját fújja, akik ebben a forgatókönyvben szerepelnek. Néhányan azt mondták, hogy ez a dokumentum bántani fogja őt, az ellenkezőjét merem állítani erről. Tudok-e többet ártani mint a tv és a rádio, a Király család, és amit már ő maga is megtett? Hajoljak meg és csatlakozzam az emberi birkákhoz, és ne vegyek tudomást arról a botrányról, ami olyan nagy mint Magyarország maga?
Mostanában, (2013 Október első hete) Lüszi a következő képet posztolta. Azt gondoltam, hogy abbahagyta a dohányzást- legalább egy talán két évvel ezelőtt. Veszekedtünk a több mint egy évig fokozódo dohányzás és alkohol iránti szendvedélyéről, 2009-től 2010-ig, vagy talán 2011, és néhány hónappal később azt mondta, hogy befejezte – nem pontosan az első hazugsága ilyen dolgokról. Nincs mentség az ellenséges viselkedésére velem szemben, mert tudja, hogy hasonló szendvedélyeim voltak, megértem, és csak remélem, hogy újra összpontosít, csak mert rengeteg lehetőség van benne. A démonjai folytatják az üldözését, bár, elrejtőzve minden egyes mosolya mögé.
Sosem dőltem be a közömbösségének, de ezen a napon fanatikusnak nevezett (2013. Október 09), amit igazán nem mondanék, hogy az vagyok- talán egy kicsit őrült. Talán azért nevezett ennek, mert ez volt az első alkalom, hogy megmutattam neki ezt a dokumentumot és mondtam neki, hogy olvassa el, és megfenyegettem avval, hogy teszek valami olyat evvel a képpel, amit nem fog szeretni. Az otthoni emberek gyakran neveznek ,,Őrült Chris (Crazy Chris)” – nek, bár nem ismerik egymást, de jó okuk van rá, feltételezem. Nem vagyok fanatikus, de van kitartásom, és attól tartok, hogy Lüszi mosolya valami valós, de néha egy zsáknyi trükkel keverve, mintahogy akármelyik közeli barátja tudja igazolni.
Itt van Lüszi, 2013 októbere. A magyar országos járvány, a hozzáállás, és a beszűkült figyelem, a kommunikációs képesség, az őszinteség hiánya mind beleivódtak a vérébe, hasonlóan azokhoz a zombikhoz, akiket itt említek, és hasonlóan amilyen én az ő korában voltam – makacs és bolond. Nos, valójában ki az őrült ebben. Már néhány éve abban reménykedem, hogy beérik a feje lágya.
Voltak mások is, akik jobb utat mutattak nekem, de nem törődtem túl sokat magammal, hogy megértsem, ki és hogyan csinált bolondot és áldozatot belőlem. Lüszinek szembe kell néznie a tettei következményeivel, mint ahogy már eddig is kellett. Bizonyos tekintetben már érett, feltételezem, de nem mindenütt, nem osztályoznám túl nagyra a ragyogását, és bájosságát, a tudatosságát és kisugárzást – nem mondanám, hogy ő minden hiba nélküli, mint lehetőségei szerint lehetne, mint a rendszeres tanítványaim, akik kommunikációt és marketinget tanulnak tőlem. Az eredményességem mások segítésében céljaik elérésében, rendkívül magas, és reméltem, hogy Lüszi megbízik bennem, legalább egy kicsit.
Lüszi még erőfeszítést sem tett, hogy eladja a CD-jét, de szándékosan még nehezebbé tette mások számára, hogy eladják, és így csökkent azok támogatása is, akik kiadták, és másoké is, leginkább az enyémet, attól, hogy terjesszem – Egy CD-t sem tudtam eladni, így végül a személyes költségemen terjesztettem. Nem a CD-ről van szó, vagy Lüszi énekléséről. Nem erről. Lüszi egészséges fiatal lánnyá való éréséről van szó, aki nem tesz szükségtelen erőfeszítéseket, hogy korlátozza az ő képességeit és lehetőségeit – ő hajthatatlanul visszautasította ezt a stílust. Azt mondja, tovább kell tanulnia, ami jól, de ez még nem a végső cél, ahova talán menni szeretne, tisztán látszik, hogy még nincs túl a vitán ami eltávolítja annyira messze azoktól, akik egyszer kezüket-lábukat törték azért, hogy támogassák őt, jelentősebb visszajelzés nélkül. Lüszi szándékosan tett lépéseket, hogy negative karmát teremtsen a jövőbeli tervei számára. Mindent egybe véve, 180 fokban fordult el ezektől a céloktól, és azt mondja, hogy nem akar erről beszélni velem, sem másoktól, akik tudnak változtatni. Talán más terve van a jövőre nézve, amit én nem látok, de a viselkedése nem elfogadható sokakkal szemben a támogatói köréből.
Lüszi szeret filozofálni. Már a filozófiák gyakran tünnek bölcsnek, egészségesnek, és nőiesnek, ismerve mindent, tudom, úgy tűnik, mint a valós kapcsolat elvesztése attól aki Lüszi igazából, ez azért van, mert szeretetreméltóbbnak és tehetségorientáltabbnak tartja magát a rossz sokásaival és az intézmény ellenes gyakorlatával. Például volt egy lovas fényképe a középső újját mutatva a levegőbe néhányszor. Ha valakinek a szüleje lennék, nem akarnám, hogy ilyen gesztust tegyen, vagy ilyen emberekkel lógjon, akik így viselkednek. A cigizős kép lent - több mint 10 like-ot kapott rá, majdem rögtön a közzétételt követően, és még a nagybátyja is viccelt vele, hogy ő "Pocahontas"; nos ez megint nem olyan valaki, akit a gyermekem számára követendő példának szeretnék.
Biztosan látszik az erős különbség a kép és mások megosztásai között. A lényeg, hogy a barátat nem érdekli, a családját sem törődik vele, és én újra veszekedtem vele. Mint ahogy az utóbbi hónapokban, a kapcsolatunk egyszerűen egyirányú utca volt, de ezen a napon egy utlimátummal viszonszom ezt.
Az apjának problémája van az alkohollal, az anyja erős dohányos, és Lüszi úgy látszik, kényszeresen hazudik, különböző bajokba keveredik a rossz szokásai és a barátja miatt röviddel a Megasztár után, otthon és az iskolában, és nem tudom, meddig tartott, de jó hosszan elnyúló időszak. Lehet, hogy csak egy igazi tinédzser, de a nem érdekellek-kel, és a hagyj békénekkel felém, aki ő olyan hozzáértőnek és színpadra valónak gondoltam, éppen olyan mint az ellentéte az elbeszéléseimnek, mint ahogy reméltem, és valójában sosem beszéltek még így velem az életemben, anélkül, hogy valamilyen formában ne ütöttem volna az illetőn.
A magyar helyzet összetörte a szívem és Lüszi egyre kedvezőtlenebb színben tűnt fel mind a nyilvánosság, mind énelőttem. Lüszi ugyanolyan elutasító lett mint rengeteg más magyar akivel eddig találkoztam. Igen, itt a „magyar” szót használom, mert az elutasító magatartás amit ebben az országban tapasztaltam messze nagyobb mértékű, mint amit a szülőföldemen.
Felteszem, nem volt a legjobb ötlet kiposztolni ezt a blogot a dohányzó képéről, amit a Faceboora tett fel, de annyira bántott ez a dolog, azután, hogy annyi mindenen keresztülmentünk. Annyira keveset gondol magára, rám és Jean-linre, a duettpartnerére, vagy Renaudra, Bettyre meg más felnőttekre. Rengetegszer átbeszéltük már ezt. Tehát mindenekelőtt szeretném kihangsúlyozni olvasóim előtt, hogy Lüszi egy sajnálatos rejtvény marad számomra, aminek sajnos nagy részét már ismerem. Lehet, hogy nagyszerű, önközpontú élete lesz, de ez tragikusan mutatja és egyben önmagában hordozza a magyar kultúrát valahol.
Ennek ellenére én még mindig imádkozom érte és minden jót kívánok neki. Ki fogom nyomtatni a posztereimet és elajándékozom a 14 darab megmaradt CD-t (körülbelül 300 dollárt és többszáz munkaórát fordítottam eddig erre és egymagam 35 darab CD-t osztottam szét), de nem látom már értelmét tovább erőltetni a dolgot és segíteni őt megérteni, hogyan válassza ki a neki megfelelő emberi játszmát az életben, hogy saját egészséges játszmáit játssza, hogyan kommunikáljon elegánsabban és hogy hagyja abba a dohányzást. A sorsa mindig is az ő kezében volt, s noha néhányan azt állították, hogy a munkám árthat a jövőjének, én úgy gondolom, hogy már most elég gyenge lábakon áll. Azonban a korrupció, aminek a közepében Lüszi és én találtuk magunkat, meg kell, hogy szűnjön, és meg is fog, munkám és a közönségem segítségével.
Lüszi arról panaszkodott, hogy én a saját magam reklámozására használom őt. Valóban, rajta van a neve a posztereken és ezen a blogon, igen, de...ez vajon jó vagy rossz reklám nekem? Nem vagyok benne biztos, hogy annyira jó, de ennek ellenére ott van. Lehet, hogy azt szeretném, hogy az emberek emlékezzenek a cégem nevére és megtalálják a blogomat de ha negatívan gondolnak rá, engem sem fognak keresni. Vagy talán szeretném, ha tudnák az emberek, ki az, aki harcol ennek a birodalomnak a megdöntéséért. De egyet biztosan akarok: azt hogy az emberek megtudják, egy ember is megváltoztathaja a világot, minden ellenvéleménnyel szembemenve, amit hallottam eddig a tevékenységemről. Szintén szeretném, hogy az emberek lássák a különbséget, hogy hogyan állt a kezdetekkor a színpadon s hogyan teszi ezt mostanában, s hogy ez az egész miképpen rántja le az álarcot erről a világról.
Tóth Vera is egy azok közül, akik szerint a tevékenységem csak árt Lüszinek, de ezt én kétlem. Arra céloz, hogy nekem szőnyeg alá kéne söpörnöm és elfelejtenem a botrányoknak ezt az egész hálózatát. Szerintem azonban munkám semmiképpen sem árthat többet Lüszinek, mint kapcsolata a TV-vel és a rádióval, sőt annál sem, amennyi kárt saját magának okoz. De megint kiemelném, nem is biztos, hogy ő ennek része kíván lenni. Olybá tűnik nekem, hogy Lüszi dohányzása és nemtörődömsége hátráltatja őt képességeinek fejlesztésében, mint például az éneklés, a zongorázás, az angol és francia tanulmányai, a színpadi előadások, az üzleti prezentációk és marketing, a management, a csapatépítés és –játék, a kapcsolainak ápolása és így tovább – a gazdaság átlátása nem a legnagyobb erőssége. Vajon képes lesz újra megerősíteni magát ezekben? Ezt nehéz megmondani, de az nyilvánvaló, hogy a visszaélés és korrupció, aminek részese volt az elmúlt években, megrengette az életét és sok áldozatot követelt tőle és a családjától.
Hogy összegezzem, Lüszi szándékosan szabotálta a saját karrierjét és támogatottságát, s elkezdett lefelé csúszni, pont ahogy azt egyesek várták, mint a madár, aminek útközben megnyesték a szárnyát. Lüszi kiemelkedő tehetsége és lendülete, bölcsessége, állhatatossága és hangja, támogatói bázisával egyetemben a történelem süllyesztőjében végezte, s nem kellett hozzá az én „segítségem”.
Lüszi tudja, hogy senkit nem tud bolonddá tenni és nem kerülheti el az alapvető fiziológiai károkat, amit a dohányzás és az ivás okoz, különösen, ha egy énekes torkáról, tüdejéről, ereinek rugalmasságáról, egészségéről valamint kinézetéről, stb. van szó – én már elárasztottam információval ezekről, olyan információkkal, amit valószínűleg ha akarna, sem tudna elolvasni mivelhogy angolul van. Senki nem fog szemet hunyni ezek felett, s ő maga is tudja, hogy egy egész ország nevet majd rajta, ha ilyen reszelős hanggal próbál majd előadni – ahogyan már meg is tette. Ez vajon tartós marad? Mindenki tudja, hogy a dohányzáshoz nem kell különleges tehetség, pedig ez valójában csak egy bolond beteges vágya hogy elromoljon.
Sajnálatos módon a BLIKK felmérése szerint Lüszi már ellógott egy előadásról, amire 350 ember ment el, hogy hallja őt. Csak az idő fogja megmondani, hogy a kár, amit okozott magának, végleges –e vagy sem, de ez az oka a rejtőzködésének, sőt, továbbmegyek, ez az oka annak, hogy hátat fordított egy jó modorú, idősebb alaknak, akinek jelentős forrásai vannak, s hasonszőrű tehetséges társainak, akik valaha ott voltak kényére-kedvére. Talán az egésznek az oka az, hogy fél a sikertől, ezzel ellentétben a gondtalan tehetség napjai már régen elmúltak.
A TV2 managementje, a Király család, Caramel, Patai Anna, Eszenyi Enikő, Presser Gábor, Nguyen Thanh Hien, Bencsik Tamara, Mester Tamás, Friderikusz, hírportálok, Fekete Dávid, a technikusok, a rádió, a bulvármagazinok és a TV általában véve belenevelték ebbe a nárcizmusba, mintha csak egy tonna tégla szakadt volna egy 13, 14, 15, 16, és 17 éves gyerek nyakába, és senki nem vállalja vagy érzi a felelősséget. Tényleg úgy tűnik nekem, hogy ez vezető szerepet játszott Lüszi igencsak kétes kimenetelű döntéseiben, vgay hogy milyen barátokat választott az elmúlt 6 évben. Nehéz átérezni, azt amit Lüszi, de tény, hogy továbbra is posztol aranyos képeket lovakról és barátokról s mindig bűbájosan mosolyog.
Csapatban dolgozni nem mindig könnyű: a csapat maga olyan erős, mint a leggyengébb láncszeme, és sajnos ebben a csapatban Lüszi sokat veszített profizmusából. Lüszinek még fel kell mutatnia némi állhatatos tehetséget, felesleges volt hidakat felégetnie. Az rendben van, hogy nem akarja ezeket csinálni többé, de hogy szánt szándékkal tönkreteszi a lehetőségeket maga körül, és bántja azokat, akik igazán szeretik, az már más tészta. Úgy tűnt valaha, neki van az egyik leggyönyörűbb hangja és legremekebb hozzáállása az egész országban, de sajnos ezek szemmel láthatólag valahol elvesztek az út során. Meglehet Renaud egy vesztest kért meg arra, hogy szerpeljen a debütáló CD-jén, s meglehet, Lüsziből is egy vesztes lett, pontosan ahogy tartottam tőle, de talán a történet még sikeresen is végződhet, ha sikerül megbuktatnom ebben a gátlástalan korrupcióban résztvevő szervezetek többségét.
...Magyarország magának okozott istencsapásairól többet is megtudhatunk, ha megnézzük a magyar „profi” futball ligát (Viktor Orbán, leading from Hungary’s stadiums) – most néztem a magyar-holland meccset 2013 októberében – nevessünk vagy sírjunk? Vagy pillantsunk rá Magyarország parlamenti köreinek az állapotára. Húha...és a tetteink következményei? ...vagy mi is van azzal a busszal, ami belemegy a Dunába? Illegális és veszélyes, csak egy újabb mutyi amit a Dunai vízi utak top főnökei hoztak tető alá.
A blog magyar és angol nyelvű linkjei a weboldalam első lapján találhatóak, ahol az új olvasók ha megnevezik Lüszi CD-jéről mind a 10 számot, jelentős kedvezményt kapnak. Nem kell semmit vásárolni, csak felsorolni a 10 számot a debütáló albumáról - s 2 McDonalds menüvel egyenértékű árengedményt kapnak 5 perces munkáért. Ha ez az én bulim lenne, és az én CD-m, már az első hónapban többszázat tudnék eladni belőle. De több, mint 3 év alatt senki nem élt a lehetőséggel.
Mindent egybevéve, biztos, hogy soha nem fogok elmenni egyetlen koncertjére sem, ha egyáltalán lenne még ilyen, de azt szintén biztos, hogy olyan magyar előadáson sem fogok résztvenni, amihez az itt említettek bármelyikének a leghalványabb köze is van. Ebben a kutatásban begyűjtöttem és tanulmányoztam színészek, színésznők, énekesek és TV és rádió munkatársak Facebook profilját, valamint dolgoztam is néhányukkal. Szeretnétek tudni, kik Geszti Péter barátai? A profilján nagyon keveset árul el, de van egy képe néhány lájkkal – biztos, hogy ezen lájkok legtöbbje közeli barátaitól származnak. Keresztes Ildikó feljelentett a Facebooknál, amikor megosztottam vele ezt a blogot (k:;*!!), de nemcsak ő, hanem sokan mások is. Nekem kellett bizonyítanom a személyazonosságomat, hogy visszakapjam a fiókomat. Tanulmányozom egy ideje a TV, a hírek és a rádió összefonódásait, valamint híres magyar közszereplőkét – és az én nézőpontomból bizony pokolian bűzlik.
Még mindig reménykedem benne, hogy Lüszi kinyitja a szívét és olyan ember lesz, aki valóban más, igazi példakép mások számára. Éles kontrasztban áll vele például az a 13 éves Rion Page, aki az amerikai X-Factor legújabb szenzációja, igazán inspiráló látni mennyire kedves és izgalmas a hozzáállása, annak ellenére, hogy majdnem vak a fél szemére és egyik karja is mozgássérült. Ennél is fontosabb azonban, hogy fejet hajtok a zsűri és a közönség előtt, akik a jóakaratot és igazságot támogatják.
Mint ahogyan sokan mondják „ez itt nem Amerika (a régi)”, s a fűzfánfütyülő rézangyalát, jó alaposan ráléptem egy darázsfészekre ezeken a fertőzött vizeken. Még sohasem láttam ennyi erőlködéstannak érdekében, hogy nehogy véletlenül barátságosnak kelljen látszani, mint itt Magyarországon. Ahogyan a mai nap ebben a dokumentumban áll, a szándékom az, hogy megmutassam a rákot, a gyorsan terjedő rákot, ami azoknak az embereknek halálát okozza majd, akiket úgy hívunk, magyarok. A villamoson utazva teljesen nyilvánvalóvá válik, hogy valami elveszett a magyar emberek lelkéből. Megvetem a magyar TV-t, rádiót, és ezeknek a befolyásos kultúráját, ami súlyosbítja és kihasználja ezt negativitást a saját személyes céljaira. Természetesen vannak jó barátaim Budapesten és vidéken is és sok dolog, amit értékelek ebben az országban, meg vannak tanítványaim, akiket szeretek, de kívülálló szemével nézve, uramatyám, sok feltakarítanivalónk van.
„Csak hogy biztosan elfüstöljem a nyilvános karrieremet” |
Dolgoztam már jónéhány híres vagy népszerű emberrel ebben az országban, és ugyanúgy fizetnek, mint a többiek. Más szóval nem ájulok el túlságosan tőlük, csak végzem a munkámat. Tehát, szerinted annyira fontos vagy nekem, és megszállottan foglalkozom veled?...ne áltasd magad, Lüszi! Nagyon nem szeretném kiszúrni a rózsaszín lufidat, de hadd mondjam mégegyszer, félrevezettek. Szimpatikus lettél nekem, szerettem volna, ha értékes barátokká válunk egymás életében, ez minden.
Egyértelmű volt, hogy szükséged van némi útmutatásra, arra hogy találj néhány egészségesebb barátot, és egy kis plusz támogatást. Szerettem volna az az ember lenni, akire számíthatsz, de persze sokkal könnyebb volt felrúgni az angol/kommunikáció/előadásmód/pszichológia óráinkat illető megegyezést, ezáltal nekem is több szabadidőm lett. Soha nem kényszerítettelek semmire, kivéve, hogy szedd le a dohányzós partiképeidet a Facebookról – hisz csak 15 voltál, s a legutóbbi cigarettás posztot – és hogy hagyd abba a dohányzást! Ingyen ajánlottam neked fel a szolgáltatásaimat, hát most nézzük, mennyi is jött volna össze az óráidból: 3 év, 52 hét egy évben, 156 óra plusz a házi feladat javítása, 90 percre számolt 4600 Ft-os alapdíjjal – összesen 717 600 Ft érték, teljesen ingyen. És mit kértem cserébe? Semmit, kivéve, hogy légy legalább nagyjából jó kislány, ne dohányozz és dolgozz okosan. Nem is az bánt, hogy nem éltél az ajánlattal, hanem hogy semmi hálát nem kaptam cserébe. Mutatott bárki más valaha feléd ekkora gesztust?
Miután Lüszi egyik Facebook ismerőse – szerintem egy új barát lehet – posztolt egy régi Megasztár videót az oldalára, írtam neki, hogy küldenék egy ingyen CD-t (több, mint 10 euró értékben, plusz postaköltség). El is küldtem, de Lüszi szintén posztolt, nyilvánosan és nagyon goromba módon – nekem nincs meg, mert letiltottam őt, de a fenyegetés utolsó szava a rendőrség volt. Üdv.
Hát, reménykedtem és kitartó voltam...őrült? Igen. Fanatikus? Nem. Hogy reagáljak a megjegyzésedre, Vera, a problémám nem az, hogy nem tudok eleget, hanem, hogy túl sokat tudok. A kutatásaimat, amiket ebben a dokumentumban összegyűjtöttem, fel lehetne (lehetett volna) használni jogilag is a TV2 és a Király család, valamint más médiacégek ellen, de Lüszi családja nem vette figyelembe a tanácsaimat.
Mivel olyan büszke vagy a rossz szokásodra, Lüszi, biztosítva, hogy maradék esélyeid is semmivé foszoljanak az éneklésre, s szükségét érzed, hogy még meg is oszd többezer Facebook ismerősöddel, igyekszem segíteni neked elterjeszteni azáltal, hogy megosztom ezt a blogot ott és ahol csak tudom, a megalapozatlan fenyegetéseid ellenére. A legutolsó dolog amit szeretnék, az, hogy egy önámító, apatikus, hálátlan, méltánytalan, beképzelt, egykori sztárocska csecsemőnek nézzen; ennek ellenére az ajánlatom a mai napig áll, ha megváltozik a viselkedésed – én még mindig szeretlek. Isten irgalmazzon mindannyiunknak – Lüszinek szeretettel – legjobb barátok!
Válaszolva tehát az állításaidra, miszerint ez a dokumentum a neveden van, valójában nincs. Utal rád bizonyos tekintetben, mert úgy láttam, kihasználják a sebezhetőségedet, különlegesnek láttalak, magamat láttam benned, amikor annyi idős voltam, mint te. Persze közben fel is fed jónéhány visszásságot Magyarország „tehetség”kutatóinak szereplőivel kapcsolatban – nyertesek és vesztesek, ragadozók és zsákmányaik, s hogy hogyan is működik Magyarországon ez az elfajult rendszer. Hozzád hasonlóan soha nem értettem, hogyan működnek az ilyen játékok, vagy hogy egyáltalán belekeveredtem egybe. Veled ellentétben viszont soha nem állt mögöttem senki, hogy folyamatosan bátorítson arra, hogy szélesebb látószöből lássam a világot, sem senki a köreimen kívülről, aki mondta volna, hogy rázzam gatyába magamat.
With dreams faded, I have learned to accept a reduction in my life to teaching students absorbed in this Balkan lifestyle, a movie here, a horse riding lesson there, but this wasn't my first choice. I had hoped that I could not only unravel the games for you, but to encourage you to move above them. You've moved beyond them in your own way, but not above them. The best of luck to you, but this fight continues, as it has for years now without you; your story will still be told as I see it, and these "contests” will be made bankrupt with my efforts – that I promise; and unlike you, I make an effort to abide by my vow. "What is a man without his word?”
Ahogyan álmaim szertefoszlottak, megtanultam elfogadni életem „lefokozását”, azt, hogy ilyen balkáni életmódot megszokott embereket tanítsak. Itt egy mozi, ott egy lovaglóóra, de ez nem az eredeti tervem volt. Abban reménykedtem, hogy nemcsak feltárom, bemutatom neked a játékokat, de bátorítalak is, hogy fölébük emelkedj. A magad módján kívülre kerültél. De nem fölé. Sok szerencsét neked, de a harc folytatódni fog, mint ahogy pár éve már tart, nélküled; a történetedet így is úgy fogják mesélni, ahogyan én látom, és ezek a „versenyek” csődbe mennek majd az én erőfeszítéseimmel – ezt megígérhetem; és veled ellentétben én legalább megpróbálom tartani a szavam. Mit ér az ember a megtartott szó nélkül?
Most, hogy kiadtam magamból ezeket, lépjünk tovább, rendben? A szöveg néhány része, mely Lüszit promótálja, tán nem pont ide való, de a történet abban egyedülálló, hogy nemcsak Lüszi, de az én átváltozásomat is remekül megmutatja. Nemcsak egy nagyon sötét alvilágba vezet, mely oly mélyen beette már magát a magyarok önáltató kultúrájába, hanem betekintést enged Magyarország közelmúltbéli történelmébe, mely az Első Világháború előtt kezdődött, s tán segít megérteni, hogy mi, emberek, hogyan is jutottunk idáig.
Lüszi bármikor megfordíthatja kapcsolatunkat, ha felébred, s ez még időben történik, de a lélegzetemet nem fogom visszatartani. Ez a szöveg amúgy sem erről szól, hanem valami sokkal nagyobbról ennél. Kutatásaim, dokumentációim és állításaim hűen tükrözik, hogy továbbra is reménykedem fiatal barátomért, természetesen. Azonban azt is kimondják, hogy ez a veleszületett önámítás kultúrája nem kell, hogy fennmaradjon (ellentétben sok magyarral, aki makacsul ragaszkodik a „hagyományokhoz”), hanem ki kell irtani. Ezenkívül az a vágy is vezérel, hogy feljesszem a logikai és íráskészségemet, a fogalmazókészségemet, hogy pontos legyen a fordítás és hogy magam is tanulhassak a magyarra fordítás folyamatából, sőt, akár tanítványaim is. Az sem lenne baj, ha valaki olyant is felvilágosítanék vele, aki szeretné felszínre hozni a ésszerűséget és a jó emberi tulajdonságokat a saját lelkében és az ország falai között is.
Kicsapott, bukott diák lett Tóth Lüszi - Blikk - 2013. 12. 02.
Lüszi Reacts after I Show Her the Latest BLIKK Article and ask her . . .
Sms, amit Eszenyi Enikőnek írtam 2013. 12. 15-én.
Kedves Enikő!
Remélem, ez az üzenet jó egészségben talál. Ezúttal szeretnélek megkérni hogy olvasd el a blogomat újra, mert sok fordítási hibát azóta javítottam. Weblapom fő oldalán találod mediaaccess.hu, vagy a google-ban: (RTL Klub +) A TV2 és a Király család átverés – Tóth Lüszi emlékére. Az a következtetést vonom le kutatásaimból, hogy a zsűri tudott a korrupcióról és a visszaélésekről a végső döntés előtt, tehát mindannyiótokat felelősnek talállak, és elvárom, hogy helyrehozzátok a károkat, amit neki okoztatok. Lüszinek problémái vannak. Új kampányom jövő héten kezdődik. Nem számít, mennyire jelentéktelennek tűnik, a harc még messze nem ért véget. Búék – Chris (barátok)
Saját kezűleg kézbesített válaszom a Story Online (2014. 02. 18, szerda) és a Blikk (2014. 02. 19, csütörtök) magazinok vonatkozó cikkeire, épp időben a 2014-es Dal fináléja előtt, ahonnan egy magyar csapat elutazik majd a Koppenhágai Eurovíziós dalfesztiválra.
Spekuláció, de nem pusztán spekuláció!
2014 Dal – a magyar Erovíziós Dalfesztivál gyanakvással és ellentmondásokkal ér véget – 1. ByeAlex szerint a zsűri „logikátlan” döntést hozott, azzal hogy, nem választották be a New Level Empire-t az első négy közé, melyből egy, Magyarországot fogja képviselni a nemzetközi versenyen. Hadd fordítsam le én: a zsűri döntésével kapcsolatban valami bűzlik; a választék igen gyenge volt, hacsak nem... – AZ EUROVíZIÓS DALFESZTIVÁL MEGFERTŐZŐDÖTT A KORRUPCIÓVAL?
2. Király Tamás Facebook posztja Rúzsa Magdiról, miután vesztett a 2014-es Dalon: „Tetszik a "mű"vésznő, habár én inkább egy orrhangú kóristának hívnám. Ha lehetősége lenne újraszületni, még akkor is vérátömlesztésre lenne szüksége, hogy megközelítse Lindát. Opportunista seggnyaló!” Nem elég, hogy Kállay-Saunders András és a felesége is, Tolvai Renáta TV2 és a Király család bűnözői körének ivadékai? Nem valószínű tehát, hogy András igencsak kívánatos fejőstehén lesz mindkét bábmester família számára? – EGYMÁSNAK LEHET –E VAJON UGRASZTANI A TV2-T ÉS A KIRÁLY CSALÁDOT?
„Király Linda átértelmezi a Himnuszt"
3. Február 22-én szombaton délután 3:30-tól 6:30-ig kint álltam a hidegben a 2014-es Dalnak helyszínt adó MTVA egyes és kettes stúdiója előtt 6 darab 105X80 cm-es transzparenssel a kezeimben, tiltakozva a finálé ellen, mivel Viktor is ott volt, és véleményem szerint a magyar Eurovíziós Dalfesztivál korrupció áldozata lett. Egészen addig álltam itt, amíg egy nő a stábból szó szerint megtámadott a posztereimmel együtt, kirángatva őket a tartóikból és a kezemből, azt kiabálva, hogy beviszi őket, hívja a rendőröket és beperel, és azt is mondta, hogy amit csinálok, illegális, bár sosem magyarázta el, pontosan mire is gondolt. Szerencsére erős fickó vagyok, megtámadni ilyen módon nem túl bölcs és sikerre vezető vállalkozás. (Hungister Zrt, Show and Game Kft, 1037 Kunigunda utja 64, Studio 1-2) – AZ EUROVíZIÓS DALFESZTIVÁL MUNKATÁRSÁNAK VISELKEDÉSE JELZI A LEPLEZÉST? ROHADT KOMMUNISTÁK!
Az rendben lenne, ha egy olyan transzparenst tartanék fel, ami kifejezi a szeretetemet a Király bűnözőcsalád felé? De az nem, hogy olyan táblákat tartok, hogy mekkora hiba lenne hagyni nyerni ezt az csirkefogót, s hogy leplezzük le a szervezett bűnözői csoport szemfényvesztését, melyet „tehetségkutatónak” neveznek – egy olyan stúdió előtt, mely állítólag „Valódi híreket” közöl? – MTVA MINT „HíR”ÜGYNÖKSÉG ÉS A „TEHETSÉG” SZPONZORA EGY OXYMORON – LEPLEZÉST SEJTEK! ROHADT KOMMUNISTÁK! MONDOM NEKTEK, OTT VANNAK MINDENHOL!
Kattints ide ha többet szeretnél olvasni erről!
Ennek az írásnak a célja, hogy tisztázza a helyzetet. Remélem, hogy ismét visszahelyezi ifjú barátomat a reflektorfénybe, oda, ahova tartozik. Ez a történet a győzelemről, a megpróbáltatásokról és a gyötrelmekről szól - és végül ismét a győzelemről. Ez Lüszi története úgy, ahogy én látom.
Csak mellékesen jegyzem meg, hogy Király Tamás, Király Viktor apja, felhívta szerénységemet és perrel fenyegetett (17-18 óra között, 2012.02.12 - februárban, 06 30 415 2129), mert szerinte én vagyok felelős a családja leszerepeléséért az Eurovíziós fesztiválon - annyira el volt telve rosszindulattal és haraggal, hogy még a telefonszám kijelzést sem tiltatta le a mobiljáról - a bolond! Azalatt az idő alatt, míg megnéztem a hozzászólásokat a blogomban, néhány perccel azután, hogy letette a kagylót, háromszor hívott újra, ordíbált, sírt, kiabált a telefonban, káromkodott, a nevemen nevezett, a blogomat is törölték azóta, ami azt mutatja, hogy a felelős Euroviziós weboldal adminisztrátorát is megfenyegette, habár tényekkel voltak tele a közléseim, és a véleményem is tényeken alapult. Egyébként, Tamás egy igazi karakter, egy egyéniség, mintha csak Moliére "A mizantróp" c. darabjából lépett volna ki. Mondtam is a fiának, hogy az apja arra a felnőttre emlékeztet, mint akit gyerekkorában sosem fegyelmeztek rendesen.Több más blogot is vezetek és mindet letiltották. Ezek alapján nem meglepő, hogy miért szigetelődik el Magyarország mind jobban és jobban; amikor engedjük, hogy a cinizmus ilyen méreteket öltsön, avval, hogy táplálálunk egy ilyen elit réteget, aki cserébe, viszonzásul észbontó hülyeségekkel etetnek minket.
Mellesleg megjegyzem, hogy Lüszi soha és semmilyen formában nem támogatta a munkámat vagy a riportjaimat - én, és csak én egyedül vagyok felelős azért, hogy mellé álltam. Ezt a cselekedetemet különleges tehetsége és az úgynevezett „felnőttek" és „kollégák" kivételesen durva bánásmódja váltotta ki - és ez az, amit mindenkinek el is mondtam. Tehát bármilyen harag is dúl akörül amit tettem vagy mondtam, arról Lüszi semmiképpen sem tehet - és ezt Királyék nagyon jól tudják.
Ami itt van, a tények összeállítása, magad is megítélheted, eldöntheted; továbbá, az én elfogulatlan és összefoglaló véleményem az eddig feltárt tényeken alapul. Annak a fényében, amit Tamásról és "drága" családjáról tudok, valamint az itt felsorolt tények alapján nekem nincs több bizonyítékra szükségem. Remélem, hogy még több embert sikerül magam mögé állítani és együtt, összefogva sikerül az ügyeket visszavinni a rendes kerékvágásba.
Ez Lüszi sztorija, úgy, ahogy én láttam és tapasztaltam, mely ezzel a témával töltött jelentős mennyiségű időm eredménye. Ez az én kis show-m addig fog futni, amíg Lüszi álma valóra válik az ő választása alapján és a többi, fent említett szereplő azon munkálkodik, hogy rendbehozzák azt kárt amit neki és családjának okoztak.
Lüszi egy gyönyörű fiatal lány, akinek meleg szíve és nagy lelke van, tulajdonképpen csak egy baba, akit nézegetünk. Kérlek támogasd őt azzal, hogy kapcsolatba lépsz a Megasztárral, látogasd meg a honlapját - www.tothluszi.com - és hallgasd a számait (MP3 vagy CD formátumban), vagy csatlakozz a “Tóth Lüszi's Dream to Sing Fan Club (Tóth Lüszi álma és rajongói)" nevű klubunkhoz, amit a Facebook-on találsz. Ami engem illet, én semmit sem kapok ezért az erőfeszítésemért, kivéve azt a kielégülést, amit az ad, hogy nem engedtem, hogy mások is eljátsszák ezeket a játékokat - ugyanazzal a sikerrel, amit a velem eljátszott játékokkal értek el hasonló koromban. Bár nem érzem magam biztonságban, még jobban féltem Lüszit, sőt, még jobban félek attól a hatalmas szervezettől, mely a velejéig romlott és képes a magyar kultúra ilyen hatalmas szeletét befolyásolni. Ha csak minden tízezredik ember közületek állna mögém a Lüsziért való küzdelmemben, én, szépen sorjában, meg fogom őket találni. Ezt a szervezetet hatástalanítani kell. Ez nem Dávid és Góliát története, hanem Will Smith “A függetlenség napja” első része.
Innen induljunk:
2-es Verzió
Tóth Lucienne Edit - „Lüszi” - (A magyarban a vezeték név kerül előre) 1995 szeptember 3-án született Kaposváron Magyarországon. Azt mondják, hogy Lüszi előbb tudott énekelni, mint beszélni. Az édesanyja a zongorista, az édesapja angolkürtön játszott egy zenekarban, ugyanabban a városban, ahol Lüszi született.
A fiatal 13 éves Lüszi kilépett Magyaroszág legnépszerűbb zenei műsorának, a Megasztár színpadára, ahol szó szerint millió szempár figyelte minden mozzanatát, és ítélte meg őt minden percben. Végül Magyarországon 2008-ban a negyedik helyen végzett, neves Megasztár énekes lett belőle, de nem anélkül, hogy a show stábjának néhány tagjának, a médiának és mások maró gúnyának célpontjává vált volna, olyanoknak akik inkább szerettek volna a rivaldafényben lenni, az átalakult viszony inkább hasonlított Hamupipőke és az ő mostohatestvérei viszonyára; ő lett a kedvenc mind az ének tudását, a csodás kinézetét nézve, és egy becsmérelt fiatal lány is, valamiért, amit úgy tűnik, erős irígység táplál.
Véleményem szerint, Lüszinek kellett volna megnyernie a versenyt. Hadd mutassak be néhány tényt, ami megtámogatja az érveimet. Az a pletyka keringett az országban, abban az időben, hogy Király Viktor vagyonos apja, kenőpénzt kínált fel. A zsűri tagadta ezeket a vádakat, de várjunk csak egy kicsit! Nem a zsűrinek volt szüksége arra, hogy megvesztegessék, mert nem az ő kezükben volt az igazi döntés, hanem a rendszergazdáknak, akik a szavazási folyamatokat irányították. Az a meggyőződésem, hogy ennek kellett történnie a döntőben zajlott eseményeken alapszik.
A napvilágra került hírforrás: A tanítványosomtól hallottam, aki egyébként ügyvéd és 2011 novemberben elmagyarázta, hogy jogilag kivizsgálták azt a ügyet, és döntést hoztak a Megasztár vállalkozással kapcsolatban; kiderült, hogy a Megasztár tényleg megszegte a játék erkölcsi és etikai szabályait! Az a nyomós feltételezésem, amit 2009 és 2011 között történtekkel kapcsolatban vizsgáltam, igaznak bizonyult – bár a véletlennek köszönhetően. Habár érdekes az is, hogy erről sohasem hallottam a médiában, sem arról, hogy Király Viktorról és apja - aki mindig felettébb önelégültnek mutatkozik a képernyőn - bármiféle büntetést vagy megrovást kaptak volna a történtek miatt. Valójában, sem Király Viktor és sem édesapja, sem a Megasztár szervezők közül bárki, akár mint részesei vagy elkövetői ennek a balhénak, nem kerültek megemlítésre ebben a bizonyos cikkben. A cikk nem beszélt a visszafizetendő pénzről és a kiszabott büntetés összegéről sem. Az egyetlen dolog, ami történt az volt, hogy néhány szavazó visszakapta a telefonos fogadási díj összegét. Eközben, a versenyző élete különböző irányt vett, Viktor még mindig győztesnek van kikiáltva, és fellépései, reklámok és koncertjei által továbbra is nagy előnyökre tesz szert, így az a mondás, hogy „a bűn nem fizetődik ki", sem rá és a családjára, sem a Megasztárra és stb. nem vonatkozik – és a bírók továbbra is bírók maradtak. A Megasztár egy jottányit sem változott, kivéve talán abban, hogy ha bármikor is lehetőség adódna erre, megváltoztatná a svindli taktikáját. A cikk, ami találtam, azt sem említi, hogy előzetesen már folytattak vizsgálatokat vajon a show régebbi epizódjai alatt történt-e bundázás.
Miért is hoztam létre a „Tóth Lüszi's Dream to Sing Fan Club-ot” Facebook-on?
Először is, hagy mutassam be Lüszit azoknak, akik még nem ismernék!Tóth Lucienne Edit - „Lüszi” - (A magyarban a vezeték név kerül előre) 1995 szeptember 3-án született Kaposváron Magyarországon. Azt mondják, hogy Lüszi előbb tudott énekelni, mint beszélni. Az édesanyja a zongorista, az édesapja angolkürtön játszott egy zenekarban, ugyanabban a városban, ahol Lüszi született.
A fiatal 13 éves Lüszi kilépett Magyaroszág legnépszerűbb zenei műsorának, a Megasztár színpadára, ahol szó szerint millió szempár figyelte minden mozzanatát, és ítélte meg őt minden percben. Végül Magyarországon 2008-ban a negyedik helyen végzett, neves Megasztár énekes lett belőle, de nem anélkül, hogy a show stábjának néhány tagjának, a médiának és mások maró gúnyának célpontjává vált volna, olyanoknak akik inkább szerettek volna a rivaldafényben lenni, az átalakult viszony inkább hasonlított Hamupipőke és az ő mostohatestvérei viszonyára; ő lett a kedvenc mind az ének tudását, a csodás kinézetét nézve, és egy becsmérelt fiatal lány is, valamiért, amit úgy tűnik, erős irígység táplál.
Véleményem szerint, Lüszinek kellett volna megnyernie a versenyt. Hadd mutassak be néhány tényt, ami megtámogatja az érveimet. Az a pletyka keringett az országban, abban az időben, hogy Király Viktor vagyonos apja, kenőpénzt kínált fel. A zsűri tagadta ezeket a vádakat, de várjunk csak egy kicsit! Nem a zsűrinek volt szüksége arra, hogy megvesztegessék, mert nem az ő kezükben volt az igazi döntés, hanem a rendszergazdáknak, akik a szavazási folyamatokat irányították. Az a meggyőződésem, hogy ennek kellett történnie a döntőben zajlott eseményeken alapszik.
A napvilágra került hírforrás: A tanítványosomtól hallottam, aki egyébként ügyvéd és 2011 novemberben elmagyarázta, hogy jogilag kivizsgálták azt a ügyet, és döntést hoztak a Megasztár vállalkozással kapcsolatban; kiderült, hogy a Megasztár tényleg megszegte a játék erkölcsi és etikai szabályait! Az a nyomós feltételezésem, amit 2009 és 2011 között történtekkel kapcsolatban vizsgáltam, igaznak bizonyult – bár a véletlennek köszönhetően. Habár érdekes az is, hogy erről sohasem hallottam a médiában, sem arról, hogy Király Viktorról és apja - aki mindig felettébb önelégültnek mutatkozik a képernyőn - bármiféle büntetést vagy megrovást kaptak volna a történtek miatt. Valójában, sem Király Viktor és sem édesapja, sem a Megasztár szervezők közül bárki, akár mint részesei vagy elkövetői ennek a balhénak, nem kerültek megemlítésre ebben a bizonyos cikkben. A cikk nem beszélt a visszafizetendő pénzről és a kiszabott büntetés összegéről sem. Az egyetlen dolog, ami történt az volt, hogy néhány szavazó visszakapta a telefonos fogadási díj összegét. Eközben, a versenyző élete különböző irányt vett, Viktor még mindig győztesnek van kikiáltva, és fellépései, reklámok és koncertjei által továbbra is nagy előnyökre tesz szert, így az a mondás, hogy „a bűn nem fizetődik ki", sem rá és a családjára, sem a Megasztárra és stb. nem vonatkozik – és a bírók továbbra is bírók maradtak. A Megasztár egy jottányit sem változott, kivéve talán abban, hogy ha bármikor is lehetőség adódna erre, megváltoztatná a svindli taktikáját. A cikk, ami találtam, azt sem említi, hogy előzetesen már folytattak vizsgálatokat vajon a show régebbi epizódjai alatt történt-e bundázás.
Ez valóban nagyon gyanús! Bár erős a gyanúm, hogy a hasonló show műsorok szintén ki vannak téve a bundázásnak, és erre némi bizonyíték is van, egyik sem volt olyan nyilvánvaló és élvezhetetlen, amit a gyomrom már nem tudott bevenni. A magyar közönség érzéketlen arra, ami engem aggaszt, és inkább rajtam töltik ki a haragjukat azzal, hogy közzéteszik és foglalkoznak az én dolgommal. Eközben (és mivel ez a cikk a Lüszi tüneménnyel foglalkozik, ennél a tárgynál maradok) Lüszi (és valószínűleg mások is) egy olyan eset áldozata lett, amit az ő korában sem megérteni, sem elképzelni nem tudott. Valószínűleg sosem fogja teljesen megérteni ezt a svindlit, mely magával sodorta. Szégyelld magad, Megasztár! Szégyen az úgynevezett “médiára”! Szégyellje magát az a közönség, mely ilyen bizonytalanul támogat egy ilyen köznépi erkölcstelenséget!
Visszakapják pénzüket a Megasztár 4 hopponmaradt szavazói:
Például, a döntő vége felé 10 pont különbség volt a feljövő Fekete Dávid és Király Viktor között, amikor leesett az álarc a sziluettekről, az előzőleg bemutatott kifejezés jelent meg az arcokon, Dávid arca előtűnt kitőrő lelkesedéssel 10 ponttal megelőzve Viktort, még akkor is, ha a legtöbben Viktor arcát várták elsőként, vagy azért mert kedvelték, vagy azért elhitték a szóbeszédet. Azonban, az inga öt, hét percen belűl száznyolcvan fokos fordulatot tett Viktor javára ezek után, Dávidot láthatóan megrökönyödve hagyván, de nem megdöbbenve, és a bírók pedig szó nélkül maradtak, a közönség meg csöndesen magába fordult az este hátralevő részében. A százalék 20 ponttal megváltozott percek alatt, ez azt jelentette, és másként nem történhetett, csak ha feltételezzük, hogy egy maréknyi ember szavazott. Viktor testbeszéde szintén erre utalt, ahogy a különbség gyorsan csökkent közöttük másodszorra is, a csere után. Még többet is mondhatnék ezzel kapcsolatban, de haladjunk tovább!
Ha megvesztegetés történt, Király Viktort ki kellett volna zárni a versenyből, csak Fekete Dávidot és a majdnem teljesen elfelejtett Lakatos Krisztiánt hagyván Lüszi útjában. Nem igazán emlékszem Krisztiánra, habár azt tudom, hogy kedves srácnak tűnt, nem volt kivételes tehetség és nem volt olyan marketing startégiája, amely megmutatkozhatott volna a későbbiekben, úgy éreztem Lüszit azzal a kifogással űzték el a versenyből, hogy túl fiatal még, ahhoz, hogy nyerjen, úgy is mondhatnám a marslakók nyelvén, hogy „ egy gyereknek nem szabad, hogy túl közel kerüljön ahhoz, hogy megnyerjen egy ilyen versenyt” – „gyerekek versenyezzenek egymással” „felnőttek versengjenek felnőttekkel” ez az elfogadott szabály ezen a környéken. A marslakók nyelvében ez azt is jelenti, hogy „Túl irígyek vagyunk” – ezért az eltávolításával Dávid és Lüszi fej fej mellett álltak volna, ezzel a barátság félre lett volna téve, és meg kellett volna küzdeniük egymással.
Két választás volt: egy 13 éves, még csak serdülő, nem számít, hogy mennyire kedvelted őt, a hangja még nem fejlődhetett ki teljesen a növekedés biológiai, általa nem befolyásolható, tényezői miatt, vagy a 22 éves Fekete Dávid, aki jól énekelt, de senki sem tagadhatja, hogy a hangja inkább egy musical színpadra volt megfelelő, mint a szélesebb közönség számára, mint Lüszi. Tehát félretéve azt, hogy mennyire kedvelted Dávidot, ő inkább egy válogatott közönséghez szólt, amíg Lüszi szélesebb közönséget tudott megszólítani. Továbbá, ugyan én eddig nem tanulmányoztam alaposan Dávid előadói karrierjét, de azt tudom, hogy Lüszi sikerre teremtetett. Ő volt akkor is a kedvencem és még most is az. Látod, hogy mennyire könnyű volt levonni azt a következtetést számomra, hogy Lüszinek kellettt volna nyernie, ha minden igazságos lenne a szerelemben és a „éneklésben”? (A kutatásaim 2013-ban folytatódnak. Bár elismerem, hogy nem foglalkoztam sokat Dávid zenéjével, látta a legjobb zenés videóit, a hangjának minősége egyszerűen gyengébb volt, mint egy hivatásos énekesé, enyhén szólva.)
Nos, az a meggyőződésem, hogy alattomos és kerülő utakon Viktor apja megvette fia győzelmét. Azt is hiszem, hogy a Megasztár vezetői célba vették Lüszit, hogy szándékosan ne tudjon összpontosítani és koncentrálni.2008. nov. 18-án (a klub oldalunkra fel van töltve) Lüszi édesanyja elmagyarázta a Lüszi ellenében történt elfogultság kiindító okát egy interjúban Joshi Bharattal, a Joshi Bharat showban. A show folyamán, a versenyzők egy házban szálltak meg, ahol minden versenyző külön lakosztályt kapott, a lányok saját szobát, kivéve Lüszit és édesanyját, akiket arra kényszerítettek, hogy a nappaliban aludjanak megfosztva a nyugalomtól és az alvás lehetőségétől. A provokációra még egy példa, amikor egy bulvárlaptól jöttek interjú készíteni a Megasztár versenyzőivel és mindegyikőjüknek feltették azt a kérdést, hogy kit kedvelnek a csapatból, mindenki megnevezett valakit, de senki se választotta Lüszit. Amikor Lüszit kérdezték azt válaszolta, hogy mindenkit egyformán szeret csapatból, erre fől a bulvárlap megjelentetett egy cíkket azzal a címmel, „senki se szereti Lüszit”. A tv-2 sohasem javította ki ezt a helytelen elnevezést.
Az összes bíró különösen keményen kritizálta Lüszit, és még akkor is, ha közülük Fenyő Miklós volt a legenyhébb, bár egy-két kemény szavával férfiasan bemosott neki. Azonban, a legkeményebb kritikusa Friderikusz volt. Ő vette ahhoz a bátorságot, hogy durván kérdezzen tőle: „Te a magyar Brittney (Spears) szeretnél lenni?” A tv erre ugrott és a verseny során végig hozzá hasonlította Lüszit, lényegében a negatív különbségeket emelte ki. (Tóth Lüszi a legjobb!). Mindezek ellenére, Lüszi egy bájos, ragyogó tehetségű hölggyé vált, az egyik legtehetségesebb, és legcsinosabb akivel valaha találkoztam! Mosolyogj továbbra is Lüszi!
Így kétségkívül a Megasztár évadjain
és más közönség szavazatokon alapuló show műsorokon keresztül, azt láthatjuk,
hogy az öszinteséget inkább megvetik, mint értékelik, és a nyertesek biztosan gyakran
előre eldőlnek, a szavazatokra tekintet nélkül. Mi magyarok úgy neveljünk a
gyerekeinket, hogy a csalás művészetét tanulják meg, nem azt, hogyan kell
tisztességesen játszani.
Az emberek megvetették a Lüszi anyukáját, azért mert a kislányával maradt ahelyett, hogy az egyedül hagyta volna egy házban tele felnőttekkel, köztük felnőtt férfiakkal. Az emberek megvetették a szeretetett anya és lánya között, és három évvel később a saját tanítványaim (nem csak egy) kifigurázta mindekettőjüket, úgy tűnt mintha a média csápjai még ma is áthatolna a fejükön. Még mostanában is, a média savas megjegyzéseket tesz Lüszi első videójáról „I Feel Happy” – teljesen indokolatlanul; Renaud, Lüszi francia producere így reagál erre: “Where’s your video? (Na és hol van a ti videófelvételetek?)”
Egyenesen megkérdeztem a diákomat, “utálod Lüszit?” És Ő azt mondta, “Igen.” Aztán megkérdeztem tőle, hogy vajon ismeri-e? Azt mondta, hogy “nem”. Azt kérdeztem, hogy mikor látta őt. Azt mondta, hogy a 2008-as Megasztár idején. Azt kérdeztem tőle, hogy utálsz egy olyan 13 éves gyereket, akivel nem is találkoztál és utoljára 3 éve láttad a képernyőn? Erre ismét azt mondta, “Igen, sok ember utálja.” (A diákom idősebb nálam, én 54 éves vagyok.) Azt magyarázta, hogy mindenki azt gondolta az anyja egy k….. Erre én azt mondtam, hogy mindenki ezt gondolta mert a lánya szereti az édesanyját és az édesanyja nem akarja, hogy Lüszi egyedül maradjon egy halom férfivel, felnőttel egy házban az ő korában? Azt mondta „Igen.” Nem szükséges mondani, hogy végül is elértem, hogy bevallja, hogy nem ismeri Lüszit, és megpróbáltam meggyőzni arról, hogy helyén valóbb lenne, a zenei izlésétől függetlenül, ha azt mondaná, hogy „nem ismerem” azt is szükségtelen megjegyeznem, hogy ez az angol óra nem tartozott a legsikeresebbek közé, de mivek kiválóan oktatom a kommunikációt, ezért logikus érvelést is kell tanítsak, amely úgy tűnik, hogy hiányzott mind a Megasztár adminisztrátorokból és mind az én diákomból.
Ezen állítások ellenére, az összes ,,Megasztár” –os közül, akiket eddig megalkottak, ha magyarul, angolul és franciául is tudnak énekelni, komoly nemzetközi lehetőségeik vannak, de csak Lüsziben van benne mindezen képesség.
Végezetül álljon itt egy régi magyar történet a parasztról, akinek elpusztult a tehene. Isten megsajnálta és leszállt hozzá mondván, hogy vissza tudná hozni a tehenet az életbe. A farmer köszönte, de nem kért belőle, inkább azt kívánta, hogy pusztuljon el a szomszéd tehene is.

„Friderikusz soha nem mond fel” - TV3, RTL Klub, ATV, ... |

++++++
A politikai vonzat: ki mint vet, úgy arat, s ez ránk, mint nemzetre is vonatkozik; s gyermekeink kóstolják meg munkánk ízetlen gyümölcsét, melyet, mint ország termesztettünk. Kezdjük egy kis történelemmel, rendben?
Nem szeretnék a témától eltérni, de mint külföldi, fontosnak tartom, hogy kicsit visszatekintsünk a történelemben, hogy megértsük, miért próbál lejáratni egy ország, de legalábbis egy egész médiaszervezet egy 13 éves lányt – s folytatja azt a 17-ik születésnapján túl is – s érezteti azt vele, hogy szégyenteljes a szereplése „ilyen fiatal korban” egy ilyen vetélkedőn. Sem ő, sem a családja, sem én nem értem az okát ennek a támadásnak. Két dologra tudok következtetni: egyrészt, a tehetsége és személyisége túlságosan elvonná a figyelmet egyes kevésbé alkalmas indulókról, vagy esetleg ezzel az üggyel kapcsolatos kutatásaimmal kapcsolatban akarnak engem – rajta keresztül – megbüntetni (ő keveset tud a munkám részleteiről, nem szeretnék plusz terhet rakni ezzel a vállára).
Lüszi nemrég azt írta, hogy senkinek sem kell félnie tőle, mire egyik barátja azt kérdezte: „Miért kéne tőled bárkinek is félni?”. Elküldtem neki ezt a dokumentumot s erre megértette, miért mondott ilyet Lüszi – s hogy milyen „durva” is ez a visszaélés. Lüszi imád énekelni és előadni, de megdöbbenti, hogy ennyi gyűlölet van ebben a magyar rendszerben – féltékenység talán? Egyetlen egy barátot sem szerzett a Megasztárosok közül, mert a csordaszellem miatt kitaszítottá vált. Nemrégiben még Fekete Dávid is arról írt blogjában, mennyi irigység is van ebben az országban, majd röviddel ezután ő is ugyanolyan távolságtartóan viselkedett Lüszivel, mint bármelyik versenyző – egy fiatal lánnyal, aki csak énekelni akart s versenyezni, hasonló érdeklődésű barátokat szerezni, hasonló tehetségekkel együtt lenni s mosolyt csalni a közönség arcára, mint bármelyik jószándékú versenyző. Lüszi világában mindenki sikeres lehet, mindenkinek egyformán helye van a versenyben, de a Megasztár világában, ahol a korrupció és a bulvármédia foglalja el az első ülést, a Lüszihez hasonló gondolkodásúaknak hátra kell ülnie – szomorú, hogy ezt neki meg kellett tapasztalnia.
Természetesen sokan mondhatják, hogy Lüszi túl fiatal volt 13 évesen, de persze senki nem említi meg, hogy Patai Anna 11 éves volt, mikor először színpadra lépett. Ennek oka pedig az, hogy Anna és családja útját a TV2 egyengette, hogy tündéri kis talpnyaló legyen belőle. Lüszi balszerencséjére a legkorruptabb bandába botlott bele, hiszen miután Király Viktor és családja rivaldafénybe került, csak a „jó kutyák” kaptak csontot, azok, akik behízelegték magukat s főleg tartották a szájukat. Sokszor ez valóban kifizetődő volt, bár az új „tehetségeket” pénztermelő masinákká formálták át, akár más versenyzők kárára, név szerint a barátoméra, egy ártatlan kislányéra, aki mindig jól viselkedett. Mint egy Hamupipőke, aki valójában ragyog a korom alatt, ami „kollégái”és a maffiaszerű környezete miatt tapadt rá, akik magasról tesznek a tisztességre.
Habár, ha jobban belegondolunk, a „csak a pénzért” verzió sem állja meg a helyét, hiszen ha valóban a pénzről szólna, Lüszi pontosan olyan népszerű lenne ma mint Ruzsa Magdi, Muri Enikő, Antal Timea, Csobot Adél, vagy „Caramel”. Lüszi énekesi és előadói tehetségét már régóta háttérbe szorítják – ez nem más, mint egy hideg és számító – és halálos – játék – ÉS MOST VÉGE!!!
Tudtátok, hogy az ördög nem egy ronda szörnyeteg sötét ruhákba öltözve, hanem gyönyörű és sima modorú, mellyel könnyen megtéveszti a lelkeket? Mutasd meg barátaid, s megmondom, ki vagy. S mára sok minden kiderült erről a lelketlen zombivilágról...nem jó ez így, barátaim...nem jó.
Kérlek, legyetek még egy kis türelemmel, mielőtt belevágnék, hogyan is jön ez össze a mi kis történetünkkel, szeretnék alaposabban körüljárni néhány részletet. Ezen részletekkel szeretném azokat az ostoba érveket elkerülni, miszerint én nem vagyok eléggé magyar hogy megértsem, vagy hogy rosszul tudom a tényeket. Lebeszéltek arról, hogy ezt belefoglaljam, de úgy érzem, ki kell mondanom, mert különben csak füstölögnék eme nagyszerű nemzet lealacsonyított színvonala miatt.
Ahogyan a Himnuszban is írva vagyon, a magyarok a balszerencsében keresnek megnyugvást, s miközben a nemzeti egységért küzdenek, mégsem egységesek. Kirakatbölcsességeket hallok mindenfelé, de ezek valójában beszűkült látókörű emberek bölcsességei. Ezek nem valódi bölcsességek, hanem csupán cirkusz és kenyér a buta népnek. A média, az elitisták, s az előre megírt forgatókönyvek miatt folyik a melegszívű, normális emberek ellen a harc, hiszen ők inkább szabadon s boldogan élnének, mintsem nézzék vagy részesei legyenek a „valóságshowk”-nak, amelyeket bárminek nevezném, csak nem valóságosnak.
Ahogy Magyarország történelme mutatja, rengeteg hibát követtünk el nemzetként, s félrelökve szabadságot és szuverenitást, elkerülhetetlenül megfertőzzük a balsorssal a jövő generációit is. Hogyan jutottunk idáig?
S most jöjjön a történelemóra:
1914. június 28-án Ferenc Ferdinánd Főherceg, az Osztrák-Magyar Monarchia trónörököse s hitvese, Zsófia, Hohenberg Hercegnője merénylet áldozata lett. Az orgyilkos Gavrilo Princip, aki tagja volt egy Danilo Ilić által koordinált, hat boszniai szerb bérgyilkosból álló bandának. A Főherceg, aki a kiterjesztett föderalizmus nagyköveteként mélyen hitt a triádizmusban, mely alatt az Osztrák-Magyar területeket egyesítették volna egy harmadik, szláv koronával. Ezek a területek kiváló mellvédként szolgáltak volna a szerb irredentisták ellen – nem meglepő hát, hogy Ferenc Ferdinánd elsődleges célpont volt ugyanezen irredentisták számára.
A szerb katonai összeesküvők élén a szerbiai hírszerzés feje, Dragutin Dimitrijević állt, segítőivel, Vojislav Tankosić Őrnaggyal és Rade Malobabić mesterkémmel. Tankosic Őrnagy bombákkal, pisztolyokkal és kiképzett bérgyilkosokkal ugyanazokat a rejtett alagutakat, bunkereket és titkos ügynökhálózatot használta, melyek korábban a fegyverek becsempészését segítették az Osztrák-Magyar Monarchia határain túlra.
Háttér:
A Berlini Kongresszuson (1878. június 13-július 13) Európa vezető államférfiai és az Oszmán Birodalom vezetői vettek részt. Az Orosz-Török háború (1877-78.) nyomában – mely Oroszország s Ortodox Keresztény szövetségesei (melyek előtte az Oszmán Birodalom fennhatósága alatt álltak) győzelmével ért véget – égető szükség volt a Balkán-félszigeti régió stabilizációjára s újjászervezésére, valamint egy új nemzet alapítására. Otto von Bismarck német kancellár, a Kongresszus vezetője, vállalta a határok újrarajzolását, hogy megelőzze egy nagyobb háború kialakulását, egyúttal figyelembe véve az Oszmánok csökkenő erejét, egyensúlyba hozni, összehangolni a nagyhatalmak különböző érdekeit.
Ennek eredményeképpen az Oszmán részesedés Európából jelentősen csökkent Európában: Bulgáriát szabadfejedelemségnek kiáltották ki az Oszmán Birodalmon belül, de nem tarthatta meg eredeti határait. Elvesztette Kelet-Ruméliát, mely speciális közigazgatással, s Macedóniát, amit teljes egészében visszacsatoltak a törökökhöz – akik reformokat ígértek. Románia teljes függetlenséget kapott, de Besszarábia egy részét át kellett engednie Oroszországnak. Szerbia és Montenegró végül teljes függetlenséget kapott, de kisebb területekkel.
1878-ban a Monarchia egyoldalúan megszállta Bosznia-Hercegovina és Novi Pazar oszmán tartományokat, de az oszmán kormány tiltakozott, s fenntartotta haderejét mindkét provinciában. A patthelyzet 30 éven keresztül fennállt (mindkét birodalom hadereje jelen volt három évtizedig), 1908-ig, amikor az osztrákok előnybe kerültek a politikai zűrzavar miatt, ami a fiatal törökök forradalmából és Bosznia-Hercegovinából eredt, ám végül kivonták csapataikat Novi Pazarból, hogy megelőzzék a háborút és kompromisszumra jussanak a törökökkel.
Az 1878-as Berlini Egyezmény szerint az Osztrák-Magyar Monarchia megkapta a felhatalmazást, hogy megszállja és ellenőrzése alá vonja a boszniai Ottoman Vilayet-et, amíg az Ottomán Birodalom hivatalosan megőrizte szuverenitását. Ugyanezen egyezmény értelmében a nagyhatalmak (Osztrák - Magyar Monarchia, Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, Olaszország, az Oszmán Birodalom és Oroszország) hivatalosan is elismerte a Szerb Királyságot, mint egy teljesen szuverén államot. Kezdetben, a szerbiai uralkodók elégedettek voltak avval, hogy az egyezmény által megszabott határok között uralkodtak.
Ez megváltozott 1903-ban, amikor a Dragutin Dimitrijević vezette szerb katonai tisztek lerohanták a szerb királyi palotát. Kemény éjszakai csata után elfogták Laza Petrović tábornokot, a Palotaőrség fejét, s kiszedték belőle Obrenovic király és Draga királyné rejtekhelyét. A királyi pár gyanútlanul nyitott ajtót a kopogtatóknak. A király harminc, a királyné tizennyolc lövést kapott, s MacKenzie szerint a holttesteket brutálisan összekaszabolták, s kidobták a palota ablakán. Ezzel elejét vették bármilyen loyalista ellenlépésnek. Ezek után meggyilkolták Petrovic tábornokot is ( Vojislav Tankosić rendezte el Draga királyné bátyjainak lemészárlását illetve részt vett a Ferenc Ferdinánd elleni merénylet előkészítésében is). Az összeesküvők I. Pétert ültették trónra.
Az új dinasztia sokkal inkább nacionalista volt, s inkább orosz-, mint monarchiabarát. A következő évtized folyamán a viták Szerbia és szomszédai között egyre inkább kiélesedtek, ahogyan Szerbia fokozatosan kiterjesztette hatalmát s igényét fejezte ki 14. századi birodalma területeire. 1906-ban vámvita alakult ki az Osztrák-Magyar Monarchiával (Disznóháború néven is említik), ezt követte 1908-09-ben a Boszniai válság, ahol Szerbia tajtékzott, amikor értesült Bosznia-Hercegovina annexiójáról az Osztrák-Magyar területekhez, végül két Balkáni Háború (1912-13) mely során Szerbia megszerezte Macedóniát és Koszovót az Oszmán Birodalomtól.
Szerbia katonai sikerei valamint a szerbek felháborodása Bosznia-Herzegovina Osztrák-Magyar bekebelezése miatt, felbátorította a szerb nemzeti elemeket Szerbiában, és az osztrák magyar területeken, akiket sértettek az osztrák- magyar szabályok, és akiknek a nemzeti érzéseit a szerb kultúrális szervezetek felszították. Az 1914-et megelőző 5 évben magányos merénylők – többnyire a monarchia szerb nemzetiségű állampolgárai – merényletkísérletek egész sorozatát követték el osztrák-magyar tisztviselők ellen, Horvátországban és Bosznia-Hercegovinában. A merénylők szórványos segítséget kaptak Szerbiából.
Szükségtelen mondani, hogy a Monarchia trónörökösének meggyilkolása volt a szikra, amely kirobbantotta az I. Világháborút. Az osztrák-magyarok úgy döntöttek, hogy megragadják a lehetőséget, hogy véglegesen megvessék lábukat és fennhatóságukat Szerbia felett, összezúzzák az ottani nemzeti megmozdulást és hogy megszilárdítsák az osztrák- magyar befolyást a Balkánon.
1918-ban, Németország vereséget szenvedett a Nyugati fronton, s ennek politikai következményeképpen a Monarchia darabokra hullott. Az Első Magyar Köztársaságot 1918. november 16-án kiáltották ki, Károlyi miniszterelnöki vezetésével. Károlyi megpróbálta Magyarországot „Kelet Svájcává” építeni, s az etnikai kisebbségeket– szlovákokat, románokat, ruszinokat – meggyőzni, maradjanak hűségesek az országhoz, cserébe ezért autonómiát ígért. Ezek az erőfeszítések azonban túl későn jöttek. Woodrow Wilson pacifista eszméinek nyomán Károlyi elrendelte a magyar hadsereg teljes lefegyverzését. Magyarország katonai védelem nélkül maradt történelme legsötétebb óráiban. A környező országok fegyverkezni kezdtek. 1918. november 5-én a szerb hadsereg francia segédlettel megtámadta az ország déli részeit, november 8-án a csehszlovákok betörtek északon, december 2-án pedig a románok megtámadták Magyaroszág keleti részét (Erdélyt). A Károlyi-kormány törvénytelennek minősített minden fegyveres szövetséget, s visszautasított minden olyan indítványt, mely az ország sértetlenségét célzott megvédeni. A Károlyi-kormánynak nem sikerült meggátolni közvélemény elégedetlenségét, különösen akkor lett nagy a közfelháborodás, amikor az Antant elkezdett szeleteket osztogatni a magyar területekből Romániának, Jugoszláviának és Csehszlovákiának, az etnikai igényeket előtérbe helyezve a magyar királyság történelmi jogaival szemben. A francia és szerb csapatok pedig az ország déli részeit szállták meg.
1919. február végére a kormány minden támogatását elvesztette mind hazai, mind katonai fronton. Március 21-én, miután az Antant katonai képviselet követelt egyre több és több területi engedményt Magyarországtól, Károlyi jóváhagyott mindent követelést és lemondott.
Amikor a románok kiürítették Budapestet 1919-ben, Horty Miklós régens a Nemzeti Hadsereg élén vonult be. A Magyar Kommunista Pártot betiltották, és 1920-ban Horthyt kikiáltották Magyarország kormányzójának, államfőjének, amely pozíciót egészen 1944-ig. Horthy visszautasította a lemondást, amikor IV. Károly, Magyarország törvényes királya két alkalommal is megkísérelte visszakapni a trónját. Először engedte a magyarországi fehér terrort folytatódni, bár végül véget vetett neki, s bebörtönzött néhány szélsőségest az anti-kommunisták közül.
A Magyar Királyság, melyet úgy is ismertek, mint Kormányzóságot, 1920-tól 1946-ig állt fenn, gyakorlatilag Horthy vezetése alatt. Horthy képviselte hivatalosan a leköszönt IV. Károly Monarchiáját. IV. Károly trónjának visszaszerzését megnehezítette, hogy a környező országok fegyverkeztek Magyarország ellen, Horthy pedig nem mutatott támogatást a trónörökös felé (lásd Horthy és IV. Károly konfliktusa).
A Horthy vezette Magyar Királyság tengelyhatalom volt csaknem az egész II. Világháború alatt. 1944-ben azonban bevonultak a nácik, és Horthyt leváltották. A Nyilaskeresztes Párt vezetője, Szálasi Ferenc létrehozott egy nácik által ellenőrzött kormányt, s Magyarországot német bábállammá változtatta. Késő tavasszal és a nyár folyamán a németek kényszerítették a magyar zsidók százezreink összegyűjtését és deportálását a kivégző táborokba, ahol legtöbbjük életét vesztette.
Egy konzervatív, aki határozottan a politikai spektrum jobb oldala felé húzott (Megjegyzem: mit jelent az, hogy „jobb”? Már tíz éve ezt kérdezem, de eddig még nem kaptam kielégítő választ. És még valami: Hitler NEM jobboldali volt, habár úgy látom, ez az elterjedt nézet Európában, legalábbis erre lehet következtetni.) vezette Magyarországot a két világháború között s bele egy szövetségbe a náci Németországgal (...ahogyan előzőleg mondottuk...), cserébe egy ígéretért, miszerint a magyarok visszakapják Trianonban lecsatolt területeik egy részét. Fő indokként ugyan gyakran a szovjetektől való félelmet említik, akik, egy esetleges orosz győzelem esetén fenyegetést jelentettek volna Magyarország számára.
1941. áprilisában Magyarország hivatalosan is belépett a II. Világháborúba a németek szövetségeseként. Ám Horthy vergődő, meggabalyodott szövetsége a nácik felé végül oda vezetett, hogy 1944 márciusában a németek csapatai behatoltak és átvették az irányítást az ország felett a Margarethe Hadművelettel. 1944. októberében Horthy bejelentette, hogy Magyarország leteszi a fegyvert és visszalép a Tengelyből. Kényszerítették a lemondásra, majd letartóztatták és Bajorországba szállították; a háború végén pedig amerikai fogságba esett (a Nürnbergi háborús perekben való tanúskodása után élete hátralevő részét Portugáliában élte le. Emlékiratai, Ein Leben für Ungarn (Emlékirataim) 1953-ban Németországban kerültek kiadásra, ezt követte három évvel később az angol kiadás.)
Az elterjedt magyar meggyőződéssel ellentétben, hogy a 21 év a két világháború között (1918-1939) nem volt nagyszerű Magyarország számára. Két nemzeti trauma, közvetlenül az I. Világháború után hatalmas formálóerővel bír a nemzet szellemét és jövöjét illetően. Az első veszteség, ahogy az Antant hatalmak diktálták, hatalmas, más országgal szomszédos területek elvesztését jelentette. Ezek olyan magyarországi területek voltak, amelyek részei voltak az Oszták-Magyar Birodalomnak; amelyeket a szövetségesek leválasztottak és más nemzetekhez csatoltak, Cseszlovákiához, Romániához, Ausztriához és Jugoszláviához. Az elcsatolás, amelyet végül a Trianoni Egyezményben hagytak jóvá Versailles-ben, a magyarországi területek kétharmadának és az anyanyelvi magyaroknak az egyharmadának elvesztésébe került Magyarországnak, és szörnyű pszichológiai csapást okozva a népességnek. A második trauma bizonyos értelemben az elsőből eredt: 1919. márciusában, miután az első proto-demokratikus próbálkozások elakadtak, a kommunista Kun Béla ragadta magához a hatalmat Budapesten.
A Második Világháború:
A náci Németország és a fasiszta Olaszország a Trianoni megállapodás aláírásával próbálta békés úton érvényesíteni a magyarok követeléseit az 1920-ban elveszített területekkel szemben, és a két bécsi döntésnek köszönhetően Csehszlovákia és Erdély bizonyos területei visszakerültek Magyarországhoz.
1940. november 20-án, német nyomásra Teleki Pál beléptette Magyarországot a háromoldalú egyezménybe, 1940. decemberében pedig aláírta a tiszavirág életű magyar-jugoszláv „örök barátsági egyezményt”. Néhány hónap múlva, miután egy jugoszláv puccs veszélyeztette a német inváziót a Szovjetunió ellen (Barbarossa hadművelet), Hitler felkérte a magyarokat, hogy támogassák a Jugoszlávia elleni inváziójában. Az együttműködésért cserébe korábbi, az első világháború során elvesztett magyar területek visszacsatolását ígérte. Teleki, mivel nem tudta megakadályozni, hogy Magyarország háborúba szálljon Németország oldalán, öngyilkosságot követett el. Utóda a radikális jobboldali nézeteket valló Bárdossy László lett. Végül, Magyarország magába olvasztotta a mai Szlovénia, Horvátország és Szerbia kisebb területeit.
Mellékesen: mit jelent a „jobb oldal”? Amerikában a kifejezés egészen más jelentéssel bír mint Európában, ahol látszólag kevesen vannak igazán tisztában a kifejezés valódi jelentésével – ez biztosan más színben tüntetné fel Hitlert és propagandáját. A nácik és a kommunisták hasonló ideológiai alapokon működtek, ráadásul gyakran együttműködtek: kivéve, hogy az egyik faji alapon írtotta az embereket, a másik osztálytól függően.
Magyarország hivatalos neve 1949. és 1989. között (a Szovjetunió által vezérelt kommunista irányítás alatt) Magyar Népköztársaság volt.
Magyarországnak, a Vörös Hadsereg által, a Náci Németektől való felszabadítása következtében megkezdődőtt a Szovjet katonai megszállás. Miután elkobozták a legtöbb anyagi eszközt a németek kezéből, a Szovjetek megpróbálták és sikerült is, egy bizonyos határig, hogy a magyar politikai viszonyokat kontrollálják. Az erővel való kikényszerítés, amikor a Vörös Hadsereg rendőri szerveket létesített, hogy zaklassa az ellenállókat, feltételezve, hogy ez lehetővé teszi a közelgő választások megkaparintását, a kommunista propaganda élénkítése egy kísérlet arra, hogy elfogadtassák az uralkodásukat. A Magyar Kommunista Pártot, minden erőfeszítésük ellenére, legyőzték, Tildy Zoltán Miniszterelök kormányától a szavazatok 17%-át kapták meg, kudarcélményt okozva egy demokratikusan megválasztott komány hatalomra kerülésével, a Szovjet várakozásoknak.
A kommunista Belügyminiszter Rajk László megalapította az ÁVH titkos rendőrséget, hogy zaklatásokkal, hamis vádakkal, bebörtönzésekkel és kínzásokkal megkíséreljenek nyomást gyakololni a politikai ellenzékre. 1947 elején a Szovjetúnió nyomást gyakorolt magyarország vezetőjére Rákosi Mátyásra, aki a szalámi taktikájáról volt híres, hogy „még határozottabban lépjen fel az osztályharcokkal szemben.”
Ezt követően alakult meg a Magyar Köztársaság. Az évek során ugyanaz a politikai dinamizmus folytatódott, a Magyar Kommunista Párton keresztül gyakorolt nyomást és irányította a magyar politikát, beavatkozott, mikor szükség volt rá, katonai kényszerítéssel és titkos hadműveletekkel. A magyar kommunista Rajk László (akit később kivégeztek) szovjet forma nélküli proletár diktatúrának nevezte, amit úgy hívnak hogy népi demokrácia. Magyarország ebben a helyzetben maradt a nyolcvanas évek végéig, amikor zavargás tört ki a Keleti Blokkban, kicsúcsosodva a Berlini Fal és a Szovjetúnió összeomlásában.
A folytatásos történet 1989-től egészen napjainkig tart, átemelve a nyugati stílusú demokráciába:
a győzelem és a szabadság nos, már a markunkban volt: láttuk, megéltük, megízleltük, de végül kitépték a kezeink közül, eltaposták mint egy zsák bolhát. A szabadság lángja kicsúszott a markunkból újra.
Egyesek szerint a Keleti Blokk tagállamai közül Magyarországnak sikerült a legolajozottabban átállnia a nyugati típusú demokráciara. Azt mondják, hogy Magyarország átalakulása a nyugati típusú demokráciába egy egyik legpuhább volt a korábbi szovjet blokból, még 2011-ben is, a kutatások azt mutatják, hogy Magyarország a második legkorruptabb ország volt Oroszország mögött. Ezek szerint ideje lenne frissíteni a Wikipédián fellelhető adatokat – mellékesen azért is tartom érdekesnek a dolgot, mert számomra Oroszország sosem tartozott Európa részéhez. 1988. vége felé a párt tagjaihoz és a bürokratákhoz tartozó aktivisták, valamint budapesti értelmiségiek sürgették a fennálló állapotok megváltoztatását. Közülük néhányukból reform szociáldemokraták váltak, míg mások később pártokká alakuló mozgalmakat indítottak. Fiatal liberalisták megalapították a Fideszt (emlékezzünk, korábban már olvashattuk, hogy a szovjetek „demokratikusan megválasztott” formában akarták létrehozni a kommunizmust, amely kudarcot vallott – e szerint nem feltétlenül a demokrácián, hanem az elveken keresztül kell elérnünk a szabadságot), míg a demokratikus ellenzék magja létrehozta a Szabad Demokraták Szövetségét (SZDSZ), a nemzeti ellenzék pedig a Magyar Demokrata Fórumot (MDF). A köztársaság létrejöttét követően erősen megcsappantak a nemzeti érzelmek. Ezt követően több nacionalista mozgalom jött létre – többek közt a Jobbik is. A polgári aktivitás az 1956-os forradalom óta nem látott szintre emelkedett.
1988-ban Kádárt leváltotta a Kommunista Párt Főtitkára, és egy reform kommunista vezető Pozsgay Imrét felvették a Politburo-ba, amely megelőzőleg a szovjet kommunista párt – valamint apróbb változtatásokkal egyéb kommunista pártok – törvényhozó és kormányzó testülete volt. 1989-ben a kormány elfogadott egy „demokratikus csomagot”, amely a következőket tartalmazta: kereskedelmi egység sokszínűségét, gyülekezési és egyesülési szabadságot, sajtószabadságot, egy új választási törvény, majd – többek között – 1989 októberében az Alkotmány radikális átdolgozása. 1989. februárjában egy központi bizottsági ülés elvben hozzájárult a többpárti politikai rendszerhez, valamint az 56-os forradalom „népfelkelés” történő karakterizálását. A kifejezés Pozsgaytól származik, kinek reformmozgalma a kommunista párt tagjainak csökkenésével egyidejűleg erősödött meg. Ezek után Kádár legfőbb politikai ellenfelei együttműködve megkezdték az országot a nyugati demokrácia irányába terelni.
A Szovjetúnió csökktette befolyását Magyarországon, avval, hogy aláírta az egyezményt 1989 áprilisában, hogy kivonja a szovjet erőket 1991 júniusával. A Szovjet Szocialista Köztársaságnak szándékában állt megtartani a korábbi csatlós országait, ámbár, nem tért el eredeti szándékától, hogy ellenőrizze őket, mint ahogy a Baltikum felett tette. 2005-ben az orosz elnök Vladimir Putin azt mondta nemzetének, hogy a Szovjet Birodalom összeomlása ,,a század legnagyobb geopolitikai katasztrófája volt” és Oroszországon belül támogatta a szeparatista mozgalmakat.
Az orosz befolyás mérhető az általuk kivetett geopolitikai nyomásból fakadó függőségünkből, mint az olajuk. Oroszország a jutalmazás, büntetés ideológiáját alkalmazta több ,,régi” csatlós országnál: Ukrajnában, Lengyelroszágban, Magyarországban és Európában általában, de később az EU-ban, az IMF-nél, a Világbanknál, az Egyesült Államoknál, és másokkal szemben is ugyanígy járt el, kishíjján teljes megaláztatásba söpörve olyan országokat, mint Magyarország. Mint a korábban említett testületek többsége, mi is több mint egy alkalommal választottuk meg a KOMMUNISTA-Oroszokhoz húzó pártokat. Nekünk is kerestük a módják, hogyan támogthanánk a kommunista Kínaának és a Shariának engedelmeskedő országokat, mint Szaud-Arábia ( „Corvinus Egyetem volt az első, aki a szaudiaiaknak felajánlott egy nagyszerű lehetőséget”).
Érti valaki a Koránt, a Kommunista Nyilatkozatot? – hé srácok, Ébredjetek fel! Nem változtatták meg a gyalázkodásukat ellenetek – ez mind a közösségnek szól, tudjátok.
Közölték, hogy 2013-ban „ Fidesz frakcióvezető Rogán Antal Moszkvába látogatott és találkozott Szergej Zheleznyakkal, az Orosz parlament felelős szóvivőjével, hogy megbeszéljék a módját, hogyan tudna a magyar kormány külföldi pénznemben, mint orosz rubelben tartalékokat felhalmozni, a dollár bizonytalan helyzete miatt, a Népszava szerint. ( Fidesz szóvivő vezető Rogán ,,titkos” moszkvai utazást tett- a politics.hu szerint ).
A FIDESZ Alkotmány reformja megszilárdította az FIDESZ oligarchákat, egyedül hagyva őket, hogy manipulálják a ,,közös (nem szabad) piac” gazdaságot, a sajtó, és még sok más is méltó volt a figyelmére; a logikus érvelésnek kevés beleszólása van az aktuális témákba. Bárcsak megértenék az emberek, hogy milyen veszélyei vannak, ha a gazdasági döntések helyett az idióta politikusok mankóira támaszkodnak.
Más szóval, a Magyarok ugyanahoz a rezsimhez ragaszkodnak mint 1989 előtt és az átalakulás inkább kozmetikázottnak tűnik mint ténylegesnek. Az igaz, hogy több tulajdonunk van, úgymint autók, mobiltelefonok, néhányunknak még nagyobb lakásai is van, és nagy képernyős tévéi, legalábbis egyenlőre. Lewis C.K komikus szavaival élve ,,Minden őrültség és senki sem boldog”; csodálatosan fejlett technikánk van, vidám parkjaink, és majdnem egy hónap hosszú szünidőnk, és garantált kórházi biztosításunk, ahogy a mi szocializmusunk karmai engedik, de mégsem vagyunk boldogok.
Nem vagyunk boldogok, mert nem engedik meg, hogy boldogok legyünk. Azt választottuk, hogy feladjuk a boldogságunkat egy dadus államért, aki mindent megígért- az együttérzéstől a szociális programokig; a kormány azt mondta az embereknek ,,Hagy segítsünk nektek” Ki tudna evvel vitatkozni? ,,Hagy segítsünk nektek, hogy ingyenesen hozzájussatok az egészségügyi ellátáshoz, hagy adjunk nektek ingyenes lakhatást, hagy adjunk nektek ingyen élelmet, hagy adjunk nektek ingyenes oktatást. Hagy segítsünk nektek. Segíteni akarunk nektek. Minden, amit cserébe akarunk az az összes munkátok, az összes energiátok, az teljes szabadságotok.” (Elég sokat idéztem Bill Whittle-t.) A politikusok folyamatosan beleavatkoznak az életünk minden egyes területébe: boldogtalanságot és beteljesületlen álmokat hozva, sokan még a mai napig azt mondják, hogy jobb volt a kommunizmus alatt.
Látod, tulajdonképpen nem a tiéd amit a magadénak érzel, ez a kormány akármikor talál okot arra, hogy megfosszon téged az élet elidegeníthetetlen jogától, a szabadságtól, és a boldog elfoglaltságtól. Talán, mindenki az olvasóim közül megszegi a törvényt több módon is. Mégegyszer, Magyarország egy bábállam elnyomva a saját összekuszálódott helyzetétől, a magyarok folyamatosan a ,,Dadus Államot” választják meg, elvárva, hogy kényeztesse a szeszélyeiket.
Habár, ez a probléma kezdi felidézni a ,,mindenki magáért” hozzáállást, mindegy, milyen erőforrásokat felsorakoztatva, könyökölve félretolva másokat, hogy elérje a csillagokat- még Patai Anna és családja is; lelkiismeretesen a háttérben maradnak, és egy én-központú gyávaság lesz úrrá rajtuk, éppen úgy mint a Szovjet éra alatt volt. Más szóval, a ti nemzetiességetek, mint egész, ritkán bizonyult olyan okosnak, mint ahogy mutatjátok, hogy azok vagytok, úgy hogy eltiportok olyanokat, akik igazán megfelelőek, de akik nincsenek benne a legfelkapottabb tömegben, és támogattok olyanokat akik benne vannak, akik, semmi kétség, hogy milyen korruptak és felhigult a gondolkodásuk, valahogy jobban érzed magad a saját önelégültségedben.
Az 1956-os forradalom október 23-i napján Magyarország ideiglenes elnöke, Szűrös Mátyás kikiáltotta Magyarország államformájának népköztársaságról köztársaságra történő megváltoztatását. Az átszabott Alkotmány dicsőítette a „burzsoá demokrácia és a szociáldemokrácia (emlékezünk, a szociáldemokrácia csupán marketing kifejezés, az úgy nevezett álruhába bújtatott kommunizmus) értékeit”, és egyenlő státuszba helyezte az állami- és a magántulajdont. A zálogosítások valamint a magántőke hiánya egyértelműen példázza az egész színjátékot, valamint azt, hogy továbbra is fennáll az állami támogatásoktól való függőség. Nem volt sem időm, sem energiám arra, hogy a többi Keleti Blokk-beli állam állapotát ellenőrizzem, de ha valóban igaz, hogy Magyarországnak sikerült a legkönnyebben átállnia nyugati demokráciára, akkor nem fest túlságosan fényesen a helyzet.
A tények azokról, akik 1989-óta ellenőriznek minket:
Név Hivatali idő Politikai Párt Kabinet
Miklós
Németh 23
October 1989 - 23 May 1990 MSZMP Németh, MSZMP
(Magyar Szocialista Párt- másnéven Magyar Kommunista Párt) A szocializmus és a kommunizmus alapelvei pontosan ugyanazok. Olasd el a “Climategate” c. könyvet Brian Sussman-tól, de sok más könyv is igazolja ezt a tényt. Ez nem csak az én elképzelésem!
József
Antall 23
May 1990 - 12 December 1993 MDF Antall,
MDF–FKGP–KDNP 1 (1990)
Ennek a pártnak nehéz kideríteni a történetét, annyit azonban megtaláltam, hogy az EPP (Környezetvédelmi Bizottság) felfüggesztette az MDF-et az EU-ból, ami egy jó dolog, mert az EPP, adózás szempontjából kommunista elven működik, és nem úgy tűnik, mintha a környezetet bármilyen légyeges vagy gazdasági módon védené.

Péter
Boross 12
December 1993 - 15 July 1994 MDF Boross,
MDF–EKGP–KDNP 1 (1990)
(1990 december 21-ig működött)
(Boros Péter bemutatta Bokros Lajos csomagját: 12 pontos terv volt, amivel a gazdaságot akarta megmenteni. Abból, amit hallottam róla, megfelelőnek tűnt, bár meg kell mondjam, nem olvastam, nem könnyű rátalálni.) A Wikipedia azt írja: egyik vezető közgazdásznak tartja Magyarországon. Pénzügyminiszter volt 1995. március 1-tól 1996. február 29-től, amikor is visszavonult. Látszólag korábban is fenyegetett a lemondásával; mindíg mikor nem fogadták meg a javaslatát, hajlandó volt lemondani. Hogy csak egy példát említsek, heves természetével kapcsolatosan. 1990-ben a parlament tagjaként mindössze két hónapig tartott, hogy elege legyen a politikából. Visszavonult. Valószínüleg közgazdászként fején találta a szöget / tudta, mi a dörgés, a politikában gyenge volt. Hogy mi történt a támogatóival, hogy miért nem tudott erőssebb támogatókat maga mögött, azt az önök fantáziájára bízom, azt bárki kitalálhatja.
Gyula
Horn 15
July 1994 - 8 July 1998 MSZP
Horn,
MSZP–SZDSZ 2 (1994)
MSZP a kommunista Magyar Szocialista Munkáspárt örököse, jogutódja (MSZMP) és erőssen kötődik a régi rendszer kormányához.
„Más párt, ugyanaz a szar".
Viktor
Orbán 8
July 1998 - 27 May 2002 Orbán I,
Fidesz–FKGP–MDF 3 (1998)
Egy alapelvük van: ellenőrzés. Nincs jelentős tervük, sem elveik. Orbán, a véleményem szerint egy diktátor, néhányan ,,Kis Napóleonnak” is nevezik.
Péter
Medgyessy 27
May 2002 - 29 September 2004 Independent
Medgyessy, MSZP–SZDSZ 4
(2002)
Két hosszú év után elege lett és visszavonult. Sokan nagyon szerették, de ne felejtsük el, hogy az MSZP a régi Szovjet Kommunista Párt!
„Más párt, ugyanaz a szar".
Ferenc
Gyurcsány 29
September 2004 - 14 April 2009 MSZP Gyurcsány I,MSZP
Feltöltötte az adminisztrációt, ami együtt járt az ország kincstárának kifosztásával (a FIDSZ–szel együtt)
Feltöltötte az adminisztrációt, ami együtt járt az ország kincstárának kifosztásával (a FIDSZ–szel együtt)
„Más párt, ugyanaz a szar".
Gyurcsány II, MSZP–SZDSZ 5 (2006)
Gordon
Bajnai 14
April 2009 - 29 May 2010 Independent
Bajnai, MSZP 5
(2006)
A mai napig ő a kedvencem, bár amit politikája, rossz, kézenfogva az MSZP-s Gyurcsány Ferenc által, de hosszú pórázra engedve. Függetlenebb volt, mint mások, bár komolyabban bevonták az aktuális problémák megoldásába. Függetlenként, szabadabban mozgott és igazi változásokat vitt véghez. Az emberek elbocsájtották, mert Gyurcsány pártfogoltja volt, aki számtalan botrányos ügybe keveredett. Elmondta, ha jönnek a választások, nem fog elfutni, és az utód nem lehet más, mint MSZP tag.
„Más párt, ugyanaz a szar".
Viktor
Orbán 29
May 2010 - Incumbent Fidesz Fidesz–KDNP 6 (2010)
Mai napig, ez a fickó leértékelte a magyar valutát, kétségbeesést és flusztráltságot okozva, amit az elődeik sosem tettek. Megnövekedett munkanélküliséget okozott, megnőtt a kivándorlások száma is, nőtt a szociális juttatások száma, jelentősen megnőttek az adóterhet, bár azt mondják, hogy csökkentették az államháztartás hiányát. Az ellenkezőjét hírdeti annak, amit csinál, hiszen szerinte a helyzet sokkal komlyabb, mint gondolta, bár az utolsó évtizedben a parlamentben ült, tudhatott róla. A rémisztő, hogy sok ember hisz abban, hogy magasabb adókra van szükségünk, mint amit ő javasol. Becslésem szerint a magyar lakosság keresetének 75-85 százalékát a központi kormányzatra költi. Jó abban, hogy megváltoztassa az útjelzéseket, és lecserélje a köztéri szobrokat, de kevésbé jó, ha a helyes közgazdasági elveket kell mondania. Azon gondolkodva, hogy milyen minősítést adjak Orbán úrnak, az egyik pénzügyi szakértő tanítványom Nemzeti Szocialistának nevezte, nem mást neveztek így, mint Adolf Hitlert. Így van.
Rendben, (hagyjuk az országomat, az USA-t, nem vitatkozom most tovább :P), de mégis mi köze van most Lüszihez? Nos, a nemzet mocskolása. A korrupció és a rendellenesen működő társadalom zsákmányul ejti a kivételes tehetségeket, az ő történelmükön végig így történt. Ebben a történetben szereplő mediát, a radiót és az adminisztrációt azért hozták a világra / alkották meg, hogy a lakosokat butává, függővé tegye, hogy megalázza, ha ez megfelel a céljainak, a céloknak melyek leginkább a hasznonszerzés, a részlehajlás, hogy a társadalmunkat elbutítsák, így könnyebbé válik az ellenőrzésük. Mindegy, hogy milyen koru, vagy mik a céljaik. Az erényt kisemmizték, helyére felháborító, megvetendő dolgok kerültek.
Hogy hangsúlyozzam, Lüszi sosem hagyta jóvá a munkámat, a véleményemet, vagy a tényeket. Megpróbálom megérteni, hogy igazából mi és miért történt, és ahogy egyre több esemény kerül napvilágra, úgy hiszem, hogy rövid időn belül nem ér véget ez a munka. Megismerve sok magyar musical művész, színész és színésznő munkáját, szereplését, hozzáállását, és Lüszi hozzáállását és hozzáértését, még mindíg azt állítom, hogy Lüszi az egyik legcsodálatosabb ma Magyarországon – és, más mint azok, mint akik a TV2 zombiainak, zombi mestereinek fajtájából valók, Lüszi egy fiatal lány, aki egy eszes, egyenes jellemű példakép. Őt is, mint másokat ösztönözni kell, hogy váltsák valóra álmaikat és kutassák, fedezzék fel az őket érdeklő dolgokat, nem pedig bedobni a történelem szemétkosarába.

+++++++
Ugyanaz a jól ismert mentalitás, ami beivódott a társadalom minden részébe, akarja egy fiatal lány énekesi álmát szétzúzni, avval, hogy a Friderikusz hívek, a TV2, Király Viktor családja, újra és újra csak a hibákat emlegetik?
Hagy meséljek Lüsziről. Lüszi a legmelegebb szívű lány, akivel valaha is találkozni fogsz. Ráadásul igen csinos. Sok minden van vele kapcsolatban, amit én is irigylek, de ezekben a dolgokban, amiket irigyelek, inkább versenyeznék vele, mintsem elvegyem ettől a fiatal, értékes hölgytől. Tehetségében ízig-vérig épp olyan jó, mint a legnagyobb szuper sztárok Magyarországon, vagy bárhol máshol. Bíztatom, hogy tegyen meg mindent, amit szeretne, neki nem kell egy órán belül írnia, elismételnie és előadni a dalt, ha nem akarja. Megtehet bármit, amit csak szeretne, amikor csak szeretné és ahogy szeretné megtenni.
De nézzünk egy kicsit távolabb. A szóbeszéd és az újságcikkek is megerősítik, hogy Lüszi karrierje Király Viktor apjának kezében van. A legutóbbi kutatások, mintahogy a fenti állítások is alátámasztják, hogy a Király családnak nagy befolyása van a médiára, a TV-re és a radiókra, úgy mint a zene producerekre. Lehetséges, hogy Lüszi jövője olyan embertől függ aki becsapta az első játék alatt. Lehetséges, hogy Lüszinek másod hegedűst kell játszania Király Viktor mellett, aki képletesen szólva ,,ellopta a show-t“? Ez nem egy túl kényelmes pozíció, amiben benne van, ugye?
2011 augusztus 5-én, pénteken Lüszi édesanyja felhívott telefonon és elmondta, hogy délután meglátogatnak, kiváncsi volt, vajon egy idősödő fickó mit is tud segíteni a lányának. Végül délután 3 órakkor megérkeztek Mutyival, Lüszi kutyájával. Megmutattam az irodát, hogy milyen eszközökkel tanítok, utána leültünk, egy vidámat beszélgettünk, Lüszi és a mamája elénekeltek néhány dalt és Lüszi megmutatta, hogy a kutyája milyen okos már. Lüszit még tehetségesebbnek és bájosabbnak találtam, mint ahogy vártam. Épp olyannyira csodálatos belül, mint kívül, szívét és okosságát többnek és megbízhatóbbnak tartottam mint ahogy eredetileg képzeltem. Azóta, egyszer meglátogattam, időnként beszélünk egymással. A legjobbat kívánom nekik.
„Lüszi és Mutyi kutyája” |
Visszatérve a kezdetekre, amikor támogatni kezdtem Lüszit, aki úgy éreztem, hogy a legjobb volt, de sok úgynevezett felnőtt kicsúfolta a verseny alatt. Megvettem a CD-jét amint megjelent a piacon, és nagyon boldog vagyok evvel a vásárlásommal. Látod, Lüszi talákozott egy francia producerrel, Renaud Schmitt-tel, vele és a magyar barátnőjével kiadtak egy nagyszerű CD-t, ami sok eredeti dalt tartalmaz, a csapat szakszerűen kidolgozta a zenét, Lüszi egy duettet egy francia énekessel Jean-lin Scherrer-el, valaki elkészítette a haját és a sminkjét, összeállították a CD-mellé a kis füzetet, ami profi módon elkészített fotókat és a dalok szövegét tartalmazta – a legtöbb dal eredeti ( 7 angol, 2 magyar, 1 francia). Lüszi sokat fejlődött már szinte profi énekes.Véleményem szerint felülmúlhatatlan.
Az énekhagja, a mosolya, a kisugárzása harmónikus, vagy még felülmúlja Vastag Csabájét, Tolvaj Renátáét és a többiekét is (túl mérges vagyok, hogy használjam a többeik nevét, inkább tartózkodom most ettől) akiket bármilyen úton létrehoztak, megalkottak, mindegy most, hogy a zenei ízlésednek tetszik-e vagy sem. Magyarország hasonlít egy klikkhez, így ha nem tarozol egy speciális klikkhez, az esélyeid jóval kevesebbek, mintha a tagja lennél- és ez az, amiért a legnagyobb tehetségek Magyarországon ritkán kerülnek a reflektorfénybe és kapnak támogatást – újra csak azt gondolom, hogy legnagyobb részben ez az irígy félelemből származik, illetve abból, hogy a szórakoztatásra szánt forrásokat elveszik a jelenlegi irányítóktól – igazi mafia kartel. Nem vagyok benne biztos, hogy Lüszi hol áll a sorban, de szeretnék neki segíteni, hogy egy kicsit nemzetközileg is ismert legyen, különösen akkor, ha Magyarország egészében nem ismeri őt el és támogatja, ahogy kellene, vagy ahogy eddig is kellett volna már.
Továbbra is támogatom őt, többféle képpen is:szavakal bátorítom őt, tudja, hogy amikor kész tanulni, bármikor tanítom őt angolul, és csiszoljuk a kommunikációs képességeit, reklámozom őt minden nap, lásd google” A TV2 és Király család átverése”, csakhogy lásd, milyen aktív vagyok. Miért? Mert mióta megismertem, szimpatikus számomra és a legnagyobb tehetségnek tartom a leendő énekesek között, és egy példakép is a mai Magyarországon- több ilyen emberre van szükségnünk ebben az országban, Nem ismerem Lüszit eléggé, hogy tudjam a terveit, de az tudom, hogy az előadói képessége csak egy része az ő eszközeinek. Sok lehetősége van Lüszinek, amiből választhat, de látva a sok úgymond ,,felnőtt” csúfolódót akik a marha csordát vezetik ellene még szánalmasabb mint az én egyszemélyes kampányom.
Hogy miért is hoztam létre a ,,Tóth Lüszi’s Dream to Sing” Facebook Club-ot? Idővel, az olvasóim és a klub tagok megértik a választ erre a kérdésre. Ez nem egy egyszerűen megválaszolható kérdés, és sokkal több annál, mint amit már állítottam. Először is, rengeteg ál-Lüszit találtam a Facebook-on – több mint 14-et, és számos gyűlölködőt ,,Let's Kill Tóth Lüszi (Öljük meg Tóth Lüszi-t)” az utolsó, ami a mai napig létezik. A szívem egyre jobban és jobban fájt, ahogy ezeket a dolgokat kutattam. Miután megvettem a CD-t és a dícséretekkel árasztottam el Lüszit, éreztem, hogy valami nem jó, rájöttem, hogy akivel a kapcsolatot tartottam és akit a barátaimnak ajánlottam, két hónapon keresztük és ál Lüszi volt, azt is megtanultam, hogy Lüszi ismerte ezt az embert, aki történetesen egy zsaru volt – és egy csaló. Egy kicsit csalódott voltam.
Mint minden elégedett vevő, egyszerűen csak támogatni akartam őt, de ez majdnem lehetetlen volt. Hamarosan ezek után, amint felfedeztem, hogy szinte az egyedüli CD vásárló én voltam, a CD értékesítése is lehangoló eredményt mutatott, bár nem láttam ennek az okát. Mostanra megértettem, hogy a Király családhoz hasonló emberek, mint Presser Gábor és a TV2 szinte markukban tartják a zene ipart, amely bármely tehetséget, akit ők nem fogadnak el, korlátoznak, sőt, Lüszi esetében meg is tiltották. ez az amiért a zeneipar nem az, aminek gondoltam, mikor először megérkeztem ide – maffia módszereihez hasonló eszközökkel dolgozó kartell ellenőrzi, a szabad piac csak kevés lehetőséget kap. Láttam a kibontakozó harcot, amit Lüszi nem, az összes valószínűsíthető lehetőséget, amivel neki egyedül kell megkűzdenie. Így, a szerény eszközeimmel akcióba lendültem, kitaláltam néhány újító ötletet, hogy megoldjam ezt a problémát. Mostanában Lüszi az írta : “reménytelen, de nem komoly…”, erre én az feleltem “…komoly, de nem reménytelen..”
Végül, alapos kutatómunka után és, hogy jobban megismertem Renaud-ot is, megtaláltam az igazi Lüszit. Attól fogva, Lüszi és én elkezdtünk levelezni, megjegyzéseket írtunk egymáshoz a Facebook-on. Először kijavítottam, amit angolul írt, és ő pedig kijavította amit magyarul írtam, így kezdődött el a barátságunk, hogy megpróbáltuk megérteni egymás írott szövegeit – ő nem tud annyira jól angolul és az én magyar tudásom sem áll úgy, hogy a magyarok mindíg meg tudnák érteni. Voltak vitáink is- hoppá, hups, az most nem fontos, hogy miért. Egyszer én hagytam ott, utána ő rúgott ki engem, és most újra a facebook barátja vagyok- és maradok!
Visszagondolva arra az időre, mielőtt újra barátok lettünk, 2011. májusában arra vállakoztam, hogy megalapítom a ,,Tóth Lüszi’s Dream to Sing” Facebook klubbot. Akkor jutott ez eszembe, amikor egy újabb ál-Lüszi barát el kezdett velem veszekedni. Tényleg jól lehordott és ez adta a motivációt, hogy elindítsam a klubbot. Épp az utolsó pillanatban, mikor már kész voltam kiszálni az egész Lüszi dologból, kaptam egy Facebook üzenetet. Néhány buta tinédzser el kezdte mondani, hogy hagyam egyedül a barátjukat, Lüszit. Itt olvashatod a beszélgetés lényegét.
Lüszi ,,legjobb barátja” Gémise Orsi írta, hogy közölje, ne zavarjam többé Lüszit. Erre az volt a válaszom, hogy már írtam Lüszinek és elbúcsúztam tőle.
Erre ő: Tényeg?
Megisméltem, hogy igen.
Erre ő megismételte a kérdést, tényleg?
Néhányszor még eljátszottuk ezt, végül megértettem, hogy ő egy másik ál-Lüszi, végül rákérdeztem, hogy ,, Melyik Lüsziről beszélünk?”
Elküldte nekem a linket, mire én azt mondtam ,,Oh, egy ál-Lüszi”.
És hát, még az ő ál-barátja, Jenei Szabolcs is írt valamit, de gyorsan abba is hagyta, hogy védje a nevetséges álarcát. Olyan hajthatatlan volt, hogy megfenyegetett, bepanaszol a Facebook administrátornál. ( Ez nem tesz jót, már megpróbáltam jelenteni én is az ,,Öljük meg Tóth Lüszi” oldalt néhányszor). Nem hiszem, hogy az igazi Lüszi ezek közül az emberek közül akármelyiket is ismeri – nos, talán kettőt. ( Ezt a beszélgetés a csalókkal dokumentálva van a blogomban .)
Ekkor az igazi Lüszi és én még nem voltunk újra barátok, de Renaud önként jelentkezett a klubba, és a következő néhány hét elteltével ismét lelkes volt irányomban.
Tudva, hogy népszerűnek látszani, számít, amikor megnyitottam a klubbot, az összes, 200 barátomat a Facebookon, akit kicsit is annak tartok, klubtagnak jelöltem, hogy ne csak egy két taggal induljunk. A barátaim majdnem kizárólag magyarok és amerikaiak. Találtam még más Lüszi támogatókat az ál-Lüszik közül. És ez így megy, amint valaki az ismerősöm lesz, klubtaggá jelölöm őket. Természetesen egyik amerikai barátom sem ismeri Lüszit, és gyakran el is hagyják a klubbot, sokszor egy megjegyzés vagy magyarázat nélkül, - mindegy valahogy sikerül magasan tartani a tagok számát. A dolog úgy áll, hogy szinte minden egyes amerikai csendesen kilépett. Sok magyar – sok magyar – is kilépett a klubból, de nem hagyták szó nélkül, a legpiszkosabb, szeretet ellenes üzenetekkel Lüszi felé és felém. A klub, és pusztán az a tény, hogy olyan sok fájdalmat okoztam nekik avval, hogy rájuk erőltettem, hogy nyomják meg a ,,nem, köszömöm” gombot, úgy döntöttek, hogy kilépnek, akár ismerték őt, vagy nem. Kora tinédzser korúak, és 30, 40 éves felnőttek. Ezek az emberek a barátaim akarnak lenni, anélkül, hogy egyáltalán ismernének engem, .jelölöm őket a klubba, ami senkinek sem árt, előadják a legdurvább, legijesztőbb viselkedésüket, amit csak el lehet képzelni. Volt ezeknek az emberekenek szülei vagy szerették őket valaha?
Lüszi felhívott skype -on, hogy meggyőzzön arról, hogy ő nem a ember akinek én gondoltam, de azt is elmondta, hogy sosem hagyta jóvá az ál-Lüszik létezését. Felderítettem és nyílvánosságra is hoztam az összes ál-Lüszit, és sokat közülük meg tudtam győzni, hogy szakadjanak el ettől, de nem minden piszkos szitkozódás nélkül, és másokat is akik benne voltak az összeesküvésekben – nyolc éves gyerekeket és negyven éves körüli felnőtteket.
A kapcsolatunk kezdete tényleg kicsit viharos volt, de sosem vesztettem el a hitemet benne, és remélem, hogy ez a klub és a munkám hasznos lesz számára, hogy valóra váljon az álma és énekes legyen, és hogy öntsünk tiszta vizet a pohárba, gyilkoljuk meg a hamis karaktereket, azoknak amelyek ez ellen – ellenem- miellenünk irányulnak. Ha Lüszi szerencsésen megéri azt a kort, amiben most én vagyok, és hasznára válnak az erőfeszítéseim, ugyanezt meg tudja tenni valaki másért. Lüszi egy példamutató fiatal sztár, mint akárki más, akit ma Magyarországon megformálnak, és szeretném, ha mások is látnák ezt.
Az én országomban, egy fiatal tehetség aki olyan bátor, hogy kiáll egy ilyen nagy színpadra, különösen egy olyan tehetség, aki tényleg igazán tehetséges, kétségkívül olyan sok tapsot és bátorítást kapna, mint valamikor történt a múltban.
Az egyedüli ál-Lüszi színjátékában többen is részt vettek. Hol vannak a szülei? Ez csak egy ártatlan játék, vagy inkább illetlen? Zavarbaejtő, ennyi utánzóra bukkanni. Király Viktor is ugyanzon öntőformából öntötték, alárendelve az apja szeszélyes akaratának- egy csaló, aki túl felületes, hogy felismerje a valóságot. Ez nyilvánvalóan a lélek lerombolása.
A tapasztalataim ösztönöztek arra, hogy lefordítsak és leírjak néhány röved történetet, ami segít az embereknek hogy emberek legyenek és hogy még jobban figyeljenek arra, hogy milyen lenne az igazi élet, ha mi mind visszakövetelnénk a lelkünket az ördögtől., ha mi mind visszaköveteljük a lelkünket az ördögtől. Két történet lefordítását tervezem még ,,A paradigm váltás” és a “The Gods of the Copybook Headings”-ét, a Hamupipőket új történetével együtt, Lüszirellával a főszerepben.
Egy másik példája ezeknek a butaságoknak. Néhány év után épp mostanábank kértem meg Renaud-ot, hogy nyissa meg a megjegyzéseknek szóló részt a videokon. Két roved hét után újra bezárta őket. Értékeljük újra a feltételeket, ugye?
Ezt írták a megjegyzésekhez:
I feel Happy- Lucy Toth (Tóth Lüszi) – Hivatalos oldala megnyilt 2013 Februárban, két héttel azután, hogy megnyitottuk a megjegyzések lehetőségét.
• fincsike19 17 minutes ago
Lüszinek le kéne innen ezeket a dalokat szedni,mert imídzs romboló,s olyanokat kéne feltenni,amelyek jól állnak a hangjához,mert ezek katasztrófálisak!
Reply •
•
fincsike19 22 minutes ago
A hangja ezeken a videókon felismerhetetlen,mintha hasbeszélő lenne.Nagyon rossz,élvezhetetlen a hangja!A megasztárban Lüszinek drukkoltam a különlegesen csodaszép hangjáért.De hát ez itt óbégatás.Meg vagyok döbbenve a változás miatt!
Reply •
•
Rajmund Orosz 1 week ago
Jólnézki de inkább modellnek menjen ;)
Most
nézzük meg a videókat, amiket ez a bolond támogat:
Annyival jobb ez a video és/vagy a dal? Tudod, az ördög keze benne van, amikor egyszerűen túl sok az ellentmondás, és túl gyorsan jönnek vitatkozni
ruiz martin has replied to your comment on HIEN - No More [OFFICIAL MUSIC VIDEO]
te hülye vagym vaze?? Tanulj már meg értelmesen fogalmazni, mert egy szót nem érteni , mit zagyvélsz itt összevissza.
Látta valaki az ő videóját? egyébként, Hien büszke magára, hogy politikailag ,,Liberális” , vagyis marxista.
Ez egy lázadó, sex-irányultságú video, ahol a 19 éves Hien Fekete bőrruhába van öltözve, a zenekar heavy metal, a színsztér fekete. Gyakran megérinti a mellét, és néhányszor a férfi felé tolja. Mióta Király Tamás, aki divattervező, a modelljeit feketébe és szadista stílusú ruhákba öltözteti, akinek a kedvenc állata a kígyó- tökéletesen illik hozzá, feltételezhető, hogy befolyással van Hien körére, Amikor Lüszi 13 éves volt, gyarkran kritizálták, hogy ilyen fiatalon romantikus dalokat énekel ( romantika egy inkábbb elfogadható ízlés), de Hien, akit tinédzserek néznek, Michael Jackson imitációt ad el, nem egy példakép.
“I won’t be the one to tell you that I need you,
I won’t be the one to change my mind,
Should have known it’s over,
Now it’s really over,
Sorry it’s too late to cross the line…”
A szavakat át lehet formalin, a show-ban nincs más szöveg. A gyermekedet inkább evvel a karakterrel versenyeztetné, mint Lüszi ,,barátaival”? Hol rontottuk el? A kommunizmus rombol és Hien dala ép ilyen romboló.
Igen, nagyszerű. (Szarkazmustól patakzanak a könnyeim) Ajaj, valaki eloltotta a tüzet. Aki Dávidot ilyen tüzessé tette, vagy aki leégette az otthonunkat, nevezzük Magyarországnak? Dávid érdes, reszelős hangon énekel, nem is tudom, milyen szavakkal dícsérhetném. Egyébként, senki, ezek közül a bolondok közül nem tudja azokat a hangokat megénekelni, amit Lüszi tud.
Ez tulajdonképpen nem olyan rossz, de általában nem szeretem a dalatit, nem is szerettem soha. Mindíg ugyanabban a hangnemben énekel. Mikor megpróbálja erőltetni a dalt, úgy tűnik, mintha szart préselne ki magából. (Lásd Megasztár 6 Döntő). Elnézést, de ez az utolsó megjegyzésem. Küzdenem kell. Újra, ez a kampálny közel sem annyira a zene ellen szól, mint amennyire a összehasonlítási jegyzék. Nehezen kivitelezhetőnek tartanám bárki számára, hogy az szemponjaimmal vitatkozzon.
Itt van valami, amit Lüszi mostanában írt:
“Ideje, hogy ne legyek kedves éppen minden helyzetben mindenkivel.(mert eddig mindig az voltam) ... Más lehet bunkó, én soha! A FASZT gyerekek! ;) Ne csodálkozzon senki, aki kétszínű, és beleszarok az érzéseibe! No ennyi a véleményem. Sorry.”
Létrehoztunk egy halott emberi társadalmat. Ezt meg kell állítani, és én egyedül, Isten és az ő szolgái segítségével pontosan ezt fogjuk tenni.
Ezek a negatív, fent említett viselkedések, határozottan a a tisztességes értékek elhagyását jelentik. Csak találgatni lehet az okát néhány kegyetlen blogbejegyzésnek, vagy cikkeknek, vagy számtalan másnak Lüszi ellen, elég közvetett bizonyíték áll rendelkezésre, hogy valaki valamilyen módon fizetett ezekért, és a csorda követtel. Ez egy megterhelő játék valójában, és nem csak Lüszi számára, hanem a nemzet számára is.
Kis és nagy hálózatai vannak a kiskamaszoknak, a tinédzsereknek és a felnőtteknek, és a felnőttek, akik a csalás hálózatában vannak az egész országban, így valamikor ideges leszek, ha az egyik diákom el akarja hagyni az országot zöldebb legelőkért, mert gyakran ezt a viselkedést terjesztik, ami ebben az országban kísért, anélkül, hogy értenék.
Egy hasonlóság az is, hogy nem szívesen kritizálok bármely más sztárt, mert, egy, hogy Lüszi lehet, hogy bizonyos részekben velük dolgozik, de mikor információt osztok meg Lüszi CD-jéről kapcsolatban, vagy az oldaluk kiteszem Lüszi fotóját, a megjegyzéseim, vagy amit megosztottam, olyan gyorsan tűnik el onnan, ahogy csak lehetséges, és gyakran szídják a fiatal tehetséget és a bejegyzésemet látszólag minden lélegzett vételükkel, mielőtt kitörlik.
Ha barátokat hívsz magadhoz, csak magadról akarsz beszélni? Nem tartanám helyesnek, ha így tennél, pedig ez az amit, majdnem minden más ,,sztár szeretnék lenni” tesz. ez nem a legjobb útja, azt szeretném, ha támogatnánk egymást, azt nem feledjük, hogy a fő cél, hangsúlyosan Lüszi, akinek a hasznára válik, hogy létezik ez a klub. Más szavakkal, nem kell mindíg, hogy a témáink sztárok legyenek, mert csak egy sztár van közülünk.
Ebbe a klubban bármelyikőtök írhat, közölhet témákat, amit érdekesnek találsz, vagy ha segítségre van szükséged, ha hírdetnél, vagy ha különleges kapcsolatot találtál valamivel, az rendben van. Ez az oldal, nem csak azért jot létre, hogy támogassa Lüszit, hanem hogy téged is és a közösségedet, hogy megossz videókat, ötleteket, hogy fejlődjön a magyar mentalitás kicsit.
Ellentétben más sztár oldalakkal, ahol ezeket a szavakat használják ,,engem” ,,enyém” és ,,én”, amik mind nagyszerűek, de semmivel sem fejez ki többet, mint a saját pompájukat, mi a ,,együttműködés” ,,barátság” ,,egység”, ,,családi kötelék”, és ,,könnyed vicces modor” –t idézzük. ,,Verseny” például egy jó dolod és Lüszi nem fél tőle egyáltalán.
Ne felejtsd el, hogy nem vagyok a menedzsere, csak egy rajongója és barátja. Megismerhetsz engem, a hosszú de cseppet sem unalmas Facebook oldalamon, és olvashatsz rólam a www.mediaaccess.hu oldalon.
Mint ahogy mondtam, a fő irányunk ezért a követkbező három pontban foglaltaknak kell maradnia.
Az első pontban Lüsziről:
1. Bátorítsuk Lüszit, hogy egészséges életet éljen,
2. Áruljuk a CD-jét,
3. lendítsük fel a karrierjét, hogy kijusson a nemzetközi színpadra,
– és ebben a sorrendben.
A második pontban rólad és a közösségedről szól:
1. Fejlesszük az egész közösség gondolkodás módját egy kicsit.
A hármadik pontban Rólam:
1. Fejleszteni a magyar nyelv tudásomat a fordításokkal. Ez 100-szor nehezebb és drágább nekem, az oldal aktivitását fenntarani, mert az én magyar nyelv tudásom nem a legjobb, így mindent le kell korrektúráznom ( újra írnom) mikor közzé teszem őket egy nagyobb nyilvánosságnak. Ez is egy kicsit drága, de a tanulásom számlájára írom.
Hogy beszéljünk a klub irányelveiről, minden klub tagnak el kell fogadnia a következőket:
- A klub tagok elfogadják, hogy nem írnak üzenetet Lüszi személyes Facebook fiókjára, sem a közeli barátjainak, kivéve, ha te már a barátja vagy, közeli munkatársa, vagy személyes meghívást kaptál, hogy csináld. A tagságod azonnal fel lesz függesztve, ha visszautasítod ennek a szabálynak a betartását, a leveleid mindenféleképpen olvasatlanul és megválaszolatlanul maradnak.
- A klub tagok megegyeznek abban, hogy egymást tisztetben tartják, és a megfelelő szavakat, nyelvezetet használják.
- Soha ne vitatkozz az adminisztrátorral. Jelenleg 6 adminisztrátor védi és támogatja Lüszit és a klubbot a nap minden órájában.
A klub fő funkciója, hogy támogassa Lüszi-t a karrierje fejlődésében és lehetőségeiben. Ebben a szellemben, a klub célja, hogy ösztönözzel Lüszit, hogy írjon és beszélgessen a rajongóival, ha szeretne, nincs kényszerítve. Nekünk egy csapatként, szükségünk van arra, hogy ő otthonosan érezze megát a közösségünkben.
Írhatsz neki emailt, ha ezt választod. Nem garantáljuk neked, hogy biztosan válaszol, de lehetséged. Email cím: lusziforever@yahoo.com.
Nos, mióta az ál-Lüszik csoportja is része a klubnak, mióta ők is részt vesznek benne, köszönetet szeretnék mondani mindenkinek ,,Köszönöm, hogy csatlakoztatok” Ez nem az én csoportom, hanem Lüszié- az igazi Lüszié. Kérlek, segítsetek támogatni őt, hogy elmondjátok, kik vagytok ti, de tudom, hogy nem fogjátok, mert még sosem csináltál ilyet. A többségetek nem tűnik úgy, hogy valamiféle képpen őszintén kedvelné Lüszit.
És végezetül, felelős a fiatalok felelős őrzőjeként, azt szeretném, hogy minden kamasz jól végezze a konvencionális tanulmányaikat. Az éneklés, mint távlati cél, csak az egyik tehetség ennek a fiatal hölgynek az életében, Remélem, keres és tényleg keres másokat is. Nem kell sztárrá válnia, ha valaha meggondolja magát, de a lehetőség énekesként, és a bemutatkozó CD-.je igen értékes és szeretném, ha mások is megismernék őt így.
Egyébként minden reggel aerobic kickboxolok CD-re. Ez feldobja a napomat. Ez egy nagyszerű termék, egy nagyszerű kislánytól és egy nagyszerű, profikból álló csapatól.
Az ál-Lüszik listája (néhány, ami még nem szűnt meg), az ál-Lüszi klubbok, és a gyűlölködő oldalak:
1. Tóth Lüszi Hivatalos Oldala –
Lüszinek nincs hivatalos oldala. Ennek az oldalnak a menedzsere egy „ál” Lüszi,
aki nem tekint messzebbmenően, mint ez az oldal. Egy másik”barát” által
engem megviccelve, Lüszi azt blogolta, hogy egy rendőrnő működteti ezt az
oldalt, egy barátnak a barátja. – Unalmas, szép fotókkal. Ez az az oldal,
ahonnan tudomásomra jutott a CD. Úgy tűnik, hogy mostanára megszűnt. (2011,
június)
2. “Tóth Lüszi” – „Ál” – akinek a
történetét már feljebb elmeséltem, barátok vagyunk.
3. “Tóth Lüszi” – „Ál” népszerű és
kedves – most ellenőriztem, egy olyan megjegyzést sem látok, ami arra utalna,
hogy ő, mint az igazi Lüszi ezt vagy azt csinálna. Nem tudom mi a célja, de sok
ember úgy gondolja, hogy ő az igaz Lüszi, ami persze nem igaz. Láttam, hogy így
kommentelt. „Let's Kill Tóth Lüszi" („Öljük meg Tóth Lüszit”) egy „Sziasztokkal”
Ez gyenge vagy mi? Úgy tűnik megutálta a saját oldalát egy kis iróniával.
Barátok vagyunk.
4. Lüszi Tóth – „Ál” Nem ismerem őt,
csak egy barátkérőt küldtem. http://www.facebook.com/#!/profile.php?id=100002366434732
5. Lüszi Tóth (Az Igazi) – „Ál” – a
barátkérőt mostanában fogadta el. http://www.facebook.com/#!/profile.php?id=100002027647924
6. Lüszi Tóth – „Ál” - csak egy
barátkérőt küldtem http://www.facebook.com/#!/profile.php?id=100002238009096
7. Lúszi Tóth (Az Igazi LüsziMüsz) –
„Ál” Lüszi – Eredeti fotói vannak. A barátságot elfogadta. A barátoknak a
listaszáma nagyon alacsony. http://www.facebook.com/#!/profile.php?id=100002300054656
8. Tóth Lüszi – „Ál” – nincs róla
információ – barátkérő elküldve.
9. Tóth Lüszi – Ál” – nincs róla
információ – barátkérő elküldve.
10. Tóth Lüszi – Ál” – nincs róla
információ – barátkérő elküldve.
11. Tóth Lüszi – Ál” – nincs róla
információ – barátkérő elküldve.
12. Tóth Lüszi Hivatalos Rajongói Oldal
– Lüszinek nincs rajongói oldala.
13. Lücienne Edit Tóth – barátkérő
elküldve
http://www.facebook.com/#!/photo.php?fbid=118975734800299&set=t.100000141135338&type=1&theater – Az igazi Lüszi dühös rá.
14. Tóth Lüszi Hivatalos Rajongói
Oldal – Az a személy, aki fenntartja ezt az oldalt, azt állítja, hogy ismeri
Lüszit, és azt mondja, hogy beleegyezett, hogy látogassa ezt az oldalt. Azt
javasoltam, hogy dolgozzunk együtt, de a későbbiekben rájöttem, hogy nem
ismerheti Lüszit. Feltettem neki egy olyan kérdést Lüszivel kapcsolatban, amit
csak kevesen tudtak róla abban az időben, de eddig még nem érkezett rá válasz. http://www.facebook.com/photo.php?fbid=1666990449541&set=oa.160019307398443&type=1&theater#!/home.php?sk=group_128723440537014
16.
Lucienne Tóth (Hivatalos-Lüszii) - nincs róla információ – barátkérő elküldve.
Rossz szándékú Tóth Lüszi oldalai és
bloggerei.
1. Let's Kill Tóth Lüszi („Öljük meg
Tóth Lüszit”) oldal!–. Megpróbáltam elérni, hogy összefogással szűntessük meg
ezt az oldalt, de annyit sikerült csak elérnem, hogy egy pár ember jelentette
az oldalról. Lüszi maga is blogolt ezen az oldalon, megpróbálva szembeszállni
néhány kommenttel, de nincs együttműködés az irányába, hogy megszűntessük ezt
az oldalt, ezért borítottam el virágokkal az oldalt Lüszi elől.
2. Volt egy másik rossz szándékú Tóth
Lüszi is, aki blogolt ezen az oldalon, de lehet, hogy már eltűnt.
2. Anti Tóth Lüszi Klipp Közösség
*Oh, my, there are more “Fakes” than I
thought. Some don’t seem very active.
Óh, több „ál” Lüszi van, mint
gondoltam. Néhányan közülük nem tűnnek túl aktívnak. Különös köszönet Pata Anna
3 kedves barátjának:
Remsei Emese és Eszter Molnár - Patai
Panni rajongói oldal
Patai Anna Jelöljetek!
Petre Busi: - Panni az elbüvölő
kislány
Lüszinek szeretettel,
A legjobb barátai
Just extra notes I use to get the word out, and a letter from a supporter
to Lüszi.
Látom, hogy a barátod "Tóth Lüszi"
egy 'Ál' Lüszi. Egyébként az egyetlen célom van támogatni az igazi Megasztár
Tóth Lüszit, azért kérlek, hogy csatlatkozz a klubunkhoz. Általában, csak fogsz
kapni változatos zenet, vagy egy képet, viszont nem lesz olyan sok. Lüszinek
rendesen látogatja a klubot.
Látom, hogy a barátod "Tóth Lüszi"
egy 'Ál' Lüszi. Egyébként az egyetlen célom van támogatni az igazi Megasztár
Tóth Lüszit, azért kérlek, hogy csatlatkozz a klubunkhoz. Általában, csak fogsz
kapni változatos zenet, vagy egy képet, viszont nem lesz olyan sok. Lüszinek
rendesen látogatja a klubot.Amerikai vagyok, tehát ha ez a szöveg nem
tökéletes, azért. :P:P http://www.facebook.com/groups/TothLusziDreamClub/?ap=1
Another club member wrote this some time ago:
Kedves Lüsz!
Bizony, kálvária, amit végigjárt, miután szembesült az „Intézményesült emberi kisszerűségekkel, aljasságokkal, szándékos akadályoztatással" ahogy megfogalmazta Fiderikusz Sándor is. Hányszor olvastam, hogy mit keres itt, gyerek még, iskolá...ban a helye, majd jól összeroppan. Az álszent féltés mögött a rosszindulat, gáncsoskodás bújt meg. És tulajdonképpen senki nem tudta megfogalmazni miért. Mert azok, értékelhetetlen szerencsétlen megállapítások, hogy nincs hangja, nagyképű, megjátssza magát. A hangja az csodálatos. Az volt és az ma is. Tessenek meghallgatni az új Emméne-moi című CD ét, és akinek van füle, az hallja amit kell. akaraterő és a céltudatosság meghozta gyümölcsét, amiről azt mondták az okosok, hisztizés, makrancoskodás, meg mit tudom én még mi, mert ki sem nézték egy akkor 13 éves kislányból, hogy ennyire tudja, hogy mit akar. A CD nemcsak nekem tetszik, komoly rendelés van belőle, Anglia, Németország, de még a USA ból is. Az már a mi szégyenünk, és hozzá nem értésünket, kificamodott ujjkori ízlésünket prezentálja, hogy Magyar országon, nem nagy érdeklődés van iránta. Persze ebben súlyosan elmarasztalható az írott és elektronikus média is, Ja, igen tudom a pénz. Hát először minden üzletbe be kell fektetni, és az, majd csak utána jön vissza. De itt már annyira belesulykolták a fejekbe, hogy nem jó amit csinál, hogy működik a népbutítás, és "nem rendelünk veszünk olyat, amit nem trendi, mondaná Győzike,. mert az nem jó. Pedig jó, nagyon jó. Csak tessék már megmondani nekem, hányszor lehetett látni a TV 2 vel kötött 4 éves kötelezettség alatt (amiből már el telt majdnem három) látni hallani a kislányt. Talán évente egyszer, megjelent egy független média riportja, interjúja Ez édeskevés annak viszonzására, hogy megkötik a kezét az érvényesülés felé vezető úton, és ezért nagylelkűen nem adnak semmit. Sokan még azt a döntést is megkérdőjelezték, hogy Ő a 2088 év női hangja. És a tisztelt TV kettő nem kérte ki sem magának, sem a zsűri nevében, és felhasználva a média nyilvánosságának erejét nem védték meg Őt sem, az aljas mocskolódástól. Akkor mi is ez a 4 éves szerződés? Szépen magára hagyták, oldja meg a problémáját a gyerek. A TV2 ha akarta volna, pozitív hangvételű megítélésék jelennek, meg az ilyen olyan himmi, hummi, ujságocskákban. Aki meghallgatja CD t majd meglátja, hogy a jóslásokkal ellentétben nem erőltette túl,és nem vesztette el a hangját, sőt. Nagyon szépek a számok, élmény meghallgatni.
Véleménye mindenkinek lehet, csak éppen fel kellene tudni mérni, hogy az, egy szégyellni való csak mocskolódó megállapítások gyűjteménye, vagy valóban, jóindulatúan közzétett "igazi" az esetleges hibákra a figyelmet, kulturáltan felhívó vélemény Nem állt szándékomban senkit kioktatni, pláne megsérteni, de ha csak egy kevés ember is hajlandó elgondolkodni, azon amit leírtam, már nem ültem a gép előtt hiába,és gyűlölködés helyett hátha javul egy kicsit a világ. Csak egy kicsi empátiát,és jóindulatot kellene mutatni a Lüszivel, és nem lesz felesleges, ha csak az álmunk válik nyugodtabbá, és a szívünk könnyebbé, akkor sem!
Üdv.
Imre
Szia

Látom, hogy írsz egy fake /hamis / Ál Lüszinek! Ebben a csoportunkban egy
Ál Lüszik csoport van, viszont az igazi Lüszi is ott! Légy szíves, támogatsd az
igazi Lüszit a csoportunkban.
http://www.facebook.com/groups/TothLusziDreamClub/ - Amerikai vagyok tehát nem
mindig írok helyesen. :D
Köszi: http://www.facebook.com/groups/TothLusziDreamClub/ - Szia Vigi!
Láttam, hogy írsz egy 'Ál' Lüszinek. A klubunkban van egy 'Ál' Lsüzi csoport
egy úgyanolyan van egy másik 'Ál'l Lüszivel is. 15 vagy több 'Ál' Lüszi
számoltam a listoman (on my list) (Ámerikai vagyok, tehát nem mindig írok
magyarosan :D)- Szerintem ezt a csaj Timea Hegyközi (nem biztos) mert ő
elfejletette cserélni a login-t. http://www.facebook.com/profile.php?id=100001570365530. Viszont, az
igazi Lüszi is a klubunkban. Múlt pénteken ő és az édesanyá látogattak engem az
írodámban. Sajnós, nincs képem mert meglepetés volt. Megígérttek, hogy jönnek
hozzám, viszont nem tudtam mikor. :)
Csatlatkozz a klubunk és beszélj az igazi Lüszi amikor
jelentkezik, vagy blogolj a képen vagy valami ilyesmit. Az igazi Lüszi nem
használja az igazi nevet is. Nem szabad nekem mondani melyik nevet használ,
viszont ez nem túl nehéz kutatni, ha szeretnéd az igazságot. http://www.facebook.com/profile.php?id=100001838983666